Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - KRITIKA - Mészáros László: Valóság és költészet

2. (A téma) Tulajdonképpeni témánkat a cím fogalompárja jól meghatározza. Gyakran azonban ezek a fogalmak is magyarázatra, pontosításra szorulnak. Legáltalánosabban, tehát filozófiailag, valóságon az ember és a világ dialektikusán polarizált és strukturált totalitását értjük. Tehát az ember egyrészt szemben áll a világgal, de ugyanakkor a világhoz, tehát a többi emberhez és a világ más jelenségeihez fűződő viszonyrendszere határozza meg a saját valóságát. S mivel az ember nemcsak társadalmi és biológiai lény, hanem pszichikai is, a valóság nemcsak az emberen kívül lelhető fel, de magában az emberben is. így kerül bele a valóság a műbe is.

Az egyes műfajokban azonban más és más a külső valóság tükrözésének a lehetősége és minősége. Míg az ábrázolás tulajdonképpeni tárgya mindig az én és a külvilág viszonya, „anyagcseréje”, a lírában az ábrázolás hangsúlya nem a környezetre, hanem az egyénre, a szubjektumra irányul. „A valóság külső jelenségeinek teljességre törő ábrázolása, az epikaihoz hasonló totalitás megteremtése idegen a líra természetrajzától. A külvilágból az énbe jutó benyomások által kiváltott lírai, hangulati és érzelmi-gondolati reflexiók összege azonban egy másfajta teljesség megvalósulását igéri. Ezeknek a reflexióknak a sokféleségében, komplexitásában és differenciáltságában megvalósulhat a költői én teljességének az emberi mikrokozmosz leglényegesebb reakcióiban tükröződő egészének művészi megérzékítése.”3

Ugyanakkor a költő saját gondjává, érzelmévé teheti a nagyobb közösséget érintő gondokat és problémákat is. „Nem én kiáltok, a föld dübörög”, mondja József Attila. „A költő mindig saját énje tartalmának, érzelmeinek, vágyainak, lelkesedésének, gyötrődésének ad hangot, élményeinek jellege, énje érzelmi-gondolati telítettsége és lírai reflexióinak minősége azonban egybeeshet a nagyobb közösség, egy osztály vagy egy egész nemzet adott érzelmi állapotával, hangulatának vagy gondolatvilágának jellemzőivel”3.

A költők és a költészetek konkrét típusait aztán mindig a ködtő külső és belső emberi adottságai, valamint a valósággal folytatott kölcsönhatásai határozzák meg. Az érzelmi és gondolati líra megkülönböztetése ezért sohasem értékítélet, hanem tényszerű megállapítás. Az egyes költők közti leglényegesebb különbséget tehát a vers, a mű minőségi különbsége határozza meg, nem a témája, hangulata fogantatása.

Az elemzett művekben tehát nemcsak az általános valóságot kereshetjük, de a mi csehszlovákiai magyar, konkrét valóságunkat is. A mű valóságának összetevőit a következő részben vázoljuk fel.

3. (A modellJ A vers irodalmi alkotás, s az irodalom sajátos nyelvhasználat. A nyelv pedig tulajdonképpen információs processzor, tartalmakat hordozó eszköz. Az információt a legáltalánosabban tükrözött struktúraként értelmezhetjük4. A vers így olyan információrendszer, melynek kisebb-nagyobb információ-egységei a valóság struktúráit tükrözik. A tükrözés folyamata nem mechanikus, „tükörszerű”, hanem modellszerű. Vagyis az információ, a vers, „nem a valóság, égi mása”. A valóság csak így, információként kerülhet bele a versbe.

Mielőtt az alkotás folyamata lezárul, a valóság egyes összetevői mint információs kölcsönhatások vannak jelen a folyamatban. Ha az ember nem egyszerű állampolgár, hanem költő is egyúttal, akkor mindenekelőtt bizonyos poétikai elképzelései, koncepciói vannak, melyek természetesen nem mindig tudatosulnak tökéletesen. Néha csak a vágy van jelen, hogy verset kellene írni. Ez tehát olyan kölcsönhatás, mely a költőben gyökerezik és hozzá is fordul vissza. Ugyanígy az érzelmek is egyéni kölcsönhatások C lefolyásukat tekintve, hiszen kiváltóik nyilvánvalóan a valóság egyéb összetevői is lehetnek). A versben ezek mellett magának az alkotás folyamatának a tükrözése is megjelenhet, egyénenként többnyire nagyon váltakozó erősséggel. A kölcsönhatások további nagy csoportját az emberközti kapcsolatok, a személyes viszonyok és a művészeti, tudományos, valamint ideológiai hatások és inspirációk jelentik. Az előző kölcsönhatás partnerei nyilvánvalóan az emberek, míg az utóbbiaké a megfelelő művek halmaza. Ezek után kereshetjük még a műben a költő irodalmi kötődéseit, társadalmi állásfoglalásait és világnézetét, szemléletét is. Az így vázolt modell az alkotás folyamatának utolsó pillanatát tükrözi.

Az egyes kölcsönhatásokat nyilvánvalóan tovább bonthatjuk konkrét, egyedi típusokra, melyeket aztán motívumoknak nevezhetünk.