Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - ÉLŐ MÚLT - Tóth László: Tanulmány a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásról (részlet)

rasztkultúránk az első világháborútól kezdődően már nemcsak az ősi gyökerekből, hagyományokból táplálkozott, hanem idegen valóságok szellemi termékeit — sokszor giccseit — is megszerezte, átformálta és magába olvasztotta.” (205—206./ Ehhez már csak annyit tennék hozzá, hogy Duba idevonatkozó megfigyeléseit művelődés-történetírásunk és színházi publicisztikánk is hasznosíthatná.

A két háború közti szlovákiai magyar munkásszínjátszók és szavalókórusok tevékenységével Turczel Lajos monográfiája — l. a 24. sz. jegyzetet — foglalkozott alaposabban.

32. L. Vladimír Stefko: Ústredie slovenských ochotníckych divadiel, Bratislava, 1966; Milan Polák: Z dejín ochotníckeho divadla v Liptove, Bratislava, 1977.

33. L. a 32. sz. jegyzetet!

34. Kerényi Ferenc: A régi magyar színpadon, Budapest, 1981, 98.

35. Színházi Almanach, Pozsony, 1844.

36. Kerényi Ferenc: i. m., 497.

37. Dr. Baranyay József: A komáromi magyar színészet története 1811—1941, Komárom, 1941, 70.

38. Benczúr Vilmos: i. m., 99.

39. Zalabai Zsigmond: Dudanóta, népszínmű, Oj Sző (vasárnapi kiadás], 1982. nov.

26., 11.

40. d. g.: A színjátszás fénykora, Hét, 1980. márc. 22., 7.

41. L. a 25. sz. jegyzetet.

42. Turczel Lajos: i. m., 140.

43. Szilvássy József: Ne csak szép szavakkal..., I. a 35. sz. jegyzetet.

44. Kívánatos volna megvizsgálni azt is, hogy a felszabadulás utáni színjátszásnak jellegzetes jegyei a fejlődés legelején párhuzamba állíthatók-e, s ha igen, hol és milyen mértékben, az 1945 utáni szlovák színházi élet jellemző vonásaival. Feltehető ugyanis, hogy a magyar társulatokat segítő szlovák színházi szakemberek, vendégrendezők egyéniségük, stílustörekvéseik és nemzeti kultúrájuk sajátos vonásait is magukkal hozták az első esztendők csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásába. Később, miután Magyarország; felé is megnyíltak a kapcsolatok lehetőségei, a magyarországi vendégrendezők feltehetően nem kis mértékben a magyar. országi színházi sajátosságokat hozták magukkal. Ezek után kézenfekvőnek lászik a kérdés, hogy kialakulhat ott-e egy sajátosan csehszlovákiai magyar játékstílus, s ha igen, milyen mértékben viselte, ill. viseli magán ezeket a kezdetben „átcsempészett” szlovák és magyarországi elemeket?

45. Az ennél is tágabb horizontú összevetések és elemzések szinte kötelező hiányát pedig már meg se merem említeni. Mintha hallgatólagosan „közmegegyeztünk’’ volna abban, hogy bűnnek, ill. önbecsmérlésnek minősíthető, ha ez utóbbi megközelítésben beszélünk a dolgokról. Sőt, nem is tanácsos annak, aki egyúttal nem. vállalja a félreértés szinte biztosra vehető kockázatát is. A sorolható példák közül itt csak egyet említünk meg. A színházkultúránk és színháztudatunk időszerű kérdéseivel több megközelítésben is foglalkozó X. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokon (Kassa, 1981. nov. 19—22.) az egyik előadónak egy ilyen ártatlannak látszó összevetéssel csitulni alig akaró vihart sikerült kavarnia. Erre az esetre céloz egyébként Ablonczy László is a rendezvényről írt Tiszatáj-beli beszámolójában: „Egy másik, hazai [értsd: magyarországi — T. L. megj] felszólaló, a szépen fogalmazott kelet-európai példákra és összefüggésekre épített gondolatokból vala miféle gyanúsan értelmezhető programot vélt hallani.” L. X. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok — a színház jegyében Kassán, Tiszatáj, 1982. 2. sz., 88.

46. Andrej Bagar: O veciach divadla, Bratislava, 1980, 241.

47. Vo., 202—205.

48. Uo., 187.

49. Uo., 167—173.

50. Andrej Chmelko: Divadlo na východnom Slovensku, Košice, 1971, 137.

51. Persze, az 1945—1948 közötti történelmi helyzet ismeretében nyilvánvaló, hogy a kelet-szlovákiai nemzetiségek közül e monográfia szerzője is csak az ukránokra gondolt. Andrej Bagar cikkeinek közelmúltban megjelent válogatásában egyébként más helyen is találunk utalást arra, hogy a felszabadulás után, a kezdet kezdetén