Irodalmi Szemle, 1982

1982/5 - Egri Viktor: Fehér éjszakák (regényrészlet)

tetett, egy norvég írónő beszél, majd egy francia férfi után egy kubai, és az az érzésem, hogy ezek a nyugati liberális művészek nem állnak olyan biztos talajon, mint mi. Egy Steiner nevű osztrák küldött abban látja az alkotás nemzetköziségének eszményét, hogy az északnémet Johannes Brahms Bécsben magyar táncokat komponált. Végül fején találta a szöget, amikor kijelenti, hogy a békemozgalom perspektívát ad minden alkotó művésznek.

Valóban ez a lényeg! A nyugatnak különféle izmusok között hányódó liberális művészei előtt, akik kiutat keresnek az eszménynélküliségből, a békemozgalom eddig még sohasem tapasztalt, nagyszerű távlatokat tár fel. Nem lehet egy-egy ferde állításukkal perbe szállni, hiszen irányunkban tagadhatatlanul barátilag érző művészekről van szó, akiknél nem azt kell keresnünk, ami elválaszt, hanem azt, ami mélyen és tartósan összeköt velük és egy táborba terel.

Mialatt a vita hol elszürkülve, elcsendesedve, hol meg szenvedélyesebbé válva folyik, a B-csarnokban indiai művészek egy kis kiállítást rögtönöznek. Lenyűgöző, pompásan színezett képek adnak ízelítőt egy sokszázmilliós nép új kultúrájáról. Nem idegen előttünk ez az új kultúra, hiszen megismerhettük Mulk Rades Anand mesteri kézzel megírt elbeszéléseiből, és néhány csodálatosan szép filmből, mint például a Két hektár föld, az indiai filmművészetnek e remeke, amely a legművészibb európai filmek mellé állítható. Ázsia alkotóival szorosabb kapcsolatot kell létesítenünk, hogy egymást gazdagítva elmélyíthessük kultúránkat. Ázsia nem exotikum többé, az ázsiai kultúra olyan tényező, amellyel ugyanúgy számolnunk kell a békeharcban, mint az ázsiai népek bátor hangjával és öntudatos fellépésével. Jó ezt érezni —, az ázsiai népek lendülete és magával ragadó, égő lelkesedése erőnk érzését meghatványozza bennünk!

Han-Szer-ja, a Koreai Népi Köztársaság elnöke ül mellettem. Rendkívül megnyerő, finom arcvonású, európai szemmel is szépnek mondható férfi. Egyenes testtartása elárulja, hogy fiatal korában lelkes hódolója volt a sportnak.

— Prágában sok koreai diák tanul és mind kitűnő előmenetelű — említem. Szomszédom valamelyest ért németül, -s így tolmács nélkül eldiskurálhatunk. Elmondom, hogy tavaly Miskolcon jártam, az ottani Lenin Kohászati Üzemben vagy negyven koreait láttam, és ottani vezetőm lelkesen magyarázta, hogy valamennyien az egyetem leg- példásabb hallgatói, pedig a nyelv nehézségeit is le kell küzdeniük.

— Jól is kell tanulniuk — mondja új koreai barátom, és szerényen tovább mosolyog.

— Rengeteg munka vár rájuk otthon, azt tudják a mi fiataljaink.

Valamikor évtizedekkel ezelőtt így jártak Európába, Berlinbe, Münchenbe, Drezdába és más német egyetemekre a japán diákok. De nem azzal a céllal jöttek, hogy ott szerzett tudásukat a gyógyítás vagy építés szolgálatába állítsák, hanem azért, hogy a német fegyelmet elsajátítsák, a hadászatban fontos mérnöki és vegyészi tudományt megtanulják és közben némely katonai titkot is ellessenek. Űk aztán ezt hasznosították — ellenfeleik ártalmára, de maguk is kivették részüket a rosszból.

Egy olasz filmművész lép a mikrofon elé és megrendítő képet fest az olasz film válságáról. A Biciklitolvajok, a Róma 11 óra, a Csoda Milánóban, a Nincs béke az olajfák alatt és más nagy nemzetközi sikerek után veszély fenyegeti haladó szellemű filmművészetüket. Elmondja az okát is. A hatóságok — nyilván az amerikai filmkörök és az amerikai politika nyomására — újra kezdik alkalmazni a fasizmus idején, 1923- ban hozott cenzuratörvényt. Az olasz reakciós körök, amelyek sohasem rokonszenveztek Vittoria de Sicával, de Santosszal, Zavatinivel, erős nyomást fejtettek ki, hogy a realista olasz filmművészet előretörése megrekedjen. Ezek a körök a haladó olasz filmekben a „kommunista eszmény” propagálását látják.

Az olasz rendező Helsinkiből mozgósítja a világ haladó filmeseit, elsősorban hazája szakembereit, fogjanak össze az otthoni reakciótól és a piacát féltő amerikai filmipartól veszélyeztetett olasz filmgyártás megmentésére. A békemozgalom segítségét kéri, hogy az olasz film tovább folytathassa harcát a békéért, az új ember jobb jövőjéért.

A Messuhalliban elhangzott panasz nagy visszhangot keltett, jómagam is lelkesen tapsoltam az olasz művésznek, ám később meg kellett győződnöm, hogy a szavaknak csupán demonstratív jellege volt, nem hozott változást az olasz film jobbra hajló áramában.