Irodalmi Szemle, 1982

1982/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar irodalom a Korunkban II.

versében, s elsősorban ezt parafrazálja Fábry, főként a „szabad-e Dévénynél betörnöm” sort. c) A kaput őrző vár a szlovák romantikus értelmiség számára a szláv haza szimbóluma volt, Štúrék a nagymorva birodalom volt fővárosának tartották, s ide jártak gyülekezni, de erről írónk nyilvánvalóan nem tudott. Az eredeti szöveg első fejezetéből a Palack postában csak a fele jelent meg, a további kihagyások mellett toldalékok is kerültek bele a Magyar jakobinus dalából, bizonyára a „magyar, oláh, szláv bánat” hangsúlyozására, s így értelme erősen megváltozott, komplikálódott, elveszítette a fasiszta ünnepséggel kapcsolatos aktualitását.

A Korunk 1940 szeptemberében megszűnt: a megjelent 9 számban is kevés a volt csehszlovákiai szerzőktől származó anyag, s ennek több mint a felét Berkó Sándor küldte Budapestről. A nagyrészt rövid terjedelmű közlemények (vers, recenzió) száma

20, s ebből Berkó három verset és kilenc könyvismertetést írt. Költeményeiben a háború és a fasizmus réme kísért; lírájának javából valók: A könyv ünnepén, Vigyázz, anyám, Hintaló. Példaként a Vigyázz, anyámból idézünk: „Vigyázz anyám, ha jő a lompos este, / s aludni tér, fáradtan, gyönge tested, / fordítsd meg kétszer a kulcsot a zárban / és nyomd le többször is a rézkilincset, / tipegj körül a fehér bútorok közt: / az ágy alatt, s a kajlalábú szekrény / mögött imbolygó rémek leskelődnek: s a kép a falon mért lóg olyan ferdén?”

Berkó könyvismertetései rövidek, olvasói érdeklődését tükrözik; az akkor megjelent magyar és külföldi irodalom termékeit recenzálja, a jó ízlésű baloldali olvasó szempontjából: Földi Mihály, Cs. Szabó László, Szitnyai Zoltán, Dénes Zsófia, Villon, I. Jerger, J. R. Bloch és mások könyveit. Jegyzetei azonban szigorú mérték alkalmazásáról tanúskodnak. Szitnyai Zoltán Ember nélkül c. regényének tartalmatlanságát, szórakoztató szándékát kifogásolja, de Cs. Szabó László Fegyveres Európa c. könyvét sem fogadja osztatlan elismeréssel: „lendületéből megérezzük egy európaiasan gondolkodó, művelt ember lázadozását a világ rútságai ellen s azt a szorongást, amely a szellemet nemcsak magáévá tevő, de ki is sugárzó lélek érzésvilágát a mai »fegyveres Európában® nyugtalanítja. Ogy érezzük, hogy ezeket az »időszerű feljegyzéseket szórványosan szívesen vesszük egy folyóirat hasábjain, de nem könyvalakban.” (183)

Sándor László akkor készülő kis Salda-könyvéből küld részletet. Sándor már előbb is írt a Korunkban a híres cseh irodalomkritikusról és professzorról, aki havonta kiadta bírálatait a maga szerkesztette folyóiratban, a Saldúv zápisnikban (Šalda jegyzőkönyve), amely Németh László Tanújához volt hasonló. „Mint kritikusnak és esztétának és szépírónak igen nagy súlya volt. Hatása a cseh szellemi életben még ma is érezhető (1937-ben halt meg — Cs. S.). Oj irodalmi szemléletet és kritikai módszert hozott. Életének utolsó éveiben társadalomtudományi és politikai kérdésekkel is foglalkozott. Erős magyar-rokonszenv lobogott benne. Kultúránkról, irodalmunkról a legnagyobb megbecsüléssel emlékezett meg” — állapítja meg Sándor bevezető jegyzetében. (A könyvecske 1941-ben Budapesten jelent meg, A költői mű halhatatlansága címmel.)

Szabó Imrének ez évben három tanulmánya és egy kritikája jelent meg a folyóiratban. Tanulmányaiban a régebben megjelent írásaiéhoz hasonló elméleti témákkal foglalkozik: A magyarságkutatás bírálatához, Szellemtudomány és pozitivizmus, Magyar pozitivisták. A „felvidék” visszacsatolásával kapcsolatos, akkor konjunkturálisán megszaporodott könyvek egyikét, Jócsik Iskola a magyarságra c. visszaemlékezését bírálva tárgyilagosan leszögezi: „Jócsik galambokként felbocsátott emlékei és új gondolatai még nem tevődtek egészbe, a szerző méltató hangú könyve nem fejezi ki mindenütt tárgyilagosan, se szociológiai igénnyel, se emlékezés formájában a felvidéki kisebbség helyzetének tanulságait, de hiteles élményei adalékok lehetnek.” A Szellemtudomány és pozitivizmus c. tanulmányában Szabó a cseh szociológiai iskolát és ennek a Sarlóra való hatását vizsgálja.

Egy-egy írása van még az évfolyamban Neufeld Bélának (A korszerű betegség], Fejér Istvánnak (mai fiatal magyar költők bemutatása), Anton Strakának (E. F. Burian és a D 40 színház bemutatása). Fejér István cikkéből azt is látjuk, hogy a volt csehszlovákiai szerzők többsége már magyarországinak tartja magát: „E sorok írója a csehszlovákiai kisebbségi magyar kultúréletből csöppent közéjük, s mind mélyen megdöbbentette, mert ezek a fiatalok tudásukkal és tehetségükkel kétségtelenül a magyarországi ifjúság elitje.” (180)

Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a Korunk a haladó csehszlovákiai magyar iro