Irodalmi Szemle, 1983
1983/2 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe III.
Zalabai Zsigmond m. „ALI GYŐZELEM-ÜNNEPE VAN MA” (1541—1594] 1. A MEGHOLDULT DÉL-HONT. Ki ne emlékeznék iskolás korából Arany János remeklésére, a Szondi két apródjára? Széles panorámát vetít elénk a költemény. „Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, / Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja” — golyó törte, lőporfüstös várfalak, az udvaron még ki sem hunyt a máglya, amelyre hős Szondi György „ezüstöt, aranyt”, „sok nagybecsü marhát” hordatott volt ki; ne kerüljön semmi a pogá- nyok kezére!, várvédő se élve, mert inkább a halál, mint a kegyelem! Egyenlőtlen esélyű, de legendásan hősi harcban elesett végbeliek golyó, kard, nyil, kopja ütötte tetemét nézi a nap, az „ádáz tusa napja”. Az ellenkép pedig? „Zsibongva hadával a völgyben alant / Ali győzelem-ünnepet ület.” Ha nem is világra, egész Hontra szóló nagy lakoma ez: „Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs, / Mit csak terem a nagy szultán birodalma. / Jó illatú fűszer és drága kenőcs . . növeli pompáját, amely érthető, amely indokolt, hiszen „Ali győzelem-ünnepe van ma!” 1552-t írtak, amikor Grégely várát budai Ali pasa bevette, meghódolásra kényszerítve Hont megyét, amelynek csupán egynyolcada maradt szabad, északon, a bányavárosok környékén. A hódoltsági állapot, amelyből az Alsó-Ipoly mentének és falumnak is kijutott, 1594-ig tartott. A „ma”, melyet Ali győzelmi ünneppé nyilvánított, több mint négy évtizeddé nőtte ki magát. Megpróbáltatásokat, szenvedéseket, új félelmeket, a korábbinál súlyosabb gazdasági terheket hozott magával; gyökeresen átalakította szülőföldem emberének életvitelét. A hódoltság negyven esztendejéhez hozzá kell még számítanunk, afféle török előzetesként, egy további teljes évtizedet is. Mert az Ipoly alsó folyásának vidékét a török már Buda bevételét, 1541-et követően háborgatni kezdte. 1543-ban II. Szulejmán tizenegy napi véres ostrom után bevette Esztergom várát. Védelmét s a vidék fölötti uralmát majdnem háromezer fős katonasággal biztosította. Helyőrségének létszáma még később, a török uralom megszilárdulásának korában sem csökkent ezer alá. Esztergom, kisebb- nagyobb megszakításokkal, csaknem százötven évig volt rablovára a töröknek, amely családostul telepedett meg az ősi városban. Keresztény lakóit elűzték; az utcákon, a piactéren csak török szót lehetett hallani. Elfoglalták a hódítók a Duna innenső oldalán álló Kakat falut is. Erős palánkvárat építettek itt, melyet Dzsigerdelen Parkani- nak neveztek el. Szó szerint ez „zsigerlyukasztó végvár”-at jelent, olyan helyet, ahonnan behatolhatnak a királyi fennhatóság alatt levő hátországba. Hogy e végvár milyen erős török fészeknek bizonyult, jól mutatja, hogy az egykori Kakat falut, megmagyarosítva kissé a szavakat, a vidék népe törökösen Csekerdény, majd pedig Párkány néven tartotta számon Szulejmán fajának bejövetele óta. Az esztergomi-párkányi törökök, rablófészkeikből messzire kicsapva, sokat háborgatták a vidék népét. 1544-ben ezerötszáz lovasuk és négyszáz gyalogosuk egész Léváig hatolt. Az éjszaka leple alatt rajtaütöttek a városon. Magát a várat nem bírták bevenni; a várost azonban fölperzselték, s gazdag zsákmánnyal megrakodva vonultak vissza Esztergom felé. Thuri György ipolysági kapitány és a balassagyarmati Horváth Bertalan PRÓBÁK NÉPE
