Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Fábry Zoltán: Svejk védelmében

ségek frázissá és a nagy idők — hahotává. A hazugságleplezés, a tarthatatlanságbizonyítás legmagasabb foka: a nevetés.Ami nevetségessé vált, az meghalt.

De nevettetni csak az tud, aki biztos a nevetésben: a visszhangban. Az egyedülálló magányos nem nevettethet. Összecsengés, összetartozás kell: közös légkör. Közönség, visszhang nélkül nincs nevetés. A nevetés közösséget kíván. A nevetés kollektív tett: ítélet vagy felmentés. Svejkben és Svejkkel a nép nevet. A népegészség. A felszabadult- ság, a szabadság hahotája, a vaskosság röhejszárnyalása. Svejk a népmulattató, a népnevettető: népi hős. Szó és tett egyezése. Lélek a lelkűkből, vér a vérükből, fajta a fajtájukból, szó a nyelvükből. Hašek a 'kiskocsmák, prágai sörözők törzsvendége magába nyelte, magába szívta, magába itta e közösség ételét, jaját és baját, kacaját és röhejét. És itt adódik és villan fel a különbség. Korának írói kávéházbohémek, kávéházlakók, akik nem lépnek ki otthonukból, önkörükből. Egymást ugratják, vesézik, bolházzák, egymást vitatják, nézik, látják és hallják. Hašek: más! Ö a csapszékbohém. A népbohém. A néppel és népért való bohém. Svejk az ital demokráciájában fogant, de épp ezért elválaszthatatlan népi cimboraságban, plebejusi együvé tartozásban. A népből a népért! Mit nem adott volna Kurt Tucholsky — aki az elsők egyikeként figyelt fel Svejkre — egy ilyen figuráért német változatban! Így csak rezignáltan legyinthetett: „Szerencsés nép, mely ilyen hősö'ket mondhat a magáéinak. A mi hőseink torzonborz szakállal ijesztenek, fejük négyszögletes, és csengő, csillogó vértben pompáznak. De épp ezért be is jutnak a Walhallába.”

Svejk nem ismert Walhallát, ő csafa a sörözők lakója: ez az otthona, élete. Innen őt csak világháborúval lehet kirobbantani. Svejk baka lesz, ágyútölteléfc. Most aztán jaj neked, monarchia, jaj neked háború! Olyan nevetséges az egész, olyan lehetetlenül mulatságos, és csak a végén vesszük észre, hogy ez a csetlő-botló baka és hű-buzgó csicskás egyszerre csak parittyás Dávid lesz., aki legyőzi Góliátot. Svejk, a tós porszemakadály: szabotáló, destruáló, robbantó erő. Svejk, az ágyútöltelék nem lázad, csak jelen van, de épp a jelenléte a legnagyobb akadály. Embertől akadozik az embertelenség gépezete! Szabadulni szeretnének tőle. A hülyeségétől — mondják. De ez a hülyeség, ez a tükröző adekváció és mementó mindig visszajön. Kétségbeesésükben topor- zékolnak, a fejüket fogják, és Svejk angyalin bárgyú mosollyal újra és újra szabályosan jelentkezik. Lerázhatatlan kullancs, aki nem a vért, de a hazugságot szívja ki az imperializmusból. A háború itt törököt fogott, törö'kö't, aki nem enged. Svej'k a varázspalackból világgá szabadított szellem, akit tö'bbé visszakoztatni nem lehet. Svejk jött, látott és győzött. De miért és hogyan?

Egyedül, egymagában erre képtelen. Vele a nép győzö'tt a népellenes erők fölött. Itt két ellenpólus találkozott: a nép a maga egészében, természetességében, örökkévaló yoZíjában és Zeszjében, és a másik oldalon: egy hulló, hazug, pusztuló világ az önmagát kiteljesítő és elveszejtő katasztrófában, az imperialista háborúban.

Svejk az imperialista háború destruálója, leleplezője, a militarizmus robbantója; de reális adekvációja igazában a monarchia háborúja, az első világháború. Ennek talajából, légköréből, lehetetlenségéből, időszerűtlenségéből nőtt ki szervesen, és így csak azt likvidálhatta maradéktalanul. Hašek a monarchia háborújának történetírója: Svejk a történés hamisítatlan kreatúrája, koronatanúja és — aktora. Pozitív hős: negatívumok szigetelője, hatálytalanítója!

Hašek realista, és Svejk nem túlzás. Svejk a jelenségek összefogója. Nevetségességének mindig valóság az alapja. Ezért hat, és ezért cáfolhatatlan. Egyszer — Svejk contra Berchtold címen — már kimutattam, hogy a monarchia irányítóinak világa, a berchtoldi diplomácia — nevetségében, dilettantizmusában, felelőtlenségében, kisded úri játékában — túligazolta Svejket. De magával Hašekkal is dokumentálhatunk. A Szovjetunióban közben magyarul; is megtanult Hašek, és a Vörös Hadsereg Roham című magyar és német nyelvű katonaújságját szerkesztette. Ennek 22. számában (1920) Egy K. u. K. kosfej cím alatt ezt olvassuk egy kadétról: „Ennek a K. u. K. (császári és királyi) trotlinak, félelmében, hogy Ausztriába csak mint közönséges polgári személy kerül haza, nincs más gondja, mint hogy szabályosan és nyíltan most is a csász. és kir. 7. gyalogezred kadétjaként jelenkezzen. Azt gondolja, hogy a volt hadifoglyok hazaszállításánál újra K. u. K. szerepet fog játszani. Ez a buta fickó elfelejtette, hogy legfőbb Hadura, Ű Császári és Királyi Felsége, Svájcban bérelt ki egy hotelt, és hogy Őfelségének most ugyanannyi az értéke, mint a K. u. K. kadétnak, azaz: semmi. Es ha meg