Irodalmi Szemle, 1983
1983/2 - Rácz Olivér: A Khan el Khalili özvegy vőlegénye (elbeszélés)
— A modell — természetesen. Hiszen egyre azt hajtogatta — áná, áná — én, én vagyok az... Most a megbízott tátotta el a száját. — Azt hittem, az a neve. Mármint a modellnek. Ez volt a modell? — kérdezte hitetlenül. — Nem is hasonlít a képhez. Nem, ez a légiesen eszményített és mégis lüktetően élő, kifinomult szépség — és ez a fúria — nem, lehetetlen! ... — mormogta megdöbbenve, inkább csak önmagának. Aztán hangosan megismételte: — Annyira nem hasonlít rá, mint a hajdani burqua egy kivénhedt kurvája Izisz ifjú papnőjére! ... — Néhány éve még hasonlított. Tudja, a keleti édességek mértéktelen élvezete, a nyakló nélkül fogyasztott, különféle pancsolt likőrök — ez a lány egy mulatóban dolgozott évekig —, és a keleti bujálkodás iparszerű űzése nagyon hamar elcsúfítja és megvéníti az itteni nőket. Főképpen az utóbbi. Mert hát itt elméletben felszámolták ugyan a burquá-t — látom, hogy hallott már róla —, a szajhák hajdani, hírhedt negyedét és a nyilvánosházakat, de a lotyók azért megmaradtak. Mihez is kezdett volna az új Egyiptomot meghirdető kormány velük? És főképpen mihez kezdtek volna ők maguk? . .. Folytatják az egyetlen ipart, amelyhez értenek. Többen, mint valaha. — És a festő? Milyen istenverte, átkozott módon keveredett közéjük? — Tulajdonképpen nem is festő. Egy belga bankigazgatónak az első házasságából származó fia: a mama megszökött a papától — így öröklődött át a fiú a második házasságba. Kereskedelmi főiskolát végzett. Lehet, hogy diákkorában festegetett valaha, a tulajdon mulatságára, de sohasem volt festő. Amikor megkapta az oklevelét, a család — az apja közben meghalt — befizetett neki egy afrikai jutalomkörutat. Bár ne tették volna. Egyiptomig jutott el vele. Illetve, abból is csak Kairóig. Valami mulatóban futott össze ezzel a kis szajhával, és ahelyett, hogy nyomban a lényegre tért volna — a lány számára is így lett volna alkalmasabb — szívvel-lélekkel elkezdett udvarolni neki. Becsületes, ártatlan, tiszta szívű flamand módra ... A végén eladta a körutazási jegyét, festéket, vásznat, állványt vásárolt, és bebeszélte a lánynak, hogy festőművész, hogy tanulmánykörúton van, hogy országos tárlatra készül, hogy feltétlenül le akarja festeni. Teledumálta a fejét. Kitartóan, ravaszul, képmutató flamand módra.. . Aztán elcipelte a múzeumba, és azzal szédítette, hogy Nofretétére hasonlít, hogy bizonyára valami kései leszármazottja a szépséges fáraónénak, és hogy belehal, ha nem festheti le, ha nem állíthatja ki, Bruxelles-ben, Párizsban, Londonban. .. Tö'kfilkó. Mindent fordítva csinál. Portrékat fest — vízfestékkel — ki hallott már ilyet? — Egészen jól csinálja. — Csinálta. Rávetette magát a festékekre és a szakkönyvekre, és egészen jól beletanult. De mostanában már nem fest. A lányra rá sem bír nézni, más mode’it nem ismer. Hébe-hóba még összecsap egy-egy olajvázlatot. Alkoholista. Illetve — még az sem. Néha napokig nem jut alkoholhoz: valódi alkoholista belepusztulna. Csak akkor kap inni, ha elad valamit, vagy ha valaki megkönyörül rajta. — Miért nem toloncolták haza? — Nem lehetett. Eleinte ezer kibúvója volt, ravaszkodott, azután hónapokig rejtőzkö-- dött, bujkált. De az az érzésem, a tisztelt családja nem is nagyon törte magát, hogy viszontlássa, miután megtudták, mibe keveredett. Ráadásul, amikor még félig-meddig eszénél volt, ahhoz már eléggé rátelepedett az agyára a köd, hogy fondorlatosán megszerezze az egyiptomi állampolgárságot. És aztán jött az esküvői cirkusz; erre kitagadták. Menthetetlenül itt ragadt. Ha a lány bátyja, a rézműves, nem könyörült volna meg rajta — sok szép pénzt gomboltak le róla, amíg még volt neki —, már régen éhen halt volna. — Elvette a lányt? — Nem vette el. Özvegy vőlegény. így csúfolják a Khan el Khaliliban. Sőt, amint hallotta: ő is annak tartja önmagát. De ez már egy újabb hátborzongató történet: száraz torokkal el sem mondhatom. Ott egy kávéház. — Furcsa ország ez — mondta a megbízott, amikor már a harmatosan hideg, fehéren habzó sörük mellett ültek. — Az — bólintott rá a titkár. — A látszatok, a talánok, a valószínűtlen káprázatok országa. A maales országa. Maales — hát nem mindegy? Maales — egye fene. Maales — na és aztán? ... Maales — majd csak lesz valahogy ... — De a lány — mármint amilyen a festmény szerint lehetett — valóban hasonlítha
