Irodalmi Szemle, 1982
1982/1 - KRITIKA - Szántó György: Érzékkel, tudással
Ópiummal, szesszel élj és növel, ha aszkézisra nincsen hajlamod. A többi azonban nehézkes, élvezhetetlen, magyarul nem olyan közérthető, mint a cseh eredetiben. Az Író uraim című költemény fordításában is vannak sikerültebb sorok [az egész gördülékenyebb a többinél): Durván beszélek, nevetek, durvák a cimboráim. S az alkoholtól nem leszek soha valami fájin. Ez a műfordítás értelmileg is hűbb az eredetihez, ámbár találunk benne, ha nem is keresünk néhány olyan részt, ahol Ágai vagy nem jól fogta fel, amit a költő mondani akart, vagy pedig nem próbálkozott eleget azzal, hogy megfelelőbb magyar kifejezésekkel közelítse meg azt. Nekem nem volt gyerekszobám, csak vertek és gyaláztak. A cseh eredeti azt akarta érzékeltetni, hogy a költő verekedések és megaláztatások közepette növekedett. A továbbiakban: Tehát nem „otthon szundikáltak”, mutatja a szembesítés, hanem „asszonyukkal háltak”. Ennél fontosabb azonban, hogy a továbbiakban nem vígan iddogáló kocsmázókról van szó az eredetiben, hanem arról, hogy a kocsmákban gyülekeztek és politizáltak, akik sorsuk megváltoztatásán törték a fejüket. Aztán már szinte lényegtelennek tetszik, hogy a műfordító a psí nežnost-ot (ami gyöngédséget, finomságot, lágyságot jelent) psí vérnostnak látja és kutyahűség-nek fordítja. Tartalmi, értelmi és eszmei szempontból vizsgáltam František Gellner néhány költeményének magyar műfordításait, mellőzve az eredeti és a tolmácsolt hangzás verstani elemzését. A költészet, a költői alkotások fordítását, komoly és felelősségteljes feladatnak kell tekinteni. A műfordítás elhivatott költők dolga, s a tolmácsolt költő versével úgy kell bánniuk, mintha saját alkotásukkal foglalkoznának. A költői rutin és az anyanyelvben való jártasság még nem feltétlen biztosítéka a jó műfordítói munkának. A tolmácsnak jó kell bírnia a fordítandó mű nyelvét, be kell hatolnia annak szellemébe, árnyalataiba, fortélyaiba. Amennyiben ezt a fokot még nem értük el, olyan önzetlen ügyszerető, lelkiismertes és avatott segítő- és alkotótársakra van szükség, amilyen például Jaroslav Vrchlický számára František Brábek volt, Antonín Hartl számára Anton Straka, Kamil Bednár számára Ladislav Hradský vagy a Dunajské strofy — Deset maďarských básníkä című magyar költői antológia cseh fordítói: Vladimír Janovic, Oldrich Rafaj, Karel Sýs, Oldrich Vyhlídal és Jiŕí Žáček számára Mészáros János — akik a for- dítandót anyanyelvi szinten kezelik és szívükkel is tolmácsolják. Maníelé rádní u manielek spali, mír tichých srdci vanul nad nimi. V hospodách ješte politisovali muži se zájmy všeobecnými. A derék férjek otthon szundikáltak szívük fölött a béke lebegett, a kocsmázók még vígan iddogáltak és vitatgatták a közügyeket. František Gellner a tömegek elégedetlenségét tömörítette a „pokrik luzy” kifejezésbe, amit talán mégsem lehet „proli-zajjal” elintézni. Ugyanezen költemény egyik sora: Má láska byla krámskou nem azt jelenti, amit a műfordító ád a költő szájába — Egy boltilányt szerettem —, hanem pénzért árult szerelemről van szó. Az Éjszaka volt című költeményt is jobb olvasni, mint az előbb említetteket. Mindazonáltal a magyarul jól hangzó versszakok némelyike nemcsak pontatlan fordítása a cseh eredetinek, hanem a korszak társadalmi helyzetképét is félremagyarázza. Do intimity vašich sfér nevnikal pokrik luzy. Exkluzív szféráikba a proli-zaj sose tört be.
