Irodalmi Szemle, 1982
1982/6 - Rácz Olivér: A Tropicanában (elbeszélés)
— Maga pedig egy kicsit ütődöttnek látszik, amikor így bámul egyszerű és természetes dolgokon. — Maga ugrat engem! — Ugyan. Segítenék vele, ha most esetleg négykézláb felkúsznék egy fára? Azzal meggyőzném? Vagy ha beleharapnék a kezébe? Hami, hami — fekete asszony megenni fehér pilóta... Vagy talán kifogása van a négerek ellen? — Dehogy is van! Sőt! — mondta a másodpilóta hevesen, és ezt komolyan és becsületesen így is gondolta. A felesége egyik — — — Pszt! Figyeljen — érintette meg a nő figyelmeztetően a karját, mert a zenekar rázendített a hagyományos nyitányra, és fent, a magasban, a pálmafák közé álcázott hidakon, teljes pompájukban felvonultak a táncosnők. A másodpilótának elakadt a lélegzete. A mesebeli fejéket viselő, káprázatos színekbe öltözött lányok úgy szikráztak ott, a színes fényszórók tüzében, akár a gyönyörűséges tollazatú, csodálatos szépségű egzotikus madarak. A látvány olyan lenyűgöző, olyan szívbe markolóan pazar szépségű volt, hogy a másodpilóta egy percre megfeledkezett a mellette ülő asszonyról. A daloló színekneík és a színes dallamoknak ebben a buja forgatagában amúgy is egészen valószínűtlenül és hihetetlenül hatott ez a véletlen és furcsa találkozás s az asszony izgatóan nyers és ingerlően tárgyilagos közvetlensége. A másodpilótának le kellett hunynia egy percre a szemét, s csak akkor ocsúdott újra a pálmák, virágok és illatok, a zizegő maracasok és az érzékeket felcsigázó dobverők megejtő varázslatából, amikor az asszony suttogva megszólalt mellette: — Maga először van a Tropicanában? A másodpilóta bólintott. — Akkor figyeljen. Érdemes. A barátja nem jött vissza. Úgy látszik, mellékvágányra futott valahol. Nem baj: akkor hát hadd mondom tovább a sztorimat. Az sem baj, ha nem hallgat ide; maga csak nyugodtan nézze a műsort. Ez a maga dolga most. Azért jött ide, nem igaz? A fene egye meg, én meg itt 'ülök, és nem mehetek haza ... — Miért? — kérdezte a másodpilóta suttogva, anélkül, hogy a pillantását elfordította volna a pálmafák között — a magasban lüktető színjátékról. — Miért ne mehetne haza? — Mert azt hazudtam a férjemnek, hogy Artemisába autózom egy külföldi küldöttséggel, és csak reggel jövök haza. Tudja, én a. külkerben dolgozom. A külkereskedelmi minisztériumban, érti? Azért beszélek nyelveket. Németül is tudok. Maga beszél németül? — Nix dájcs — mondta a másodpilóta elutasítóan, holott ez sem volt igaz. A felesége anyai nagyapját — — — Franciául? — A votre service, madame. — Oroszul? — Da. — Na látja — mondta az asszony diadalmasan, mintha sikerült volna valamit megcáfolnia vagy lelepleznie. — A férjem a belkerben dolgozik. Jó, mi? Én a külkerben, ő a belkerben. Én vásárolok, ő megveszi. Na persze, azért nem ilyen vicces a dolog: semmi közünk egymás bulijához. De ez a mai buli nem sikerült. Ezért a mai buliért letépi a fejemet, ha megtudja. Ezért vagyok most itt. — Ezt megint nem értem. — Darum bin ich jetzt hier — ja igaz, maga németül nem ért. Várjon; megmondom oroszul — — Ne fáradjon. Spanyolul is megértettem. Azt nem értem, miért ne mehetne haza? Ha egyszer megváltoztatta a szándékát és mégsem csalta meg a férjét. Egyszerűen hazamegy, megmondja, hogy a kiszállás vagy az értekezlet vagy mi a fene, elmaradt és amen. — Kubában nem szoktak elmaradni az értekezletek. Mi itt imádjuk az értekezleteket. La palabra. Bedöglött az írógéped? — La palabra. Kitörött a ceruzád hegye? — La palabra. Szálka ment az unokabratyód nagyujjába? — La palabra. Ez talán afrikai
