Irodalmi Szemle, 1983
1983/2 - FIGYELŐ - Varga Erzsébet: Népiség és tömegjelleg
IFlKmWIEJL.CQ) Népiség és tömegjelleg A Szovjetunió írószövetsége sajtószervében, a „Lityeraturnaja gazetá”-ban befejeződött a kultúra népiségéről és tömegjellegéről folytatott, csaknem egy esztendeig húzódó vita, amely Jurij Andrejev „Miért nem halnak meg a mesék?” című cikkével indult a lap 1982/19. számában. A vitában számos író, újságíró, irodalomtudós fejtette ki véleményét, de az olvasók sem hallgattak: több mint 800 levél érkezett tőlük a szerkesztőségbe — ezek egy része nyomtatásban is megjelent. A vitában felmerült kérdések, vélemények nem mondhatók merőben újaknak, de — mint Feliksz Kuznyecov, a lap 1983/1. számában közölt vitazáró tanulmány szerzője nagyon helyesen megállapítja — a már ismert elméletek megerősítése, a megszokott jelenségek tötobé-kevésbé új szempontok szerint való értékelése sincs minden haszon nélkül. Egyébként olyan kérdésekről van szó, amelyekhez mi is újra meg újra visszatérünk, amelyek időről időre — nyíltabb vagy burkoltabb formában — a mi irodalmi életünkben is felmerülnek. Nem lesz tehát érdektelen áttekintenünk, milyen következtetésekre jutottak a ,,Lityeraturnaja gazeta” hasábjain vitatkozó irodalmárok. A vita folyamán kétségtelenül sikerült kikristályosítani, körülhatárolni a kultúrához való viszony alapelveit, mindenekelőtt a kultúra népiségének és tömegjellegének elvét, megvilágítani e két elv kölcsömvi- szonyát, bonyolult dialektikáját. A véleménycsere során egyértelműen megszilárdult az az álláspont, hogy a népiség és a tömegjelleg fogalma a kultúrában egyáltalán nem azonos. „Különbségük ugyanolyan szembetűnő, mint amilyen a »nép« és a »tömeg« fogalmának különbsége — szögezi le Feliksz Kuznyecov. — De hiszen amennyire természetes arra törekedni, hogy a »tömeg« »néppé« váljék, any- nyira természetes azt kívánni, hogy törekvéseiben és tendenciáiban az irodalom, a művészet is ne csak népi, hanem tömeg- jellegű is legyen, másrészt ne csupán tö- megjellegű, hanem népi is! Hogy a meny- nyiségi és a minőségi mutatók az adott esetben egybeessenek.” Valóban különös dolog lenne, ha a mai — új, a szocialista forradalom teremtette — feltételek között, amikor elérkezett a múlt leghaladóbb gondolkodói és művészeti által megálmodott kor, ragaszkodnánk az irodalom és a művészet elit voltának gondolatához, szembeállítanánk egymással a népiséget és a tömegjelleget. A vita központi kérdésének így végülis azt tarthatjuk, miképpen tehetők a legjobb irodalmi és művészeti eredmények valóban tömegjellegűek- ké, hogy ezek az értékek — ne pedig a pszeudoirodalom termékei! — formálják a nép ízlését, meggyőződését, szellemi életét. E törekvés egyetlen biztonságos és lehetséges útja — a vitában kikristályosodott vélemény szerint — az, hogy az irodalom olyan tartalomra törekedjék, amely megfelel a nép alapvető szociális és szellemi-erkölcsi szükségleteinek; de „ahhoz, hogy a műalkotás össznépivé váljék, tömegjellegre tegyen szert, nem csupán a tartalom mélysége és komolysága, lényeges volta, az össznépi érdekeket kifejező problémavilág mélysége és nagysága szükséges — ugyanilyen szükséges a művészi tehetség, a művészi kivitel és a magas
