Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A szlovákiai Magyar írás (1932—37)

István. Az utóbbi leváltása után szintén nem közölt itt egy sort sem, s a folyóiratnak rövidesen hátrányosan megváltozott a tartalma. A Kazinczy Társaság és a Kiadó egyik vezető személyisége, Gömöry János, 1964-ben kiadott emlékiratában hitelesen emlékezett vissza a folyóiratra: „Meggyőződésem, hogy a Magyar írás lassan-lassan megtalálta volna ezen az úton igazi nagy hivatását. Azonban olyan ellentétek Jelentkeztek és érvényesültek (valószínűleg a budapesti jobboldali irodalmi politika hatására), amiket az Itt élő magyarság érdekében csírájában kellett volna elfojtani. Sajnos, Darkó céljait nem értették meg. Lehet, hogy személyi és egyéb okok is közrejátszottak. Ezt nem tudom tisztázni. Megindult a rejtett és nyilvános támadás a Magyar írás ellen. Előbb Sziklay Ferenc mondott le az igazgatói tagságáról, majd Mécs László munkatársi tisztségéről. Sziklay Ferenc lemondása nem volt meglepő. A Magyar írásnak kezdettől fogva nem volt barátja, az igazgatói tagságot is csak, miután erre rákényszerítették, vállalta. Mécs László egy nyilatkozatban közölte a nyilvánossággal, hogy szakít a Magyar írással, mint írta. . . Darkó őt mind a Magyar írásban, mind más lapokban nyilatkozatra hívta fel. így nehéz volt nekünk e szavak értelmét kihámozni. Hiszen ugyanebben az időben Mécs a Pesti Naplóban rendszeresen publikálta költeményeit, annak ellenére, hogy ez a napilap erősen liberális volt. Nyilvánvaló, nem Mécs, de mások voltak azok, akik a Magyar írás ellen támadtak, és az ő nevét csak eszközül használták fel, — Mégis, e nyilatkozatát közölte, illetve átvette több más lap is. Ebből a tényből valóban érteni lehetett. Ha Mécs László ennyi lapban támadta meg a Magyar írást, az olvasóközönség ugyancsak gondolkodóba eshetett: micsoda gonosztól megszállott orgánum lehet ez a Magyar írás?! Pedig hát a közlésnek ez a módja világít rá leginkább a költő gyermekded világára. Nem, nem Mécs László rendezte az inkvizíciónak ezt a formáját, hanem rajta keresztül mások.” (Emlékeim egy letűnt világból. Bp. 1964. 164.)

A lapban propagált Magyar Munkaközösséget és Szent-Ivány aktivista próbálkozásait4, a csehszlovák kormánykörökkel folytatott tárgyalásait gyanúval figyelték Budapestről is. A lapnak éppúgy, mint a Kazinczy Kiadónak s általában az ellenzéki kisebbségi szervezetnek ott voltak a fő támogatói és irányítói, ahogy erre zárójelben Gömöry is célzott a fenti idézetben. A nyilvánosság előtt ez többé-kevésbé titokban maradt, mert a kapcsolatot leplezték, de a politikai élet irányítói ezt éppoly természetesnek vették, mint azt, hogy a kormánybarát lapok a csehszlovák kormányköröktől kapnak anyagi támogatást. A második főszerkesztő, Szombathy Viktor visszaemlékezése szerint „minden támogatás Pestről jött”,5 még fizetését is a miniszterelnökség II. ügyosztályáról kapta. Ezért érthető, hogy nagyobb problémák felmerülésekor Szent-Iványt Budapestre rendelték, s az akkori magyar kormányköröknek megfelelő instrukciókkal látták el. (Az akkori magyarországi Külügyminisztérium levéltárából számos adatot kö'zöl erről Arató Endre: Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből. Bp. 1977. és Juraj Kramer: Iredentizmus a separatizmus v slovenskej politike. Br. 1957. c. könyvében.) Ez a gyámkodás gyakran a horthysta revizionizmus függvényévé tette a kisebbségi művelődéspolitikát, mert a magyar kormány a népszövetségi gyűlésekre sérelmeket gyűjtött (iskolák megszűnése, könyvek elkobzása stb.J, s ezeket olykor a kisebbségi ellenzéki politika vezérei a nemzetiségi kultúra rovására is segítették „produkálni”. A kisebbségi politikának a magyarországi külpolitikától való függése számos ellentmondáshoz vezetett a Kazincy Kiadó életében is, amint erre számos példát találunk Gömöry János idézett Emlékeiben.

Igaz, a budapesti kormányköröktől való függés nem terjedt ki részletkérdésekre, hanem főként azt jelentette, hogy a lapban nem közölhetnek olyan elvi jelentőségű írást, amely ellenkezne a magyarországi művelődéspolitikával. Ezen kívül Szent-Ivány szabadon választotta ki a magyarországi munkatársakat, s 1934-ben már Féja Géza az ottani szerkesztő, aki főként a népi írók és Móricz Zsigmond műveit propagálja, s rövidesen ő lesz a lap legaktívabb munkatársa, egy-egy számban néha 4—5 írása is megjelenik (irodalom- és színházkritikák, recenziók, tanulmányok).

Darkó István leváltása után a Magyar írás alakját is megváltoztatták: zsebkönyv formában (18 X 13 cm) jelent meg, s címlapjának közepén Kazinczy mellképe volt emblémaként, Kazinczy Kiadás aláírással. Helyesen állapította meg Turczel Lajos, hogy a lap történetében két korszakot kell megkülönböztetnünk: „A Magyar írás értékelésében a polgári demokratikus eszmei profil megváltozását feltétlenül figyelembe kell