Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - FIGYELŐ - Cselényi László: A Slovenské pohľady százegyedik éve

véleményét a kritikusokról, a műveiket ért többé-kevésbé sikeres, hozzáértő vagy hozzá nem értő kritikákról.

Szóval, mint már utaltunk rá, a Pohľady elméleti-publicisztikai része érdekesebbnek tűnik, mint a szépirodalmi rész. Mielőtt hát azzal foglalkoznánk, nézzük a lapban olvasható verseket-szépprózákat. Ami a verseket illeti: a Pohlady lírai rovata valóban szegényesnek tűnik, még akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy a líra, mint általában az egész jelenkori világ- irodalomban, a szlovák literatúrában is háttérbe látszik szorulni a próza mögött. Mert a mai szlovák költészetben mégsem annyira rossz a helyzet, mint arra a Pohlady vers-publikációi alapján következtethetnénk. Gondoljunk csak arra, hogy az elmúlt esztendőkben is olyan jelentős verses kompozíciók láttak napvilágot, mint Rúfus „Óda na radosť" című verse, Miroslav Válek két újabb könyve, a „Slovo” és a „Zvody” című ciklus, Ľubomír Feldek „Poznámky na epos” című kötete vagy a fiatalabbak közül Štefan Strážay, Štefan Moravčík vagy Ján Zambor verseskönyvei.

Nem kevésbé lehangoló a novella helyzete (megint csak hasonlóképpen a novella általános, világirodalmi, de akár kö- zép-kelet-európai válságához is).

Annak ellenére természetesen, hogy szép, sőt olykor jelentős írásokkal is találkozhatunk, mint Jaroš és Karvaš, Habaj és Ťažký, Šikula vagy az alapos késedelemmel közölt Ota Pavel esetében. Nemcsak hazabeszélünk tehát, ha azt állítjuk, hogy épp a szépirodalmi rovatokban közölt csehszlovákiai magyar írások olykor alighanem „kisegítették” a szépprózai vagy a versrovatvezetőt föltételezhetően nehéz helyzetében. Gondolok itt Tőzsér Árpád vagy Mikola Anikó verseinek Vojtech Kondrót, illetve Mila Haugová fordította szlovák változataira, Rácz Olivér írására vagy Grendel Lajos „Galeri” című kisregényének Karol Wlachovský fordította részletére.

Az egyetemes magyar irodalom vonatkozásában megemlékeztek Arany centenáriumáról (Garaj LajosJ, József Attiláról (Karéi Tomiš) és Illyés Gyula nyolcvanadik születésnapjáról (Vojtech Kondrót); Egri Viktorról Karol Wlachovský írt nekrológot. A „Szocialista országok irodalmaiból” című, érdekes és hasznos rovatban Garai Gábor, Voigt Vilmos, Marosi Gyula, Rónaszegi Miklós, Békés Pál szlovák nyelven megjelent könyveiről írott kritikákrecenziók reprezentálják a mai magyar irodalmat.

Mondottuk, hogy a szépirodalomnál sokkal érdekesebbek az elméleti-publicisztikai közlemények. Annál inkább meglepő ez, mert a szépirodalmi lapokban nemigen bővelkedő szlovák (és cseh) irodalomnak külön irodalomelméleti-kritikai folyóirata van, a „Romboid”, melynek ismertetésére később vállalkozunk, előbb azonban pillantsunk még végig a Pohlady elméletipublicisztikai anyagán. Ha csak a legutolsó, nyolcvankettes decemberi számot nézzük például, az eléggé vérszegény szépprózai és versanyag mellett tüstént szemünkbe tűnik az elméleti anyagok gaz- dagsága-sokasága. A még mindig, nyolcvanesztendős korában is termékeny-friss Okáli „Vladimír Clementis és az irodalom” Štefan Drug „Laco Novomeský 840 pankrá- ci órája”, Valér Peťko „Štefan Krčméry és kora” címen értekezik, hogy a már említett Obert—Chudoba dialógusról, Šimono- vič írásáról vagy a recenziós-kritikai rovatok anyagairól már ne is szóljunk.

De jellemzi ez az egész évfolyamot is, természetesen. S nemcsak azért, mert az írószövetségek tavalyi anyagainak jelentős részét közli a tavalyi évfolyam, s néhány nagy író halála is alkalmat adott az emlékezésekre-összefoglaló tanulmányokra, de fontos esszék láttak napvilágot minden apropó híján is. Gondolok itt például František Miko („Miloš Tomčík alkotó évei”), Viktor Kochol („A szlovák dél epopeiája”), Milan Pišút („Milan Rúfus paradoxonjai”), Dionýz Ďurišin (Irodalmi konfrontációk — Jan Zambor: Ivan Krasko és a cseh modernizmus c. könyvéről), Ján Šmatlák („Vladimír Mináč és a vita kategóriája” — „Héphaistos műhelyében”) vagy Karol Rosenbaum („Harc a személyiségért” — Zdenka Holotíková Novomeský-kônyvérôl írott] tanulmányaira.

Nem kevésbé népszerű műfaj a Slovenské pohladyban, hasonlóképpen a magyar lapokhoz s párhuzamban a divatos világjelenséggel, az emlékezés, a memoár. Igaz, amint említettük, e téren elsősorban a friss gyászhírek adják az emlékezők kezébe a tollat, de még így is jelentős s a szépirodalmi közleményeknél érdekesebb anyagok láttak napvilágot e műfajban az elmúlt esztendőben. Különösen sok szép emlékezés szól a tavaly elhunyt Andrej Plávkáról, a Szlovák írószövetség volt elnökéről s az ugyancsak tavaly elhunyt