Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - Zeman László: Egy fejezet a hazai humanizmus filológiai vizsgálatából

királyi tanácsosnak címzett ajánlásában is. Hasonlóképpen és a humanista alkotásprogram jegyében használ fel minden lehetőséget a görög filozófia, a görög és a római történelem és irodalmi hagyomány beépítésére a Galeotto-mű elé Irt, Miksának szóló ajánlásában (ebben többek közt megállapítja: Galeotto Plutarkhosznak, Valerius Maxi- musnak és Microbiusnak saját művével azonos tematikájú és célzatú leírásait választotta példaképül [újabb kiadását 1. Schwandtner, i. m. 528—532]).

Az összegező értékelésben (150. 1.) Miloslav Okál kiemeli Gyalui Torda tökéletes görög és latin nyelvtudását, a görög — Platón, Arisztotelész, Hérodotosz és Plutarkhosz, a szónok Lükurgosz, Homérosz, Theognidész, Euripidész — és a latin szerzők beható ismeretét (Cicero, Valerius Maximus, Macrobius prózáját olvassa, Horatiust, Vergiliust, Ovidlust, Senecát gyakran idézi); latin tudását Melanchton s kortársai is dicsérik.

A görög filozófiában való elmélyülésről vall — az előbbiek során idézett — két beszéde: Oratio de beatudine és Questio An honesta sint natura, an verő opinione. Az elsőben a klasszikus mintákhoz igazodva eszmélkedik a boldogságról s elérésének módjáról. A léleknek arisztotelészi felosztását veszi alapul, s kifejtésében a boldogságot a gondolkodó léleknek (tehát a megismerő értelemnek), valamint az akarást és a cselekvést vezérlő „igazi értelemnek” (recta ratio-nak) egysége eredményezi. Ugyanis csak ennek alapján művelhetők az erények, melyek révén a boldogság elérhető. Orációjában bírálja a sztoikus erénykoncepció formalizmusát és Epikurosznak a tanítását, de Arisztotelésszel sem látszik egyezni abban, miszerint a filozófus feladata csak a természetnek és az isteni dolgoknak a tanulmányozása. Elveti a boldogságnak a sors ajándékaként való felfogását, s bizonyítja, hogy nem kötődik a gazdagsághoz sem, azt valójában csak az erények művelésével valósíthatjuk meg, s ennek a ratio recta mellett az ember természete és neveltetése is lényeges tényezője. A didaktikai és etikai célzatú oráció záró részében a hatalmasoknak és gazdagoknak az erény híjával való semmisségét nyilatkoztatja ki, s tagadja azt, mintha nem az értelem, csupáncsak a szerencse uralná az életet. A kifejtetteket — amint a feldolgozás leszögezi — a görög filozófusok tételei pontos rekonstrukciójának tekinthetjük. Szerzőnk ekképpen Arisztotelésznek a gondolatról és az igaz értelemről, valamint az erényekről s azoknak mint értelmi jellegűeknek és mint etikai jellegűeknek az osztályozásáról szóló tanítását ismétli (s csodálkozik azon, hogy a padovai oktatásban mellőzik az etikát). Platónnal egyezően a filozófusok részvétele mellett tör lándzsát az állam igazgatásában, a bölcselet társadalmi jelentőségét, az ifjúság neveléséről való gondoskodást hirdeti, s átveszi tőle a jó ideájának mint a legfőbb jónak a tételét. A részletekben azonban — az epikureiz- mus kritikájában, az erényekben gyökerező boldogságot illetően stb. — Cicerót követi. Számos részelemet pedig Homérosztól, Vergiliustól és Ovidiustól kölcsönöz; a hatalom és az igazság viszonyának kifejtésekor mintha Horatius ismert verssora — „vis consilii expers mole ruit sua” — ihletné.

Az An honesta sint natura, an verő opinione kveszcióban elsősorban azt a kérdést kívánja megválaszolni, vajon az igazságról és az erényről, valamint ellentettjükről szóló ítéleteink az ember vele született sajátságából erednek, vagy csak változó emberi szerkesztmények. Ismeri és felsorolja az etikai relativizmus érveit, de arra utalva, hogy bizonyos erények (például a jótevés és a hála mint ilyenek) minden társadalomban megvannak, az erények forrását az ember természetében rejlő — ma azt mondhatnánk (Z. L.) — invariánsként fogja fel. Ennek igazolása végett pedig főképpen a költőkhöz folyamodik. Elfogadja a természetnek és az emberi értelemnek lényegbeli azonosságát, szerinte van törvény, amely szabályozza, mit kell erényesnek tartanunk, és mástól óv minket. Az igaz, arányos és állandó mind az értelem sajátossága, s ami az értelemben van az a természetből származik. A recta ratio az erények forrása, s a rosszat a „gondolat elhomályosulása” okozza. Amint kivehetjük, érvelésében így legfőképpen Cicerónak De leglbus első könyvére támaszkodik, mely szerint a természettől fogva minden erényes, s a törvények, az erkölcs és az eszmék nem emberi konvenciók, hanem a természettel azonos s abból származó isteni (s vele egyező emberi) értelem által felismert erények kifejezői. Eközben Gyalui a természetet már a bevezetésben — az arisztotelészi felfogáshoz híven — mint az anyagot, a formát, mozgást, annak okát és célját egyaránt magába foglaló fogalmat határozza meg.

A tanulmányban ismertetett és feldolgozott anyaggal kapcsolatban ez esetben is megjegyezhetjük: Gyalui Torda Zsigmond érvelésében, általa a klasszikusoknak a szem