Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Dobossy László: Hašek és a magyarok

érző társa mindazoknak, akik „nem tehetnek róla, hogy magyarok”. Emlékezzünk csak, mily meghatóak Svejk találkozásai és barátkozásai az ugyanúgy kiszolgáltatott, becsapott, megalázott, pusztításba és pusztulásba hajszolt szegény magyar katonákkal (például a tábori vasútállomáson vagy a királyhidai fogdában). Vodička ás Svejk viszonyában a végletek találkoznak. Az öreg árkász szüntelen dohogása Montesquieu nemzedékekre kiható kérdését visszhangozza: Hogyan lehet valaki perzsa (vagyis ez esetben magyar)? Svejk józan népi bölcsessége pedig az azóta hozzáfűződő kiegészítő kérdést idézi: Lehet-e ember az ember? Megszabadulhat-e ia nemzeti kötöttségektől, fö'lemelkedhet-e az emberség !és az emberiség tisztább követelményeinek világába?

így nézve e nagy mű Ikulcsjelenetét, Svejk és Vodička párosítása, illetve ellentétes viszonyuk a magyarokhoz azért tűnik oly telibetalálónak, mivel lényegileg és polarizáltán bele van sűrítve minden, ami akkor (és előzőleg meg utána is még sokáig) jellemezte a két nép kapcsolatát.

E kétféle — švejkli és vodičkai — viszonyt azért tudta Hašek ily ellenállhatatlan, ily felsőbbrendű humorral szemléltetni, mivel a harmadik változat írásaikor már végleg nem a nemzetek, hanem az osztályok kategóriái szerint nézte a társadalom jelenségeit. Ámde egyfajta, erősen anarchista színezetű, hangsúlyozottan nem nacionális, hanem szociális valóságszemlélet jelen volt már a magyar parlamentről írt, s föntebb elemzett szatírában, miként általában azokban az abszurdan kiélezett politikai torzképekben is, amelyeket Hašek 1906—1907 táján, anarchista korszakában (és anarchista lapokban) közölt.

Az írónak semmi köze hőseihez, bábnak tekinti őket — mondtuk föntebb, Hašek szatirikusi magatartását jellemezve. Ugyanez a bábjátékszerű megjelenítés vehető észre egyéb magyar tárgyú — tehát nem elsődlegesen az elnemzetlenítési tematikába illeszkedő, hanem inkább a századforduló kedvelt műfajának, a tárcanovellának a konvencióihoz alkalmazkodó és Hašeknél erősen életkép jellegű — művekben is. Ezek közt szép számmal vannak olyanok, amelyekben Hašek a magyar úri nemzet szokványos képviselőit szerepelteti. Kik ezek az urak? A Hašek ábrázolta világképben mindig ellenségek: gonoszul törnek a társadalom mindenfajta kivetettjeire, eltipornák, széttaposnák, meggyaláznák őket, ha ezei'c a maguk (sokszor eléggé sajátos) módján nem védekeznének, illetve védekezésül nem támadnának. Az író persze ez utóbbiakkal rokonszenvezve, nemegyszer közéjük is vegyülve, vagy épp tettetett naivsággal a helyükre lépve, például a misztifikációs Bé&és Haladás Pártjának (Dejiny strany mírného pokroku v mezích zákona) illesztett magyarországi útikalandok hőseként, éles kontúrokkal rajzol torzképet a 'hazug társadalom jelentős vagy jelentéktelen támaszairól. Ahogyan például Hašek és két társa a Törvény Keretében Működő Békés Haladás Pártjánaik küldöttjeiként a nagykanizsai serfőző mester lakásán találkoznak, és összeütköznek a magyar úri világ helybeli képviselőivel, s ahogy ezt Hašek a Párt „történetében” leírja, a hajdani vígeposzok legjobb jeleneteire emlékeztet...

Mégis főleg két képlet változatai figyelhetők meg Hašek magyar tárgyú műveinek e csoportjában; egyik a lenti világ tagjainak leleményes cselszövése a fentiek rovására, a másik pedig a hivatalos Magyarország különféle képviselőinek úri cinkosságú, ám önleleplező összefogása a kisemmizettek ellen. Az előbbire legyen példa a Cigány-történet (Cikánská histórie, 1905), amelyben egy cigánylány meg a kedvese nevetségessé teszik egy egész vármegye nemesurait. A cinikus úri összefogás példájaként pedig hadd említsük a Balaton partján (Nad Blatenským jezerem, 1911) című balladás hangvételű életképet, ahol a gyilkos földesúr meg a vizsgálóbíró versenyt isznak egymás egészségére, s a bűntett megtorlása elmarad, hiszen az áldozat csak földönfutó, szegény pára volt. .. Hasonló összefüggésben s mindig az uralkodó osztályra vonatkoztatva olvashatók Hašek magyar tárgyú elbeszéléseiben ilyesféle általánosítások is: „kultúra..., ha van egyáltalán valamilyen a magyar királyságban”.6 Hogy azonban mégis talált kultúrát a magyar királyságban, nemcsak az ismételten felbukkanó irodalmi utalások bizonyítják (Petőfitől még verssort is idéz — magyarul), hanem a sajátos magyar népi műveltségről, elsősorban dalainkról a műveibe iktatott elismerő és megértő (nemegyszer hozzáértő) észrevételei is.

Ez azonban tulajdonképpen már át is vezet a másik — tehát a szabadságvággyal áthatott — tematikai csoport elemzéséhez. A szabadságnosztalgia föntebb idézett és Lenan