Irodalmi Szemle, 1982
1982/8 - FIGYELŐ - Varga Erzsébet: Valentyin Katajev lírai naplója
gyermekes, szegény zsidócsaládból származó autodidakta munkásírő-újságíró szempontjából. Ezért általában kívülről, a maga aspektusából mutatja be a más forrásokból is ismert eseményeket. Szabó portréinak, karcolatainak vázlatos adatai gyakran jól összeillenek, kiegészítik egymást: így kapunk hű képet a ma már szinte ismeretlen ortodox zsidó szegénycsaládról, az abszolút tekintélyt élvező, szigorú (a nadrágszíjat fontos nevelőeszközként használó) apáról, a csupaszív, állhatatos anyáról, s a különböző nézetű, mégis összetartó testvérekről. A különböző írásokból hiteles jellemképet kapunk a csehszlovákiai magyar irodalom kevésbé ismert mecénásáról, Dr. Fazekas gyárigazgatóról. Jelentős ismeretségeiről: Antal Sándorról, József Attiláról, Bányai Pálról, Osvát Ernőről külön portrét is rajzol írónk, s rendszerint a velük való találkozást örökíti meg. A kötet végén számos riportszerű írása van legnagyobb szlovákiai példaképéről, Fábry Zoltánról, s vele kapcsolatban sokmindent megismétel, amit már a korábbi szakirodalom megállapított, ezért a kötetben csak az író életrajzához szorosan hozzátartozót kellett volna közölni. Feleslegesen duzzasztják a könyv terjedelmét a második felében közölt, régebbi gyűjteményeiből (Az élet peremén, Párizsi ceruzajegyzetek) ismert, életrajzi vonatkozású, kevésbé fontos írások is. Szabó stílusában eredetiek, sajátosak költői hasonlatai, melyeknek jó része ösztönösen tükrözteti szociális élményeit: „mint éhes állat a mészárszék körül” (úgy ólálkodott a másodosztályú utasok kö>- zött), „úgy álltak körül, mint gyászolók a holttestet”, „úgy marcangolja a szívemet, mintha rákos daganat lenne”, „festett hajával olyan, mint egy kanárinak mázolt veréb”. Összegezésül azt állapíthatjuk meg, hogy a kötetet jobban meg kellett volna válogatni, szem előtt tartva, hogy számos részlet nem tartozik szorosan a munkásíró hányatott életéhez. Az életrajzi témájú írások java hitelesen mutatja be egy periférián tengődő írónk küzdelmeit a szebb, igazságosabb életért, egy emberségesebb, faji előítéletektől mentes társadalomért. (Madách 1981) Csanda Sándor Valentyin Katajev lírai naplója (Malenykaja zseleznaja dver v sztyenye. Moszkva, „Szovjetszkaja Rosszija” Kiadó 1981.) A szovjet próza megújítására irányuló törekvéseknek már a hetvenes évektől tanúi vagyunk: a szovjet irodalom legjelentősebb képviselői az elmúlt évtized dereka táján új utakat, új művészi eljárásokat kezdtek keresni, természetesen a szocialista realizmus alkotó módszerének talaján; az utóbbi években egyre nagyobb teret kap műveikben a dokumentarizmus, a publicisztika, a pszichologizálás. A múlt értékeihez, a hagyományokhoz való visszatérés útján pedig eljutottak egészen a mítoszhoz, a meséhez és a krónikához. Bizonyára nem véletlen, hogy az egyik legidősebb szovjet író, a most nyolcvanöt éves Valentyin Katajev újabban lírai memoárok szerzője- ként lett népszerű, s hogy a hatvanas évek elején írt Lenin-könyvét is éppé:? tavaly Jelentette meg a „Szovjetszkaja Rósz- szija”. 1980-ban látott napvilágot a polgárháború korába vezető, Uzse napiszan Verier ... (A Werthert már megírták...) című kisregénye, amelynek bevezetőjében azt olvastuk, hogy a mű alapját nem konkrét emlékek képezik, hanem a korszak emlékei: a látott, az átélt és átérzett egyesül bennük a kigondolnál, a fantázia termékével. Hasonlóképpen jellemezhetjük Katajev Malenykaja zseleznaja dver v sztyenye (Kis vasajtó a falban) című, Leninről szóló könyvét is, amelyet maga a szerző lírai naplónak minősít: „... ez a könyv nem történelmi írás, nem regény, még csak nem is elbeszélés. Töprengéseknek, útifüzetek lapjainak, emlékezéseknek a gyűjteménye, pontosabban szólva lírai napló, nem több. De nem is kevesebb.” Ezt a maga vállalta „nem többet, de nem is kevesebbet” teljesíti könyvében Valentyin Katajev: íróhoz-művészhez méltón, az élet igazságának elkötelezetten. Lírai naplójának szövege egyébként rendkívül
