Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe II.
Zalabai Zsigmond PRÓBÁK NÉPE II. VILLA PAZTUH — OPPIDUM PAZTOH (1000—1541) 1. VILLA PAZTUH: „A RAB” CSELÉDEK FALUJA [1000—1240], Az Alsó-Ipoly menti honfoglalók első, 910/20—960/70 között érkezett előőrsei után újabb és újabb rajok szállnak meg a szép, maradásra csábító tájon, melynek életét egynéhány évtized múlva az határozza meg s alakítja majd át gyökeresen, hogy Géza fejedelem Esztergomjában megfogant már, s hamarosan napvilágot is látott a „modern”, jól szervezett, hűbérurak jogaira és közrendűek kötelességeire alapozott, új társadalmi rendet, új vallást hirdető, központosított állam, az első magyar király, a megkonázott István személyében. Nyugati mintára szervezi meg az államéletet, közigazgatást, vallást; udvari és egyházi szolgálatra fogja a közrendűek tömegeit, letelepedésre készteti őket, megtiltja, hogy kutak és források mellett, őseik hite szerint áldozzanak pogány istenüknek. Ellenállásokat is szülő, de tűzzel-vassal keresztülvitt munkája Hont e déli csücskében, amely a királyi székhellyé kinevezett Esztergom közvetlen közelében fekszik, bizonyára az átlagosnál jóval erősebben hatott a letelepített nép életformájának alakulására. A korai alapítású Hont megye élére István nem magyar törzsfőt nevezett ki, hanem egy idegenből behívott lovagot: a germán származású Huntot. Első megyeispánjának emlékét a vidék többféleképpen is őrzi. Részint a Börzsöny északi peremére épített, az Ipolynak mind alsó, mind felső folyását kitűnően uraló ősi ispáni várnak, másrészt pedig magának e megyének a nevében. De tud István király megbízható hívéről, törekvéseinek nagy támogatójáról, a fejedelmi sereg s a királyi testőrség vezetőjéről, a hatalmas — Hont nagy részén kívül Esztergom, Nyitra és Szabolcs megye egyhar- madát is magáénak tudó — nagyúrról a népi emlékezet is. Az Ipoly menti, illetve Ipoly—Garam közi területek magyar lakossága, föl egész Léváig, mint néprajzosok följegyezték, huntyiak néven emlegette valaha önmagát. Jutott ideje rá bőven, hogy megtanulja s emlékezetébe vésse e nevet. Háromszáz évig volt legnagyobb uruk a Hont- Pázmán nemzetség. Családfájuk sokfelé ágazott-bogazott el; képviselőikkel, akik között ■van egy „Pásztói” ág, falum kapcsán a későbbi századokban is találkozunk még. A központi hatalmat megszilárdítandó, István' a nagy területeken megszállt törzsszervezetek népességét megbontotta, széttelepítette. Hont megye délnyugati részébe három különböző törzs töredéke került így. A Börzsöny mélyén a kicsike Kürt-puszta, az Ipoly mentén Kiskeszi, a Szikince mellett pedig Kisgyarmat hajdani lakói származtak az említett törzsekből. E helységek törzsi telepeseit latinul mžZeseknek, magyarul várjobbágyoknak nevezték. A történészek szerint egyáltalán nem azért, mintha parasztok, mai értelemben vett jobbágyok lettek volna; hanem mert ,,jobb”-módúak voltak: közép- osztálybeliek, szabad jogállású fegyveres kísérők, afféle kishűbéresek, egészen 1250 tájáig, amikor is beolvadtak az „igazi”, a telkes jobbágyságba. És Ipolypásztó lakói? Róluk mit tudunk? Hogyan élték meg az államalapítást, a korai középkor két és fél évszázadát? A régészet tanúsága alapján falum a honfoglaláskori kengyelvasak gazdáinak feltűnése óta folyamatosan lakott település volt. A kántortanítói lakás építésekor — a bronzkori leletekkel egyidőben — két olyan sír is került napvilágra, melyeket Eisner régészprofesszor XI. századinak minősített. E halotti vermek azonban hallgatagok; a falu lakóinak életéről sokat nem mondanak. Annál többet viszont az Ipolypásztóról legkorábban fennmaradt oklevél, 1135-ből! Kiderül belőle, hogy falumat Szent László király adta hozományul húgának, Zsófia hercegnőnek, amikor az férjhez ment a Hont nemzetségbeli Lamperthez, a megye ispánjához. Mivel Szent László
