Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - NAPLÓ - Rákos Péter: Sziklay László hetvenéves

Sziklay László hetvenéves

Sziklay László minden kétséget kizáróan hetvenéves. Sokan leszünk, akik ebből az alkalomból levélben adjuk tudtára, hogy személyét és munkásságát szeretettel tart- j'uk számon.

Régtől vallott meggyőződésem, hogy egy életmű összegezéséhez, méghozzá időnap előtti összegezéséhez képmutatás tekintetbe venni a tizes számrendszer szeszélyeit. Hiszen Sziklay László nevét számtalanszor leírtuk, műveit tisztelettel idéztük, megbecsüléssel értékeltük enélkül is. De mert mégis hajiunk rá, hogy a „kerek” évfordulót annak rendje és módja szerint respektáljuk, bizonyára nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy pályája kezdetétől fogva elsősorban — szinte egy végzetszerű küldetés hitével — a szlovák irodalommal foglalkozott, a kapcsolatokat vizsgáló jelentős és némely esetben könyvalakban is megjelent elő- és részlettanulmányok után megírta A szlovák irodalom története (1962) című szintézist, amely, mint ismeretes, oly korban valósult meg, amely a szintéziseknek a szokottnál is kevésbé kedvezett, s ha nem csalódunk, ez a nagyfontosságú mű szlovák részről is elismerésben részesült. Két tanulmánykötete: a Szomszédainkról (1974) és a Visszhangok (1977) híven tükrözi a szerző eddigi pályájának fő irányait: az eredendő és tartós szlovakisztikal kutatások mellett az ehhez szükségszerűen kapcsolódó cseh kitekintéseket, de ezenfelül egyre gyakrabban az általános szlavisztikai nézőpontot is és végezetül a komparatisztika elmélete iránti egyre fokozódó és elmélyülő érdeklődést. De az is az életműhöz tartozik, ami nincs ilyen nyomtatott formában rögzítve, ám mély és eltörölhetetlen nyomokat hagyott a magyar filológiai tudományosságban: az egyetemi tanár munkássága, melynek eredményességéről ragaszkodó tanítványok sora tehetne tanúbizonyságot, a Magyar Tudományos Akadémia vezető munkatársának szervező és szerkesztő tevékenysége (itt külön nyomatékkai, mert szívesen emlékezünk az 1965-ben három akadémia — a magyar, a szlovák és a csehszlovák tudományos akadémia — közös vállalkozásaként kiadott kapcsolattörténeti tanulmánygyűjteményre), de mindezeken felül és túl Sziklay az elmúlt évtizedekben a magyar összehasonlító irodalomtudománynak a szó jól felfogott értelmében diplomatája is volt. És még sok egyebet sorolhatnánk. Mondandónk azonban más: valami, ami személyesebb s egyszersmind általánosabb érvényű a szokványos jubileumi jókívánságoknál.

Személyesebb, mert Sziklay, akárcsak e sorok írója, Kassán született, s nem egyszer tapasztaltuk közösen, hogy minél kelletlenebből halad az ember az időben előre, annál szívesebben pillantgat hátrafelé. Sziklay László Visszhangok című kötetének egyik írása a Sziklay Ferenc címet — Sziklay László édesapjának nevét — viseli. Sziklay László megindító fiúi szeretettel nyúl vissza — egyre sűrűbben — a családi gyökerekhez. Annyi írása közül azért utalok most éppen erre az egyre, mert valaha nyomtatásban (s nem is csak én) idéztem és „leleplezőnek” minősítettem, amit az egyébiránt valószínűleg igen szellemes Szüllő Géza mondott Sziklay Ferencnek, a „Szövetkezett Ellenzéki Pártok” kultúrreferensének: „Vedd tudomásul, neked az a feladatod, hogy ne csinálj semmit”, de talán nem eléggé hangsúlyoztam, hogy ez a talán nem is eredeti bonmot a destruktívan taktizáló szenátort, nem a konstruktív szellemben építkezni kívánó kultúrreferenst leplezi le.