Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: ... az emberséget szerette az életben

„világszenzációvá”! Jómagam hatvan évemmel lefutom, nem is kevés kilométereimet. Fiatal koromban versenyző is voltam, figyelemre méltó eredményekkel: tehát nem a sport, nem a tánc, nem az ének ellen van kifogásom, hanem a méltánytalan előnyök ellen. Melyek: utazást, pénzt, hírt, Jelmezes-öltözködést és nem utolsósorban a „kiraka- tos” szexualitás lehetőségeit is Jelentik, adják. S ezek az „előnyök” — ne felejtsük! — nagyon nagy vonzást jelentenek a fiatalság értékes, értékesebb tömegeire is. S ez a „vonzás” beteges áramlást idéz elő — többek között — az ún. „művészi” és a valóságos művészpályák irányában is. S ezért a művészetek nívójának minden irányában való elsekélyesedése, elsekélyesítése (Nem egyszerűsítése!). Történetesen, ha az énekesnek: énekelni, a muzsikusnak: zenélni, az írónak: írni, a festőnek: festeni, a szobrásznak: „szobrolni” kellene, mindjárt a normális arány jelentkezne, és nem a megszédült légió. Vegyünk egy példát: — festő vagyok, így a magam területéről: adva van ezer festő. Ennek az ezer festőnek fehér vászonra fekete vagy fehér négyszöget, vagy akármilyen más geometriai ábrázolatot, vagy „ömlesztett” informelséget, vagy a hasonló „irányzatok” bármelyikével kell létrehoznia „művét” — néha nagyon intelligensen, vagy nagyon „naivan”, vagy rusztikusán: mind meg fogja oldani feladatát. S csupán divat, kritika, klikk, vagy üzlet kérdése, „pontozása”, hogy melyik kerül az „olimposzi”, vagy „olimpiai” dobogó felső, felsőbb, vagy olcsóbb lépcsőire. (S mindig éppen olyan igazság-aránnyal!) No, most: ugyanennek az ezer festőnek, ha valamit ténylegesen kellene ábrázolnia — itt az absztrakciók tágas és teljes lehetőségeire, útkereséseire, kísérletezéseire is gondolok, s nemcsak a művészetek mesterségére, de a lélek mélységeire és az egy értelmére is, — akkor már jó lenne, ha az ezerből 50—100 meg tudná ezt valósítani. S történetesen, ha ugyanebből az említett ezerből, — nagy ugrásokkal — az altamirai — Velázquez—Rembrandt-i, cezanne-i vonalon kívánnak valami igazán modern realizációt: jó lenne, ha egy akadna ebből az ezerből. S bocsássák meg: magam a festészetben más „értékmércét” nem fogadhatok el! (más síkon lehet, szabad tárgyalni a szép epidermiszeket, akár geometriai az, akár ömlesztett, akár összeszerkesztett, de: a „más síkon” van a hangsúly). S ugyanaz a rokon művészetek minden ágára is érvényes. A kritika spekulálhat, reklámozhat, alkudozhat, okoskodhat — valóban nagyon okosan, nagyon intelligensen, nagyon „hozzáértően” is, de mindaddig mellébeszélés lesz, míg az egyes művészeti ágaknak nem az alapállásaiból, hanem magának a kritikának a spekulációiból, bele- vagy kibeszéléseiből fog kiindulni. Az isten szerelmére! Hogy mi mindent lehetne itt írni, említeni: irodalomról, színházról, filmről . . . Melyek az „ismertetésekbe”, „magyarázatokba”, recenziókba, fesztivál-reklámokba . .. s „az én írok, szólok rólad, te írsz, szólsz rólam” — emlékezésekbe fullad. S valóban, nagy részben nagy halottainkat is az ilyenfajta önreklámozás és üzleti lehetőség sajátítja ki, vagy pocskondírozza le. Példákat minek sorolni? Itt meg kell jegyeznem: lehet, hogy a jövendőnk művészete a piktúra terén az lesz, vagy még „azabb”, hogy egy vak-keretre kifeszített festővásznat a közepén bemetszünk és ráfogjuk, hogy ez a hasíték, az a bizonyos „Ős lyuk”, ahonnét, vagy amelyből minden árad ... S a biennálék nagydíjainál is Nagyobb Díjjal, díjakkal fogják kitüntetni ezt a „piktúrát”. S ugyanúgy a szobrászatban egy hasáb fába, fejszével vágott — „roppant intelligens-indulattal, látomással” vágott

— Ék lesz: a „szobrászat”, vagy hasznos kézhez álló szerszámok: ásó, kapa, gereblye, kalapács, fűrész stb. összeszerkesztése, összeforrasztása — szóval, becsületes szerszámként használhatatlanná téve — „szoborként” fognak tengődni a „Kiállításokon”. Továbbá: automatikusan felötlő szavak zűrje-zavarja lesz: az „Irodalom”. Rekedt ordítás: az „Ének”, s ami kezem ügyébe kerül, s azzal zörögve, ricsajozva: a „Zene” stb., stb. Mondom, lehet! De jómagam nem hiszem, vagy ha hiszem, akkor nem irigylem érte a jövendőt. Még akkor sem, ha ezektől édenin, vagy „oltárin” boldog is lesz. Én az emberséget és annak szívét-eszét, a sok-sok egyszerű tisztességes embert s az emberi értékeikért méltán híreseket! szeretem az életben és a művészetben, s nem az akváriumban alvó, galambdúcokra mászó „sztárokat”, „bajnokokat”, hírhedteket... S ha volna valami kívánságom, akkor az ez volna: sokkal-sokkal kevesebb „művészt” és sokkal-sokkal több művészetet, művet az emberiségnek. — Záradékként jegyzem meg: meglehet, az emberek

— még a tárgyak is — valami öntudatlan metamorfózison vagy metamorfózisokon talán az egyértelműbb matematika, geometria jelei felé alakulnak... De ha ez igaz, akkor ez nem gazdagodását, de éppen elsivárítását, elszegényedését jelenti vagy jelentené a sok színű-formájú emberi létnek.