Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - FIGYELŐ - Révész Bertalan: Megjegyzések Vitkovics válogatott műveihez

ugyanis 1796-tól a magyar nyelvet és irodalmat intézményes ke-retek között ápolják: tantárgyként „rendszeresen előadva taníttatott”. A 18 éves Vitkovics — középiskoláját befejezvén — éppen a jogi akadémián folytatja bölcsészeti és jogi tanulmányait, abban a neves intézetben, amelyben már — A magyar literatúra esmérete (1808) című művével később híressé vált

— Pápay Sámuel tanítványaként gyakorolhatta a „magyar stílus nemeit”. Micsoda szerencsés „összjátéka” a sorsnak, hogy Pápay pontosan akkor nyeri el az akadémia magyar tanszékének professzori állását (1796 szeptemberében), amikor Vitkovics az Intézet hallgatójává válik, s már túl van az első költői kísérleteken. Későbbi levelezésükből tudjuk, mily bensőséges tanár-diák kapcsolat alakult közöttük — mely évek múltán meghitt barátsággá terebélyesedett —, s mily sokat köszönhet a fogékony ifjú tudós tanárának. Az ő irányításával ezekben az években alapozza meg magyar irodalmi műveltségét: nemcsak Kazinczy fiatalkori műveit ismeri meg, hanem Csokonai Diaetai Magyar Múzsá-ját s másokat a kortárs irodalomból, sőt kezébe kerültek a kor egyetlen, Kassán szerkesztett és kiadott irodalmi lapjának, a Magyar Museumnak a példányai is.

Lőkösnek azt a véleményét is osztjuk, miszerint Vitkovics írói pályája szempontjából döntő változást hozott a Pest-Budára való költözés (1803), ahol hamarosan barátságot köt a kor jelentős Iiterátoraival: Virág Benedekkel, Verseghyvel, Révaival, Horvát Istvánnal, Szemere Pállal, később Kazinczyval és Kölcseyvel. 1804-ben — a Pestre költözést követő esztendőben — már megjelent első verse nyomtatásban, de csak 1817-ben adja ki első kötetét (Vitkovics Mihály Meséji és Versei). Ma is tanulságos Vitkovicsnak Kazinczyhoz írott ama levele, melyben barátságukra hivatkozva maga kéri meg a mestert — kézirata nyomdába küldése előtt — a kritikai észrevételek megtételére, mi több: a „kritikusi rostálás” elvégzésére. íme a levél fontosabb gondolatai: „Nagy érdemű Barátom! A magyar publikum elébe vágyók lépni. Egy oly lépés, mely a többi iiterátori lépéseimet végképpen elhatározza. Barátságunkra kérlek, felejtsd el, hogy engemet szeretsz, és a legmostohább criticusi kézzel fogj meséimnek rostálásához. Számtalan, legalább sok hazai írókat munkáid és crisiseid által jó útra vezettél. Engem, kit több esztendők olta forrón szeretsz, ne hagyj eltévedni. Mondd ki kereken meséimre és epigrammáimra az utolsó ítéletet. Egyedül azok, amelyek javallásod s helybenhagyásodat megnye- rendik, fognak napvilágot látni, hogy így azon reménységnek, melyet a hozzám írt becses epistoládban felőlem támasztottál, tökéletesen megfelelhessek ...” — Ma ennek pontosan a fordítottja tapasztalható...!

A kötet Jegyzetszótára is a gondos szerkesztői munkát dicséri. Hogy ezek a tö- mörre fogott, eligazító, magyarázó jegyzetek manapság mily nélkülözhetetlenek, aligha kell bizonyítanunk. Hiszen a gyakran előforduló latin szavak, az archaikus és nyelvjárási szavak, az elhomályosult nyelvi fordulatok és szólások, mesterségbeli és képi kifejezések, az egykor jeles, országos hírű, de a mai olvasónak mit sem mondó nevek mindenképpen magyarázatra szorulnak. Ami megint annak a következménye, hogy a Vitkovics működése óta eltelt másfél század alatt alapvetően megváltoztak a műveltség összetevői . .. Bizonyosra vehető, hogy Lőkös a jegyzetanyagot sem bővíthette tetszés szerint; ezért nem lenne helyénvaló, ha szá- monkérnénk tőle a kritikai kiadások gyakorlatát, vagyis a legapróbb részletekre is kiterjedő tudományos igényű és követke- zetességű jegyzet-adalékolást. Ahol a szöi- veg óhatatlanul megkívánja (prózai művek, levelek), ott mértéktartó adatolással, szómagyarázattal siet az olvasó segítségére.

Ma, amikor gyákran fordul elő, hogy a régebbi korok alkotásainak szövegkiadásait vagy túlzottan, már-már teljesen átírva a mai nyelvhez igazítják, vagy — a másik véglet —■ egyáltalán nem igazítják, Lőkös helyesen cselekedett, hogy a Szvo- rényi József gondozta kiadás szövegétől s a költő életében megjelent szövegközléstől csak annyira tért el, amennyire a gördülékeny olvasás és a megértés megkívánta. íme az általa kitűzött cél, melyet következetesen be is tartott: „A szövegeket a mai helyesírási követelményekhez igyekeztünk igazítani, de megtartottuk mindama jellegzetességeket (népnyelvi-, régies kiejtés, írásmód stb.), amelyeket a korhangulat kifejezőinek éreztünk.”

Vitkovics sokszínű életművét reprezentálandó, a kötet hosszabb-rövidebb válogatást ad a költő által művelt valamennyi műfajból — az alábbi sorrendben: versek;