Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - ÉLŐ MÚLT - Tóth László: Tanulmány a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásról (részlet)

szocialista játékszíni kultúránknak ez az első és úttörő társulata mennyire kiesett az emlékezetünkből.80 (Pedig nem is kellene olyan sok társulatot észben tartanunk. Mindössze hármat.) Sőt. A magyar tagozatról olyannyira megfeledkeztünk, hogy esetenként már a kezdés, az indítás érdemét, „dicsőségét” is megvonjuk tőle, átruházva azt a két esztendővel később induló Magyar Területi Színházra.81

Az valóban igaz, hogy a Faluszínház magyar tagozata — fennállásának nyolc esztendeje alatt — nemigen tudott felmutatni művészileg is jelentős eredményeket, s így érdemei inkább csak a nemzetiség- és művelődéspolitika szférájába tartoznak. (Ennek taglalására az alábbiakban még visszatérünk.) Ilyen értelemben a társulat élete, tevékenysége akár periférikus, szélre szorult, marginális jelenségként is értékelhető. Mégis az a gyanúm, hogy ebben az esetben csak egyszerű fogalomzavarról, fogalomtévesztésről van szó. Az ugyanis igaz, hogy az első önálló magyar színház a felszabadult Csehszlovákiában valóban a Magyar Területi Színház volt, ám az első hivatásos színtársulat szerepe a Faluszínház 4. számú együttesét illeti meg. Éppen ezért a felszabadulás utáni hivatásos csehszlovákiai magyar színjátszás történetét sem lehet mással, mint ezzel a társulattal kezdeni. Ha pedig valaha is megíródik e tárgykör monografikus igényű feldolgozása, abban egy külön fejezetnek kell megilletnie ezt a társulatot, melynek egy kicsit e letagadhatatlanul lelkes színjátszógárda rehabilitásának is lennie kell. Kölcsönvéve Gerold Lászlónak a múlt század vándorszínész-truppjainak művészetét minősítő szavait, a Faluszínház magyar tagozatáról is elmondhatjuk: „Az is színház volt, mégpedig a lehetőségek hű mása.”82

Ha pedig Illyés Gyula bejegyzése a Magyar Területi Színház emlékkönyvében joggal is vonja párhuzamba a komáromi színészeket a múlt század vándorkomédiásaival, szavai ugyanilyen joggal — s talán még inkább is — ráillenek a Faluszínház magyar tagozatára: „Olyan szép, olyan hősi munkát végeztek, mint Déryné kortársai. Szívből kívánom, hogy az elismerést, a dicsőséget, a jutalmat ne csak az utókortól kapjátok meg! .. ,”83

Egyelőre azonban ez az elismerés, ez a dicsőség a Faluszínház munkáját illetően a mi részünkről — mondjuk talán így: a közeli utókor részéről — még várat magára. Igencsak feltűnő például, hogy Balázs Béla Életünk című kismonográfiája, amely a csehszlovákiai magyarság kulturális-társadalmi életének 1948 februárja utáni kibontakozását és eredményeit veszi számba, még csak nem is foglalkozik külön a Faluszínház magyar társulatával, hanem azt csak a Magyar Területi Színház előtörténeteként említi a komáromi színházról és az Ifjú Szívekről szóló fejezete egyik bekezdésének négy — általánosságokból épülő — mondatában.84

Hát igen, szemlélet kérdése minden. A magam részéről itt csak annyit jegyeznék meg, hogy a Faluszínház magyar tagozata már csak azért sem kezelhető a területi színház „előtörténeteként” — bár néhány körülmény talán valóban erre a könnyebbik útra csábít —, mivel majdnem hét esztendeig — a Magyar Területi Színház megalapításától a Faluszínház magyar tagozatának megszüntetéséig85 — a két együttes egymással párhuzamosan, ám egymástól eltérő utakon tevékenykedett.86 Balázs Bélánál valamivel bőkezűbben méri az elismerést Szilvássy József a húszéves Magyar Területi Színházat ünneplő írásában,87 amelyből már néhány egyéb fontos körülményt is megtudhatunk a Faluszínház magyar tagozatának életére, érdemeire vonatkozóan. Ide számíthatók még Siposs Jenő évfordulós írásai,88 Szőke József bibliográfiai adatai89 — és ezzel, azt hiszem kész is a leltár.90

Sőt.

A Faluszínház 4. számú együttesét már a fennállása alatt sem kényeztette el a hazai magyar sajtó, irodalom, hivatalos intézmények érdeklődése, támogatása, figyelme.91 Lőrincz Gyula már 1952-ben figyelmeztetett erre az egészségtelen jelenségre: „Szlovákia délvidéki falvalt már hosszabb ideje látogatja a magyar »Tájszínház«. ... falujáró színészeinket »Tájszínház« elnevezéssel Indítottuk arra az apostoli útra, amelyet hivatva vannak betölteni és amelyet még soha megfelelő formában nem méltattunk és — ismerjük be önkritikailag — nagyon kevéssé támogattunk.”92 Hadd jelezzem itt két elhanyagolható, ám mégis árulkodó apróság megemlítésével, hogy a magyar tagozat már a maga idejében is mennyire nem tudott beleépülni nemzetiségi közösségünk tudatába. A Faluszínház 4. számú együtteséről még fennállása idején cikket író Neumann János és Bábi Tibor közül egyikük sem emlékszik pontosan a magyar tagozat első bemutató