Irodalmi Szemle, 1982
1982/6 - ÉLŐ MÚLT - Jaroslava Pašiaková: Az Akasztott ember
radalmárok nélkül épp úgy nem csinálunk forradalmat, mint társadalmi etikát egyéni etika nélkül... Mert aki keresi helyét, az nem bizonyos a létezésében. Lenni pedig annyit tesz, mint a cselekvés törvényszerűsége szerint részt venni a munkában.” (Kul- túrforradalom, Ék, 1923. márc. 20.) A cikk szerzője hangsúlyozta, hogy Barta magatartásában mind a védekező, mind a támadó jelleg jelen van: „Barta írásaiban, mint a polgárságból jött ember, még abban a stádiumban van, hogy még mindig sok baja van a burzsoáziával és Kassákkal, mint pszihikai nyomatékkal. Mintha csak saját lelkiismeretével akarna leszámolni..Elismeri viszont, hogy Barta folyóiratának, az Akasztott embernek megvannak a maga értékei, s ezeket mindenekelőtt az esztéticiz- mus minden formája ellen vívott következetes harcban látja. Megjegyzi azonban, hogy Barta a régi értékek tisztelete helyett az új kultúra fetisizálásának vétkébe esik: „. .. Az a tény, hogy Barta Sándor olyan rövid idő alatt egy pesszimista, kispolgárianarchista, minden diszciplína — még a proletár-diszciplína ellen is lázadó —, felül- állásból mindinkább konkrét politikai állásfoglalásra kényszerült, — sőt ma már a kommunista párt jogosultságát is elismeri, arra a reményre ad okot, hogy amennyiben az említett elv hibáit és tisztázatlanságát leveti, a kommunista mozgalom és a proletár kultúra mozgalma értékes munkást nyer benne.” Ez azt bizonyítja, hogy Magyarországon — akárcsak nálunk — a művészi avantgarde azonos volt a politikai, a világnézeti avantgarddal, ill. hogy az avantgardizmus művészi kísérletei a legprogresszívebb társadalmi rend szolgálatában születtek. Barta Sándor alkotásaival, melyekkel megtöltötte az Akasztott ember lapjait, mindkét funkciót teljesített?^. Abszurd-fantasztikus elbeszélésének, az Igaz embernek mottójául saját krédóját tette meg: „Nemcsak megmutatni, megváltoztatni akarom az embert". Egészen hidegen, tárgyilagosan konstatálja: „Igaz ember cellában lakott, de azért ne gondoljátok, hogy ez talán valami egészen ablaktalan láda volt, mert bizony négy kerek nyílása volt a nagy világosság felé. De ég és pokol akkoriban mint gazdátlan luftballont, még csak maguk között kóboroltatták igaz embert. (...) Emberek, nem a szenvedésre teremtettek benneteket, a szomorúság órájában vagy a szomorúságért semmit nem alkottak, minden az örök örömért készült. A fájdalom átmeneti, az öröm pedig örök. íme az igazi eredendő bűn, íme az egyetlen keresztelő forrás.” (AE, 1922. nov. 1.) Barta azt mondja, hogy még sok mindent elárulhatna az „igaz emberről”, szíve és lelke titkairól, vétkeiről, melyeket el nem titkolhatnak az ő szemei, lehanyatlott kezéről, mely nem leli a kormányt... Az igtz ember egy éjszakán beszélni kezd börtönében. Monológjának Barta a Találkozás a gyerkőccel, az inassal, a csavargóval, a családfenntartóval címet adta. (AE, 1922. nov. 1.) Ebben a beszédben Bartának — és megsebzett nemzedékének —• az egész pszichológiája és filozófiája benne foglaltatik. Példaként elég felidéznünk, mit szeretett a fogoly „szabad” emberként: „Csak a gyerkőcöiket szerettem akkoriban... Miként szerettem a magányos patakot, úgy szerettem a magányos gyerkőc futását a szűk sikátoron át. Csak üldögéltem a járda partján a rínak felett, s néztem az ő sápadt mélyszemű arcukat, miket körül szaladgáltalak az estében. A gyerkőcök, motyogtam magamban. Fölöttem már sorba kilom- bosodtak a gázlámpák, az utcák utastalan omlottak egymásba, csak valahol az ötszögű térség öléből tántorgott föl egy tisztecske, egy lóiig mezítelen kövér némberen lovagolva, mindketten irtóztatón tele lehettek örömmel és szomorúsággal, mert néha a tisztecske is lemászott a tollas fejű némber hátáról s olyankor, mint a lompos macskák egymás mellett cammogtak négykézláb és keservesen vonyítottak. Hiszen csak ballagjatok békével — mondottam — a ti utatok hossza is elfér azon a nagy egyetemes országúton, ballagjatok csak isten nevében, mert ki tudja, talán csak ép négykézláb biztos az út a menyországba. De a gyerkőcöket csak bízzátok rám, meg az olyan gyerkőcöket is, akik ijesztő nagy szakálakat s ráncokat aggattak magukra, hogy el ne dűljenek a roppant városban a rendőrök és mindenfajta vizslák szúrós tekintetétől. Mondják, mostanában megint alaposan végigvertetek ezeken a szakálas gyerkőcökön, soknak kinráncigáltátok a szakálát, vödrökben szemeiket megtapostátok, sokat négy- kézlábra magatok mellé húztatok, másokat meg fölibetek húztatok, fák szomorúságát megtetéztétek testük harangjával. Hiszen nektek mindenben igazatok is van, hiszen a ti utatok mészárszékei, a ti vértöblögető kezeitek hadonászása, a ti négykézláb vonulástok az éjszakákban csak úgy természetes, mint a szentek előtt térdeplő szüzek és aggastyánok áhitatzsoltárai. Egyístea fiai vagytok, kár is volna letagadni... de a gyér-