Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - LÁTÓHATÁR - Koncsol László: Bled, 1982. május 12—16.

alkalmasnak talál. Lehet az akár egy elrongyolódott papírlap is, rajta egy vers, és perzselő tűz a szívünkben.

Tehát az irodalom mint harc. Biztosra veszem, hogy kollégáim közül sokan megkerülik ezt a sűrűn tárgyalt témát, s az eredetibb és csábítóbb témákat részesítik előnyben. Például „az irodalom mint játék” vagy „az irodalom mint kaland” témáját. Valójában magam is ugyanezt szeretném, de kettéosztott hazám jelképének, a megcsonkított Aphroditénak szelleme vérszomjas fúria képében vetné magát utánam.

A mi ciprusi irodalmunk harcoló irodalom. Nincsen ebben semmi dicsekedni való, hiszen az egész sziget játszadozásra és gondtalan kalandokra hív. Az ég, a tenger, a nap, a bor, a jázmin s a virágzó citrusfélék illata, minden az élet ditirambusát‘zengi. Minden a megejtő természetbe, gondtalan száguldozásra csalogat. Amiképpen Melodyval, a leghíresebb ciprusi versenyparipával történt. Egy hónapja, miután úgy döntött, hogy kitör az istállóból, mely a megosztott Nikóziában volt, mohón nyeldeste a váratlan szabadság levegőjét, s a zöld pázsiton a zónahatár felé nyargalt. Elhúzott a vonalat őrző ENSZ-katonák kék zászlaja mellett. Egyetlen pillanattal azelőtt, hogy elérte volna a török hadak vörös lobogóját — lám, a lovak nem tesznek különbséget színek és színek között —, a ciprusi görög és ciprusi török negyedek elválasztó vonalán egy akna fö'lrobbant, s ezer cafatra tépte Melodyt. Vele pusztult a vemhe is, akit méhében melengetett.

Tehát az irodalom mint harc. Minden esztétikai problémájával, minden korlátozott lehelőségével, sőt még abban az esetben is, ha az ember tudja, hogy a másik tábor jobban tudja a dolgát, mint ő, a küzdő irodalom eleven, lüktető szervezet, mert magával az élettel foglalatoskodik. Olyan irodalom ez, mely az embert minden harcán végigkíséri. Harcán a szabadságért, harcán az igazságért, harcán a demokráciáért, harcán egy jobb életért.

A harcos irodalom, főleg költészet alkalmas talajra lelt, hogy a fasiszta államcsíny és a ciprusi török invázió után fölvirágozzék. Ilyen jellegű könyvek özöne lát ma napvilágot, mégpedig a legsúlyosabb feltételek között, mert Cipruson sem kiadó, sem könyvterjesztő hálózat nem működik. Ezek a könyvek, erős érzelmekkel telítve, mind a kicsiny, vérző hazát, Ciprust szolgálják.

Napjainkban néhány író számára némileg másként jelenik meg a téma: a probléma változatlanul él, sőt lassan idültté válik, ezért igyekeznek a dolgok mélyére ásni. Ciprus kettészakítása elválasztotta egymástól a két közösséget, a ciprusi görögöket és a ciprusi törököket. A művészet vállalta a feladatot, hogy ismét egybekovácsolja őket. Nem könnyű munka ez, mert hiányzik hozzá a közös nyelv, és hiányzik a személyes, a postai, a távbeszélő és minden másfajta kapcsolat lehetősége is.

Ily módon az irodalom harccá válik, hogy a két közösséget ismét egyesítse. A szerelmesek módján csempészgetjük ide és oda a szeretet és a hűség leveleit. Megindító a ciprusi törökök önkifejezési vágya. A fasiszta államcsíny és a török invázió előtt egyeilen jól ismert ciprusi török írót sem találhattunk. Mostanában számos költő bukkant föl lángoló verssorokkal. Űk törökül írnak, mi görögül, de mind ugyanazon a nyelven, közös kis hazánk szeretetének nyelvén beszélünk. A mély aggodalom nyelvén, nehogy ez a kicsiny, de ősi föld, mely annyi civilizációt szült, magára maradjon, prédájául az ellenség érdekeinek és mohóságának. Az elszántság nyelvén beszélünk, s úgy akarjuk védelmezni hazánkat, ahogy az anya védelmezi parányi gyermekét. Verseink meglelték annak a módját, hogy a határon át egymásra találjanak, hogy egymásba fonódjanak, s meg is jelenjenek egy vékony kötetben, Közös ég alatt címmel. A verseket két nyelven, törökül és görögül közöljük benne. Az irodalom harcot jelent, s a versek benne a fegyvereink.

Kedves pályatársaim, másik előadásom, amit most nem hallhattak, sok napomat és rengeteg erőmet vitte el. Ezt a beszédemet egyetlen reggelen, egyetlen lélegzetre írtam. Azt hiszem, ez az utóbbi nyújt hűbb képet hazánk harcoló irodalmáról. Hadd mondjak érte köszönetét annak a ciprusi török ifjúnak, aki ugyan még ma is névtelen óhajt maradni, de akit holnap talán már költőként üdvözölhetünk egy majdani PEN- találkozón.

Ugyanakkor a szlovén PEN-nek is szeretném megköszönni, hogy lehetővé tette számomra a részvételt ezen a csodálatos környezetben szervezett, csodálatos találkozón, s köszönöm mindnyájuknak, hogy türelmesen meghallgattak.