Irodalmi Szemle, 1982
1982/4 - FIGYELŐ - Szilvássy József: Még egyszer a Velúrzakóröl
IFHOPSTEILCÖ) Még egyszer a Velúrzakóról Az utóbbi időben egyre többet hallunk a kortárs bolgár színjátszásról és drámairodalomról. Elsősorban a szocialista országok színházai tűzik mind gyakrabban műsorukra a mai bolgár szerzők alkotásait. Színjátszás és drámairodalom napjainkban különösen szoros kapcsolatban áll egymással, az egyik megihleti, befolyásolja a másikat. Nem véletlen, hogy a klasszikus színjátszás gyökereiből táplálkozó, olykor már-már megkövesedettnek tűnő bolgár színjátszás akkor vált hangvételt, stílust, akkor lép a korszerűsödés útjára, amikor a bolgár drámaírás is kilép a szürkeségből. Persze, mindez fordítva is érvényes, hiszen a kortárs bolgár drámaírókat a különböző európai áramlatokon kívül az Ígéretesen fejlődő bolgár színjátszás is inspirálta. Nem véletlen, sőt a mai korszerűsödő bolgár színházkultúra egyik elismerése és sikere, hogy a színházak idei világtalálkozóját, a világhírű BITEF-et éppen Szófiában rendezik meg, áprilisban. Ezekben az években külföldön tulajdonképpen két szerző szerzett babérokat a bolgár drámairodalomnak. Elsősorban Ra- dicskov a Január című színművel és főleg a Repülési kísérlettel, ezzel a naiv groteszk játékai, amelynek alaptörténete az Ikarosz-mítosz adaptálása bolgár környezetre. Radicskovval szinte mindenhol együtt említik Sztratievet, a kortárs bolgár drámairodalom egyik nagy tehetségét, akinek három darabja vált európai hírűvé: Az autóbusz, a Római fürdő és a most Komáromban is bemutatott Velúrzakó. Az utóbbi színműről sok, gyakran egymással is ellentmondó tanulmány, elemzés született, több esetben egymással teljesen ellentmondó vélemény látott napvilágot. Azt hiszem, igaza van Szántó Péternek, aki a Színház című szaklap tavalyi augusztusi számában megállapította, hogy „Sztaniszlav Sztratiev, a fiatal, szertelen tehetségű, bolgár szerzjő remek helyzeteket, ötleteket gyúrt össze színpadi közhelyekkel és dramaturgiai banalitásokkal.” Kíséreljük meg most elválasztani az ocsut a búzától. Sztratiev az egyén, valamint a közhelyekben, szép szólamokban megkövesedett hivatal közötti embertelen kapcsolatról, napjaink egyik társadalmi rákfenéjéről, a bürokrácia természetrajzáról írt gyilkos erejű színművet. Abszurdnak, ám — napjaink sok visszásságát ismerve — nem lehetetlennek tűnő ötletre épít: Antonov, a nyelvész rossz minőségű velúrzakót vásárol, amelyet barátai unszolására szeretne megnyíratni. A borbélyüzletben nem jár sikerrel, a szövetkezetben viszont megko- pasztják a zakóját, de az ott könnyelműen aláírt nyilatkozat okozza a nyelvész kálváriáját. Sztratiev a továbbiakban Antonov szélmalomharcát ábrázolja, sok ötlettel, találó meglátással. A nyelvész és barátainak egyre kétségbeesettebb bizonyítási kísérletei közben mind inkább bepillanthatunk a HIVATAL kegyetlen mechanizmusába, az ott uralkodó áldatlan állapotokba. Megismerkedhetünk számos kaméleon-tisztviselővel, akik a tévedhetetlenek pózában tetszelegnek, egyetlen céljuk pozíciójuk megőrzése, a HIVATAL felsőbbrendűségének igazolása. Ezek a félelmetes figurák szép szólamokkal, közhelyekkel palástolják ostobaságukat, aljasságukat és tehetetlenségüket. A szerző Antonov és társai egyre szánalmasabb küzdelmeinek ábrázolása közben újabb elemekkel gazdagítja és teszi többértelművé s tragikomikussá a képet. A Liftbeszorulttal kapcsolatos manipulációk beillenek egy elemi erejű szatírába, ugyanakkor azonban ennek a figurának fontos szerepe van a színmű említett fő konfliktusának további kiteljesedésében is.
