Irodalmi Szemle, 1982

1982/9 - Sz. Zaligin—M. Ventura: Párbeszéd

húsz-harminc évben jelentkező különféle experimentális formák. Például a francia „új regény”.

Ez, másrészt, nem jelenti azt, hogy maga a realizmus képtelen asszimilálni a különféle új formákat, arra a nemzeti talajra építkezve, amelyen létrejön. Szerintem minden nemzet, minden kultúra képes létrehozni a maga sajátos realizmusát. És ezért, például Latin-Amerikában megszülethetett az úgynevezett mágikus realizmus, amely a maga sajátos tipizációs módjával szorosabban kötődik a kontinens történelméhez, mitológiájához, tájaihoz, folklórjához. S ez a realizmus természetesen más, mint az európai realizmus.

Sz. Z.: Az ókori Görögországban nem volt sem televízió, sem mozi, de nem volt realista irodalom sem. Az egyezmény esség, a mitológia létezett. Hát hogy van ez? Lehetséges, hogy a realizmus csupán epizód a világirodalom történetében?

M. V.: Az összehasonlítás, véleményem szerint, nem jogos. Az ógörög civilizáció több ezer évvel ezelőtt létezett. A realizmus kora viszont, előfutárait is számítva, az utóbbi két vagy három évszázad. Ezeket a korszakokat egyszerűen lehetetlen egybevetni.

Sz. Z.: Ez rendben is lenne. Csakhogy az egyes művészeti áramlatok keletkezési dátuma és élettartama számunkra ma nem valami nagy jelentőségű. Jelentősége csupán annak van, milyen mértékben befolyásolják a tudatunkat. A mitológia évezredek folyamán alakult ki, a realizmus néhány évszázad során, ám manapság, a tudatunk formálásában való részvételükből kiindulva, össze is hasonlíthatjuk őket.

M. V.: Hanem ugyanabban az időszakban, amikor a realizmus létrejött és fejlődésnek indult, más irányzatok is keletkeztek. Akkor ezeknek a sorsán is el kell gondolkoznunk. Vagy ezek önt nem érdeklik? Nos, akár mondjuk a tudományos-fantasztikus irodalom? Sz. Z.: Ez sokkal kevésbé érdekel. Mivelhogy a realizmus már a kiváló műalkotások hosszú sorát hozta létre, olyan művekét, amelyek részei mai életünknek. De a tudományos-fantasztikus irodalom? Mit teremtett? Milyen klasszikust adott? Esetleg Vernét, Herbert Wellst...

M. V.: Hát, akár őket.

Sz. Z.: De, s ebben egyetért velem, a művészi irodalomról alkotott elképzeléseinknek nem Verne a kiindulópontja. Ez a pont a realista irodalom, a klasszikus realizmus.

M. V.: Nem tudom, nem tudom. Nekem úgy tűnik, hogy a klasszicitás, beleértve a realistát is, szerfelett viszonylagos meghatározás. Például García Márquez „Száz év magánya” úgy tizenöt évvel ezelőtt íródott, s már ugyanúgy klasszikus műnek számít, mint Balzac vagy Tolsztoj művei. Ami Vernét illeti, őt csakugyan nem állíthatjuk Balzac vagy Tolsztoj mellé, még García Márquez mellé sem. Verne — ez tudományos-fantasztikus irodalom, vagy, pontosabban, gyermekirodalom; gyermekirodalom a szó tágabb értelmében, mert a gyermekségből felnőtt korunkban is marad bennünk valami.

Ugyanakkor a realizmus mindig magában hordozza a fantáziát is: az író ábrázolta realitás nem ugyanaz a realitás, amely körülveszi az írót. Gondoljon például Kafkára. Hosszú esztendőkig megrögzött fantasztának tartották, manapság viszont már mindenki érti, hogy Kafka a lehető legkegyetlenebb módon bírálta a burzsoá társadalmat. A probléma véleményem szerint abban rejlik, hogy minden nemzetnek meg kell találnia a realizmus sajátos formáit. Ha, mint már mondtam, Latin-Amerikában a mágikus realizmus jött létre, az Egyesült Államok realista írói, mondjuk Norman Mailer vagy Truman Capote, a valóságot kopírozzák, regény-riportokat alkotnak. Azt hiszem, a Szovjetuniónak ugyancsak megvan a maga sajátos realizmusa, amely egy sajátos történelemből, egy forradalmi történelemből merít ihletet.

Sz. Z.: A jelenlegi realizmus nemcsak a cselekmény és a részletek, s nemcsak a jellemek, hanem az író által megtestesített eszmék realitása is. A realizmus azért is realizmus, mert mindig konkrét: romantikus realizmus, kritikai realizmus, szocialista realizmus. S a realista író sohasem térhet ki az elől, hogy válasszon közülük.

Egyébként ön hogy gondolja: elképzelhető a mai irodalomban egy Tolsztoj-formátumú tehetség?

M. V.: Nem tudom, miért ne fordulhatna ez elő. A mi történelmünk nem szegényesebb a Tolsztoj ábrázolta kor történelménél.

Sz. Z.: Igen, de megismételhető-e Tolsztoj realista modora? Az eseményeket valószínűleg lehetséges ugyanúgy felölelni, de lehetséges-e átmenteni napjainkba a tolsztoji realizmust?