Irodalmi Szemle, 1982
1982/9 - Varga Erzsébet: Az SZKP és a szovjet irodalom
azokban az esetekben, amikor a szovjet valóságunkat becsmérlő alkotások látnak napvilágot. Ebben kérlelhetetlennek kell lennünk. A párt nem volt és nem is lehet közömbös művészetünk eszmei irányát illetően. (...) Óriási a szovjet emberek vonzalma a művészet iránt. Ismeretes, mennyire nem egyszerű időnként eljutni egy jó színházi előadásra, érdekes könyvet vásárolni, kiállítást megtekinteni. De ez a művészet iránti tisztelet és szeretet megköveteli a művész nagyfokú felelősségérzetét népe iránt. A művészet igazi népisége, igazi pártossága az, hogy a népnek éljen, osztozzon örömében és bánatában, hirdesse az élet igazságát, humánus eszményeinket, és a kommunista építés cselekvő résztvevője legyen. Pártunk a lenini kulturális politikához híven gondoskodással és megbecsüléssel veszi körül, magasrendű alkotói feladatok megoldására ösztönzi a művészértelmiséget. Mindez elősegíti az alkotóerők további megszilárdulását, a társadalom szellemi életének fellendülését. S kétségtelen, hogy a kultúra szovjet mesterei újabb művészi felfedezésekkel örvendeztetnek meg bennünket!” Az idézet talán hosszúnak tűnik, ám kétségtelenül ebben a terjedelemben van rá szükségünk, hogy bizonyíthassuk: az SZKP KB 1982 júliusi határozata nem előzmények nélkül született, s a kongresszusi beszámolóban már megtalálhatók az új határozat főbb gondolatai, köztük az a gondolat, amely kivétel nélkül áthatja az irodalmi problémáknak szentelt szovjet pártdokumentumokat: az tudniillik, hogy a művészi alkotómunka feladatai elválaszthatatlanok a nép egészére váró feladatoktól, amelyeket a kommunizmus felépítésének folyamatában teljesíteni kell. Ezt a gondolatot már Lenin megfogalmazta műveiben, elsősorban is A pártszervezet és a pártos irodalom címűben, amikor azt írta az új irodalomról, hogy az a dolgozók millióit és tízmillióit szolgálja majd. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága az utóbbi években több határozatot hozott, amelyek pontosan megszabják a szovjet irodalom fejlesztésének és tökéletesítésének az útját. Határozat született például „Az irodalmi-művészeti kritikáról", „Az alkotóifjúság körében végzett munkáról”, „Az eszmei, politikai-nevelő munka további javításáról”. Az SZKP KB új, 1982 júliusában — „Az irodalmi-művészeti folyóiratoknak a kommunista építés gyakorlatával fenntartott alkotó jellegű kapcsolatairól” — hozott határozatában a Központi Bizottság az élet felvetette új feladatok megoldására mozgósítja az írókat és az irodalmi-művészeti folyóiratokat. A soknemzetiségű — hetvenhat nyelven szóló — szovjet irodalom fő célját abba jelöli meg, hogy „... aktuális, életes tartalommal gazdagítsa a művészetet, magas esztétikai színvonalú műveket alkosson a jelenről”. Ez a kívánalom első olvasásra talán túlságosan szigorúnak és kategorikusnak tűnik, ám annál természetesebb. Hiszen a „korhoz-kötött” és az „örök” egymástól elválaszthatatlan minőségei minden műalkotásnak. Az irodalomtörténet mindmáig csupán olyan műveket regisztrál, amelyek saját koruk, saját napjaik problémáit vetették fel. Azt hiszem, aligha akad bárki is, aki fel tudna hozni példaként legalább egyetlen művet, amelyet tudatosan az „örökkévalóság” számára írtak, amely téren és időn, saját korának gondjain kívül létezik. „Sok kor rejlik Homérosz két nagy költeményében — írja egy helyütt Devecseri Gábor. — És mégis: egy is. S e nélkül az egy nélkül semmi volna, puszta mese a történet, a költemény.” És kordokumentum még a forma is: „A homéroszi hexameter nemcsak hírt ad egy korról, hanem maga is e kor emléke. Nemcsak hírt ad egy nép »pompázatos örökségé«-ről, hanem maga is része ennek az örökségnek.” De nézzük meg most már közelebbről az SZKP KB júliusi határozatát, amely mindenekelőtt az irodalmi-művészeti folyóiratoknak mint az irodalom meg a kommunista építés gyakorlata közt fennálló alkotó jellegű kapcsolat eszközeinek a jelentőségét hangsúlyozza. A Szovjetunió írószövetsége, az írószövetség sajtószervei — olvassuk a határozatban — komoly munkát végeznek az íróknak a nép életével, a kommunista építés gyakorlatával fenntartott alkotó jellegű kapcsolatai fejlesztése és elmélyítése terén. Ez elősegíti az irodalmi erők további konszolidálódását s az SZKP XXVI. kongresszusán meghatározott feladatok teljesítésében való részvételre mozgósítja az írókat. Az írószövetség folyóiratai egyre komolyabb szerepet játszanak az irodalmi folyamat szervezésében. A folyóiratok szerkesztőségei — a pártbizottságok és az írószervezetek segítségével — alkotó jellegű kapcsolatot tartanak fenn az írók és az ipari vállalkozások, a nagy építkezések, a kolhozok, a szovhozok kollektívái, a hadsereg meg a flotta katonái
