Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - FIGYELŐ - Csiba Géza: Két MATESZ-előadás

Két MATESZ-előadós Az évad második bemutatója jóval szeré­nyebb volt az előzőnél. Elmaradt a beha­rangozás, a sajtó képviselői sem igen tisztelték meg jelenlétükkel az előadást. A Magyar Területi Színház illetékesei vi­szont elmondhatják: a kitűzött tervet telje­sítettük! Jöhet a következő ... Várjuk is, reménykedve! Ám azt is megkérdezhet­jük: ha a színház a már ismert, jeles szlo­vák drámaíró, Ján Soloviö alkotásához nyúlt, miért nem valamelyik ú] művét tűz­te műsorra? Az újra színre vitt S. O. S. a maga ide­jében, tíz-tizenöt évvel ezelőtt, a tartal­mát, a fölépítését nézve időszerűbb volt, mára talán kicsit „megkopott”. Az ifjúság életszemlélete, életvitele és a beszédmo­dora ugyanis azóta változott. Persze, a víg­játék napjaink problémáit is érinti, hiszen a család válsága, a szülő-gyermek kapcso­lat fellazulása, a fiatalok lázadása a fami­liáris „zsarnokság” ellen a felnőttek kis­polgári előítéletei ma is adottak. Kapitáfíová, a rendező jó ráérzéssel, hozzáértően közelítette meg a szövegköny­vet, eltalálta a mű dinamikáját. Le tudta kötni a nézőt. Sokszor kellemes szituációt teremtett, a mű felszín alatti lehetőségeit is kiaknázta. A művészeket nem kötötte gúzsba, szabad kezet adott nekik, de az aprólékosan kidolgozott rendezői koncep­ció nem engedett ripacskodást, szépen kordában tartott komikumot kívánt. A realista rendezői elképzeléshez és já­tékmodorhoz Platzner Tibor díszlet- és jelmeztervei nem a legjobban illettek. Itt van mindjárt az apa és anya „házassági” képeinek dömpingje. Az esküvői fényképe­ket az „igen” kimondása után szokás csi­náltatni, nem deres fejjel. A nagymama menyasszonyt megillető fehér hálóinge is kilógott, a szalmasárga fürtökhöz már csak a mirtusz hiányzott. Kanyar urat, az apát Bugár Béla sze­mélyesítette meg. Játéka kiegyensúlyozott volt, szerepét átélte. Mellékesen megjegy­zem: a magyar nyelv hanglejtése eresz­kedő, a hangsúlyt nem tolhatjuk a sző közepére vagy a végére. Remélem, Bugár Béla ezt nem tartja majd szálkakeresés­nek. Angyalka szerepében Lőrincz Margit­tal találkoztunk, hitelesen alakította a há­ziasszonyt, az aggályoskodó kispolgárt, majd a melegszívű anyát. Az est kedves színfoltja Fabó Tibor és Kódek Rita könnyed és gyerekes jelenlé­te. Pőthe István találó Csulija a cselek­ménynek lendületet adott. Ferenczy An­na érdemes művészre ezúttal a nagymama megformálását bízták. Tháliánk kedves, halkszavú művésznője, Udvardy Anna Máli nénije emlékezetes alakítás. Nagy kár, hogy a színésznőről megfeledkezünk, mármint az arra hivatot­tak. Ajánlatom Udvardy Annának: kemé­nyen, bátran törtessen a „pecsenyéstál- hoz”, ezzel nemcsak önmagának tesz Jót, hanem a publikum „epebántalmain” is se­gít. Csupa évforduló: kétszázhetven—három­száz éves a konok, kálvinista szellemű, lázadó, a népeink testvéri összefogását példázó kuruckor, száz a romantikus Jó- kai-regény, harminc az újkori ekhósszeke- res Társulatunk. Jókai Mórnak, Komárom legnagyobb szü­löttjének méltón adózott a jubiláló MATESZ, amikor a Szeretve mint a vér­padig c. regényének a színpadi változatát tűzte műsorára. Jókai kútfőként a Thököly- és a Rákó- czi-világ buzgó kutatójának és avatott is­merőjének, Thaly Kálmánnak Ocskay Lászlóról írt történelmi tanulmányát hasz­nálta föl, fantáziájával jócskán felruház­va. A regényt Török Tamás dramatizálta. Ocskay, kuruc dandár, bátor, de szer­telen, többször cserélt hadurat, szolgált a töröknek, a franciáknak, a császárnak. Neje, Tisza Ilona, feddhetetlen erkölcsű, jóságos teremtés, hazafi. A frigy után, ifjú, bájos hitvesét ocskói kastélyába viszi, ahol megfeledkezik az igaz ügyről, hete­kig tivornyázik, amit Bercsényi gróf, a fő­vezér dörgedelmesen felró neki, Csajághy és Jávorka Adám is óva intik, emlékez­tetik fogadalmára. A becsvágyó, hiú bri- gadérost árnyékként kíséri rejtélyes sze­retője, Szunyoghy Ozmonda grófnő, a Habsburg-kém, a megsebesült Ocskayt ő ápolta; átállásra össztökéli, fényes kar­riert ígér neki. Ocskay László önmagát

Next

/
Oldalképek
Tartalom