Irodalmi Szemle, 1982

1982/5 - Szeberényi Zoltán: Antifasizmus és háborúellenesség Forbáth Imre költészetében

eddigi megvilágításban ellentmondásosnak tűnnek. Főként az antimilitarizmus és anti- fasizmus művészi megnyilvánulásairól lesz szó, de ez a terület nem érthető költészetének indító-tápláló, inspiráló forrásai ismerete nélkül.

Forbáth azok közé tartozik, akik egyforma intenzitással, egyidőben élték át a társadalmi-politikai és az irodalmi-művészeti forradalmat. Hagyatékának gazdag mozgalmi és publicisztikai vetülete van, de elsősorban kö>ltő volt, ő maga is erre a tevékenységre volt a legbüszkébb. Számra, terjedelemre nem túlságosan nagy költői életműve legbecsesebb irodalmi hagyományaink közé tartozik. Feltárása folyamatban van, tudomásunk szerint kiadatlan kéziratai lappangnak, melyek teljesebbé és körvonalazhatóbbá tehetnék a róla alkotott képet.5

A költők jeletőségét általában nem az életmű terjedelme szabja meg. Forbáth esetében azt a szokatlan körülményt is tekintetbe kell vennünk, hogy a költőileg termékeny éveit idegen nyelvi közegben töltötte. 1920-tól kisebb megszakításokkal Csehország különböző vidékein élt.6 Hosszú éveket töltött Prágában, szoros kapcsolatban a csehszlovák művészi és politikai avantgarddal, de barátai nem sokat tudhattak költészetéről, mert olyan nyelven írt, amelyet Prágában nem ismertek. Bár megtanult csehül, s aktívan részt vett a politikai és szellemi életben, de a költői megnyilatkozás nyelve a magyar maradt számára. Költői életművének bilanciája őt magát sem elégítette ki. Mikor 1938-ban, nem sokkal költői elhallgatása előtt önmagáról és költészetéről szól a pozsonyi rádióban, rezignáltan mondja: „Költői termésem úgy minőségét, mint mennyiségét tekintve elégtelen. Gyér eredmény mindenképpen, s én joggal sóhajtok fel: hát ennyi láz ilyen kevés gyümölcsöt hozott? Mi ennek az oka? Azt hiszem, nem annyira a tehetségen múlott, mint az akarat gyengeségén, azon, hogy nem tudtam áttörni származásom és helyzetem korlátait. Mindvégig megmaradtam tipikus értelmiséginek, ki a maga életének romlását, magányosságát és kiúttalan válságát jajongja. A melankóliával és rögeszmékkel vívódó modern intellektuel művészete az enyém, ki bármennyire is tisztán látja a társadalmi szükségszerűséget és az ember emancipációjának egyedül lehetséges útját, mégsem képes szakítani osztálya magatartásával; ki a kávéházi asztalnál jobban érzi magát, mint a harcos élet viharában, s aki mértéktelenül túlbecsüli az egyéniség s az esztétikai formák értékét. Erre mutat sajátos vonzódásom a fantasztikushoz és egzotikushoz, a kalandszeretet, a magányosság és a spleen mindig visszatérő motívumai, a hajlam eltávolodni a valóságtól, a formák merész, de üres játékaihoz.”7 A tartalmas és objektív, helyenként igen találó önjellemzés azonban indokolatlanul szkeptikus. Már a két háború közötti időben is akadtak, akik elismerték Forbáth tehetségét és eredetiségét. Illyés Gyula a Favágók című kötete alapján a legjobb élő öt magyar költő közé sorolta.8 Fábry is nagy elismeréssel szólt róla, bár voltak fenntartásai vele szemben.9 A magyar emigráció tagjai — főként az írók — is a legjobbak közé sorolták, főképpen azért, mert új színeket, hangulatokat, addig nem ismert magatartásformákat hozott a magyar irodalomba. S éppen ezekről a sajátos vonásokról, a magyar avantgardista költőktől megkülönböztető specifikumairól esett a legkevesebb szó mind ez ideig a Forbáth-irodalomban. Azokról az ismérvekről, jellemvonásokról, amelyeknek kialakulásához adottságain és sajátos tehetségén kívül az életkörülményei is hozzájárultak, s amelyek csak a csehszlovák társadalmipolitikai és művészeti élet hatására keletkezhettek. Forbáth azok közé tartozott, akiket az ellenforradalmi vihar sodort Prágába, s akik eggyé fonódtak a cseh néppel, hazát találtak közöttük, nemcsak fizikai, hanem mindenekelőtt szellemi, kulturális értelemben. Az ő irodalmi és kulturális életműve szorosan kötődik a cseh művészi alkotó munkához, költészete érdekes és a maga nemében páratlan szimbiózisa két kultúrának.

Egészen fiatalon, alig 22 évesen került Prágába. Hamarosan beilleszkedett a prágai irodalmi és művészeti körökbe. Életének erről a szakaszáról élvezetesen számol be

5. Erre utal Varga Rózsa: Forbáth Imre prózai írásairól. Irodalmi Szemle 1978/8.

6. Eletútjára vonatkozó ismereteket lásd bővebben: Forbáth Imre: Vázlatos önélet- rajz. Irodalmi Szemle 1973/5—6.

7. Nyomtatásban: Magyar Nap 1938. márc. 27.; újraközölve: Forbáth Imre: Eszmék és arcok. Bratislava, 1966.

8. Csanda Sándor idézi Illyés levelét — Irodalmi Szemle 1964/10.

9. Vö.: Fábry Zoltán i. m. jLásd az 1. számú jegyzetet 1.