Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - KRITIKA - Mészáros László: Valóság és költészet

Egymást hallgatjuk, ki tudja, hányadszor már. Bé a kaszáról, az erdőről, a rétek, füzesek néhai csendjéről, a határ rég volt tűnt üdeségéről beszél.

Nem szeretem, ha kézen fogva vezetnek. Önként választottam a felemelő, lesújtó víziók állandó szorongásban tartó magányát.

A magányt, melynek gránitfalai visszaverik a tartalmatlan kinyilatkoztatásokat, véresre koptatják a macskakölyökmancsokat, de igaz ösztönök menedéke...

Társtalanok társasága a mienk. A kisvárosi kávéház csak helyszín, az önként vállalt börtön előszobája”. >.. .. r> * >*

Kétségtelen, hogy a modern élet bizonyos uniformizálódását, elsivárosodását a' fiatalok érzékelik a legerősebben. A kispolgárság felé hajló, mindig mindenkihez alkalmazkodó életszemlélet elutasítva pozitív cselekedet. Még az egyéni mizantrópiá is érthető dolog. De mindez költői állásfoglalásként már problematikussá válik. Mint a Megszám- láltattak című versben:

„Látom őket. • ' ' , : 1 , ;

Kéjjel csámcsognak ■ ; *''=< • 'f!

csomagolt próféciákon, ’ : !V ■ :

végül szegények — elalszanak. : > • :

Látom'ezt a szobát. ' ' ■ ■ ■ ■ \ ■

Érzem a névsorokba zárt tömeg : áporodott szagát.

Megszámláltattak a napok.

Megszámláltattak immár a fejek is”.

Nézz szembe velük című versében József Attilát hívja segítségül a költő. De József; Attila sohasem az alaktalan, „a névsorokba Zárt” tömeget látta az emberekben.' a népben, hanem a valóságot időnként gyökeresen átformáló történelmi erőt. Melynek tani-’ tokra és vezetőkre van szüksége, nem moralistákra és prédikátorokra.

4/9. (Bettes István: Bohócok áldozása) Bettes-'István kötete a Főnix-tüzetek első számaként jelent meg és a fiatal költő bemutatkozását sikeresnek minősíthetjük. Bettes újszerűnek ható, könnyed, játékos verselési móddal jelentkezett. Ez a természet adta verselésť készség és kedv különböztetni meg Bettes a sorozat további köteteiben megjelent társaitól is. Ugyanakkor az egész kötetre jellemző a könnyed, jókedvű játékosság és a komor, halálfélelemtől terhes lemondás kettőssége.

Bettes számára gyakran csak játék a vers, a versnek nincs üzenete, csak léte. Ez egyrészt a minden fiatalra jellemző útkeresésből, kísérletezésből fakad, másrészt Bettes tudatosan építkezik új formákkal és tartalmakkal. Mert a Találka című versben például elárulja, hogy milyennek is látja a költészet és a költő helyzetét korunkban: „szavak mocsarában / húzod a lábad költészet / térdig ingoványban / mindened csupa sár”; majd ugyanabban a versben: „csak dadog a költő a sárban”.

Bettes verselési módjára, költői-bohóci fordított alapállására, a bukfencben fejtetőre álló szemléletre jó példa az Illemtan című versike:

„jól nevelt elhunyt sírjában nem forog nem nyűgös nem kaján nem durcás nem konok nyugszik csak nem virgonc nem szeles nem ficánkol figyeli sírján a mécsesláng mint pislákol nem füllent nem ugrat nem papol nem világol nem terjeszt híreket erről a másvilágról nem marad ki soha visszajár kakasszóra szellemlányok után nem mászkál más sírboltba gines üveget szét sosem dobálna síremléke tiszta — nem firkál falára”.

Jelentős Bettes kötetében az erkölcsi érzelmek, állásfoglalások, egyéni küzdelmek motívumköre is. A megvalósítási, megjelenítési mód azonban többnyire bettesi, tehát tréfásan, ironikusan fordított. Például a Seprés című versben: