Irodalmi Szemle, 1982
1982/9 - Valentyin Szolouhin: A vőlegény (elbeszélés)
„Merészelem is! Ma ott leszek az összejövetelen és elverem a hódolódat”. Nagyanyó szava jutott eszembe: a kimaszkírozott! Kéz a kézben álltak a táncparketten. Egymást nézték. Zojka tekintetén láttam, hogy tényleg tetszik neki. — Mi jót láthat benne? — Közelebb mentem, és úgy álltam meg, hogy jobban szemügyre vehessem a fiút. Az arca kedves és a feje sem akkora, amekkorának az áruházi találkozáskor tűnt. Szőke hajának hullámai a legkisebb mozdulatra is átrendeződtek... Ma sem tudom, honnan került elő Szlojkin. — Már mindenütt kerestelek. Zojkádat láttam valakivel... Mind ilyenek ... — Szlojkin! — szakítottam félbe. — Semmi közöd hozzá! Zojka is meghallhatott valamit, mert fülelni kezdett. — No barátocskám ... Zojka kézen fogta a fiúját, aki nyugodtan követte őt. — Én meg azt hittem, férfi vagy! — bujtogatott Szlojkin. — Az orra elől viszik el a lányt, ő meg a füle botját sem mozdítja. Gyámoltalan! . .. — Szlojkin, ha rögtön el nem hallgatsz, én összeverlek téged is meg őt is! Egy pillanat múlva Zojka és barátja előtt álltam. — Ez a szomszédom — mondta Zojka felém lépve. — Kolja, mutatkozz be. A világos kabát a kezét nyújtotta. — Örülök, hogy személyesen is megismerhetem. Zoja mesélt magáról, és én is láttam a szorítóban. Kitűnően bokszol... Ogy tűnt, mintha hízelegni akarna. „Gyáva, talpnyaló” — gondoltam utálattal, s kezet sem fogva vele, megfordultam és otthagytam a táncparkettet. A parki fasorban csak egy magányos lány lézengett. Nem tudom miért, feléje indultam. Törékeny alakja kamaszlányt sejtetett. Elsétáltam mellette és leültem egy padrá. „Zojka a hibás. Jő volt neki játszadozni velem, de most mi lesz?! Egy embert is megsértettem miatta .. Hogy mennyi ideig gondolkoztam így, nem tudom, de mire felocsúdtam, a fasorból már eltűnt a lány és a táncparkett is üres volt. „A táncnak ezek szerint vége, még azt sem vettem észre, hogy szétszéledtek”. Nem akaródzott hazamenni. Tudtam, ha most megyek, feltétlenül találkozom Zojkával meg a fiúval. Biztosan a házunk előtt ülnek, a lócán. Elhatároztam, hogy egyelőre a parkban maradok. Hátulról a vállamhoz nyúlt valaki. Zojka állt ott, kísérője mellett. — Bocsáss meg, vőlegényem, én vagyok a hibás, nem gondoltam, hogy te .. . hogy te ilyen komoly vagy, sőt, felnőtt... — Jöjjön haza velünk — invitált a fiú. — Köszönöm, egy lányt várok — jelentettem ki. Ok elmentek, én meg csak ültem, hallgattam az éjszaka neszeit. A lakótelep felől énekszó hallatszott, a bánya irányából meg csörömpölés s a kompresszorok távoli zaja. „Ne ücsörögj, aludni Is kell, vőlegény...” — Szemembe húztam a sportsapkát és hazaszaladtam. Zsebik Ildikó fordítása
