Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - Duba Gyula: Semmi nem történt (elbeszélés)

a hivatalában ült, munka után hazasietett. A telefon csengésére összerezzent. Bizonytalanul és szorongva, önmagának is bevallott félelemmel leste a telefont, mint rejte- kéből kimerészkedő egér az alvó macskát, összeszorult a szíve, ha felvette a hallgatót és várta, hogy megszólaljon a hang, mely őt kéri, mert fontos mondanivalója van számára. Tudta, hogy az asszony hívja majd, eljön egyszer a pillanat, hogy hívja őt, de nem is sejtette, mikor, és azt sem tudta, hogy ő mit válaszol. Egyre biztosabban érezte, hogy kalandot akart, utolsó szép regényt egy nővel, aki méltó hozzá, és akit megkapni elégedettséggel és önbizalommal töltötte volna el, de csapdába került, saját maga fonta hurokba dugta a fejét. Hetekig bizonytalanság vette körül, nem tudta, mikor jött vissza Vrchlická, visszajött-e már vagy valami hegyi menedékházba zárta a tél és fogva tartja. Semmit nem akart tudni, a tájékozatlanság és bezárkózás homokjába dugta fejét, mint a strucc. Közben szégyellte magát, úgy érezte, hogy nemcsak az asszony elől, önmaga elől is menekül, tettek helyett a bujkálást választja és ezzel idő előtt leírja magát az életből, mert gyáva. ,.Micsoda becstelenség”, kínozta magát, „micsoda jellemtelen gyávaság ... Ellenkezőleg”, igazolta azonnal önmagát, „jellemszilárdság és kötelességtudat, kritikus önismeret és józan önértékelés, nem vagy te hetyke trubadúr, hé, három unokád van, te szamár ...!”

A tél dühe enyhülni kezdett. Egy nehéz vállalati értekezlet után holtfáradtan ült íróasztala mellett. Keményen megbírálták, hogy elhanyagolja munkáját, rendetlenül látja el funkcióját, a szervezési kérdéseket másokra hárítja, leváltással fenyegették, aminek következményei lehetnek, anyagi helyzetére és társadalmi megbecsülésére, egész életvitelére kihathat, „összeesküdtek ellenem”, kesergett fáradtan, „rám rontottak, mint a farkasok! Persze, várják, hogy eltűnjek a színről!” Csalódott volt, kiábrándult és nagyon fáradt, amikor a törvény betelt, csengett a telefon. Gyanútlanul vette fel, gon- dolattalanul, gépies mozdulattal, megbántottsága hálójában vergődve csak magára gondolt.

— Holnap elutazom — hallotta az asszony hangját —, és... talán otthagyom a férjemet ... — Ezt nem gondolta komolyan, de azt akarta, hogy a férfi tisztában legyen a felelősséggel, ha vele megy.

Szilveszter megmeredt és másodpercekre megnémult, döbbenten hallgatott, mint akkor az asszony. Finoman zúgott közöttük a távolság, mely elválasztotta őket.

— Halló... ott van... ott van még? — kérdezte nyugodt hangon az asszony.

— Mikor indul? — szólalt meg sokára.

— Reggel hétkor megy a vonatom . . .

— Igen — mondta Szilveszter —, ott leszek.

Letette a hallgatót. Képzeletben látta magát, ahogy fél hétkor a nagyállomás füstös, komor épülete előtt áll, ködös, álmos szürkületben, és várja, melyik villamossal érkezik Vrchlická. El kell utaznia, egy pillanatig sem kételkedett, hogy elutazik. Be kell fejezni a kísérletet, elkötelezte magát mellette, akkor is be kell fejeznie, ha a kitörés nem sikerül. Bár a helyzet összezavarodott, a cél már nem egyértelmű, és az út vége homályba vész. Agyában riadt gondolatok futkároztak, kergették egymást, nyüzsögtek, mint a szétrúgott hangyaboly; hé, öreg, itt a nagy kaland!

Felhívta a feleségét, hogy másnap szolgálati útra megy és néhány napig távol marad. Napját vágy és kétely töltötte ki, képzeletében csábító képek és drámai helyzetek víziói környékezték. Este szórakozott és szótlan volt, lopva figyelte, ahogy felesége az ingeit vasalja, kikészíti a zoknikat, zsebkendőket, becsomagol, puha házi papucsot is tesz a bőröndbe; mindennapi, apró tevékenységével öntudatlanul szorosabbra fűzi a kettőjüket összekötő szálakat. De ezeket a szálakat még el bírta volna tépni, az elszánt önbecsülés és dac eltépette volna őket. Hanem a felesége hajnalban, bre- dés után hozzábújt: hogy meg ne csalj!... — mondta az aszony boldogan nevetve, mint régen, amikor Szilveszter még sokat utazott.

És ő először csak megérezte, aztán a meleg és meghitt együttlétben biztosan tudta, hogy olyan azonosulást és közelséget, melyet vele érez, más nővel nem érhet el, mert nincsenek már hozzá ösztönei és érzései, egy életen át lefoglalta és elfogyasztotta őket ez az asszony, akit szeretett. Bármely más nő idegen lenne számára, elválasztaná tőle valami, mert elfogyott belőle a lelki melegség, kihűlt, nincsenek érzéstartalékai, hogy befogadja és eggyé legyen még valakivel.

„Találkozásunk kalandnak kevés lenne, megalázna, komoly érzéssé fejlődve pedig