Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - Duba Gyula: Nemzetiségi irodalom és világtudat

kusan felteszi az irodalom színvonalát és korszerűségét érintő alapkérdést: mi a művészi forma? Hogyan érvényesül az egyéniség lírai szerepe, mennyi a költői szubjektum értéke? S a prózában nemkülönben: mi a nyelvezet, a stílus értéke, a mítosz modern szerepe, a szövegek ösztöntartalmai? A világirodalmi, a távoli és a nagyvilági hozzáférhető lett a nemzetiségi tudat számára, törekvései részévé vált és a kisebbségi láthatár szellemi lehetőségeiben mérhetetlenül megnövekedett. A zártság érzése feloldódott és fokozatosan eltűnt, helyébe lépett és kiteljesedett a világra-nyitottság igénye. A kötöttségekre figyelő józan realizmust a korlátlan lehetőségek érzése által felszabadított képzelet szárnyalása váltotta fel.

A lehetséges van, létezik, állította a költő, s ha leírom, igaz lesz! A komoly alkotómunkához minden bizonnyal szükséges az aktív képzelőerő, az egyetemesség igénye és becsvágya, de nem kevésbé szükséges melléjük a józan és mértéktartó valóságlátás. Nélküle a művészi tudat elszakadhat a valóságtól és illúziókba ringatja magát, látszatéletet kezd élni és becsapva önmagát, alkotóerői egy részét elfecsérli.

Mai felnőtt és kiteljesedett irodalmunk nem mentes ettől a mozzanattól, illetve ennek lehetőségétől. Az aggasztó jelenségre több ismérv figyelmeztet. Első és legfeltűnőbb megnyilvánulása a konkrét alkotókészség és művekben érvényesülő becsvágy általános lanyhulása és kifáradása. Lényegesen többet beszélünk a tennivalókról, s többet gondolunk az alkotásra, mint dolgozunk. Képzeletünket elméletek kötik le és tekintetünk elsiklik a gyakorlat tényei felett, a mindennapi teendőkre gondolva fáradtságot érzünk és gondjainktól nagyvilági érdekességekhez menekülünk. Tompul bennünk az arányérzék a szükséges és a lehetséges megítélése iránt. Inkább a divat, az újdonság köt le, mint a megbízható hagyomány, szívesebben tanulunk mai idegenektől, mint volt és előttünk járt ősöktől. Egy — akár kétséges — világirodalmi újdonság híre röppenve járja be köreinket, míg a Fábry-életmű első három kötetének a megjelenése alig kelt visszhangot. Nincs kisprózánk, a megélt valóság elsődleges megérintése helyett, a munka tette helyett divatos gondolatok és túlméretezett tervek köitnek le, melyek meddők maradnak, nem következik belőlük alkotás. Kritikai gondolkodásunk nagy összefüggésekben kalandozik és nem ügyel a konkrét és nem jelentéktelen eredményekre. Alkotói elképzeléseink nagyvonalúak, de beváltatlanok maradnak, ehhez erőnk kevésnek bizonyai.

A földön járunk, de mintha lebegnénk.

Ez a helyzetelemzés természetesen nem abszolút érvényű, túloz és felnagyít, hogy annál láthatóbbá tegye a jelenséget, melyet célba vesz. De mint diagnózis nem indokolatlan és főbb vonásaiban nem is helytelen. S tegyük hozzá, hogy maga az érintett jelenség — a nemzetiségi valóságérzék realitásának bizonyos deformációja — nem is alaptalan. A nemzetiségi helyzet és a világnyitottságra való törekvés együttléte és képviselete aligha lesz valaha is illúziómentes, éppen alapvető ellentéteik okán. Ez nem tragédia, csupán egy sajátos drámai alaphelyzet, amelyben a szűkebb közösség életérzése és az egyetemes világélmény láthatóbban és érzékenyebben találkozik és bonyolultabban azonosul.

A közösségi — nemzetiségi, nemzeti — élet a mai világhelyzetben erős realitásérzéket kíván. A realizmus újkori „műfaj”, történetiségében, folyamatában érvényesül. Történelmi realitások szülték a februári eseményeket is, a kor társadalmi valósága és a nép- tömegek politikai akarata. A nemzetiségi közösség mai élete és irodalma sem kevésbé történelmi realitások eredménye, gyakorlatában mindkettő helyes valóságlátást és céltudatos realizmust igényel. Öntörvényűségükből és sajátosságaikból kell kiindulnia annak, aki eredményességüket akarja. A világiasodás és az egyetemes igény adottak és lehetségesek számunkra, de illúziók ködében lebegve vagy képzelt kötetlenséggel csapongva, felelőtlen képzelettel el nem érhetők. Keményen a földön járva és felelősen dolgozva közelíthetjük meg az eszményeket, komolyan véve önmagunkat és céljainkat