Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - Duba Gyula: Évfordulók jegyében
ÉVFORDULÓK JEGYÉBEN Ezerkilencszáznyolcvanháromban nemzetiségi kultúránk és közéletünk két jelentős évfordulóról emlékezik meg: harminc éve alakult meg a komáromi Magyar Területi Színház, és negyed századdal ezelőtt — 1958-ban — indult az Irodalmi Szemle. Mindkét évforduló jelentőségét az a tény határozza meg, hogy a két intézmény az anyanyelv, a hazai magyar szó szolgálatára hivatott és a róluk való ünnepi megemlékezés a nemzetiségi művészi beszéd és alkotó írás elmúlt évtizedeit, emberöltőnyi termő korszakát, s ennek kapcsán távlatos jövőjét idézi. A múlt olyan, mint a szép és jó álom emléke, megszépíti a távolság. De mi tudjuk, hogy az idő munkában telt el, az évek eredményeket termettek s a kezdetek kora messzi távolból néz vissza ránk. Azóta számosán távoztak közülünk, mások életük delébe értek, időközben fiatal pályatársak jelentkeztek, hozzánk társultak, hogy ma már ők is a kö’zépkorúság első lépcsőjére készülődjenek fellépni és lassan emlékezni kezdjenek, ahogy a múló idő parancsa megköveteli. Mert az idő — kemény törvénye szerint — felőrölt fiatalságot, tetteket, tehetséget és becsvágyat, elnyelt és megemésztett egészséget, szenvedélyt, szabadságvágyat és kötelességtudást, és a múló pillanatok leplével takarta be mögöttünk az utakat, hogy mindazt, ami volt, most két száraz tényben kifejeződjék: 25 éves az Irodalmi Szemle, 30 éves a MATESZ. Talán fel kellene tennünk a kérdést: megérte-e? Feleslegesen — és helytelenül — tennénk fel, a válasz csak igen lehet! Ahogy a mag csírázik termő időben, ahogy meleg napsütésben a fák növekszenek, úgy vert gyökeret és kezdett növekedni, úgy terebélyesedett és lombosodon az elmúlt emberöltő során a nemzetiségi kultúra, hogy életerői foka szerint kövesse és kiteljesítse léte törvényeit. A jogos kérdést csak így tehetjük fel: eleget tudott-e tenni önmaga érdekében? Betöltötte-e feladatvállalása méreteit? Megerősö'dött-e, felnőtt-e annyira, hogy komolyságban és alkotókészségben méltónak bizonyuljon felelősségéhez és elhivatottságához? Nem ünnepi köszöntő dolga a számvetés, de a kérdésfeltevés talán igen. Fel keli tennünk a kérdéseket, mert a jubileumok a tények számbavételének és a megtett út értékelésének alkalmai, és az okos és méltó ünneplés, amely a múltnak szól, egyben a jövőt készíti elő. A nemzetiségi kultúra amúgy is fokozottan kérdező kultúra és válaszkereső kultúra, a szavak, gondolatok és tettek értelméről egyszerre vallatja a világot és önmagát. Kíváncsisága kielégíthetetlen, mert létéből fakad és válaszai visszahatnak sorskérdéseire. De a válaszadásra még lesz idő, bár már most elkezdődik, ám a számadás ideje és a múlt felmérése egész évben tart. Nemcsak jövőt, hanem múltat is teremt magának az ember, és a kultúra a közösségi múltteremtés legfőbb eszköze. Ezért lesz majd idő felmérni és lehetőség bizonyítani, hogy az elmúlt három évtized ezer és ezer színpadi előadása nyelvi biztonságérzet formájában és élő öntudatként maradt meg a nemzetiségben. S hogy a színház léte ösztönözte az irodalmikritikai gondolkodás létrejöttét, fejlesztette a szellemi önismeretet, és mára a szocialista nemzetiségi kultúrtudat szerves nyelvi-esztétikai elemévé vált. Az elkövetkezőkben lesz majd alkalmunk arra, hogy számot vessünk sikerekről és féleredményekről, forró élményekről és kijózanító ballépésekről, felemelkedésről és bukásról, céltudatosságról és jóhiszeműségről, de mindenekelőtt arról, hogy színházunk él, feladatokat Duba Gyula
