Irodalmi Szemle, 1982
1982/4 - Böszörményi János: Hadak útján — hadak szolgálatában
Böszörményi János HADAK ÚTJÁN - HADAK SZOLGÁLATÁBAN IV. TÖRTÉNETEK A SZABADSÁGHARC KORÁBÓL 1848. augusztus 8-án az Esztergom megyei közgyűlésen felolvasták Mészáros Lázár hadügyminiszter leiratát, melyben Komáromba rendeli a vármegye nemzetőrségét. Mészáros Lázár a nemzetőrségnek fontos szerepet szánt a magyar nemzeti hadseregben, amely „lehetővé tette egy forradalmian ú] és korszerű hadsereg megszervezését”. Az 1425 főt kitevő nemzetőrség fele Kovács Pál vezetésével Mocson összpontosult, ahol Besze János őrnagy vezetésével csatlakozott hozzájuk a megye nemzetőrségének másik fele; Besze János buzdító, lelkesítő szónoklata után a faluból 500 előfogaton indultak Komáromba, hogy biztosítsák a várat a Csallóköz felől közeledő császári csapatokkal szemben. A nemzetőröket — írja a német Rüstow — részben a valódi harctéren is használták kisegítőkül. A nemzetőrök kevéssé, vagy éppen egyáltalán nem voltak begyakorolva s tisztjeik többnyire minden katonai képzettséget nélkülöztek. Besze János, akinek parancsnoksága alá a mocsi nemzetőrök is tartoztak, civilben ügyvéd volt Esztergomban. Népszerűségére jellemző, hogy országjáró útjára Kossuth Lajost is elkísérte. Maga is kitűnő szónok, született népvezér volt, de a hadvezetéshez nem értett. Jókai Mór írja 1848—49-es Naplójában, hogy midőn a Debrecenbe hátráló kormány válságba került és a nemzetőrök nyugtalankodni kezdtek a visszavonulás és a tétlenség miatt, Besze János felsorakoztatta nemzetőr zászlóalját és lángoló beszédben oszlatta el kételyeiket, lelkesítette őket. Utána — mint a debreceni országgyűlés tagja — kifogásolta, hogy a törvényhozók „a népet túlterhelik: nem elég, hogy katonát ad, azt tartja, adózik, hanem azt kívánják, hogy tömegestül is elvonassék napi munkájától, s okot adjon az ellennek sarcolásra, ha aztán magára hagyatik.” 1848 augusztusában, amikor a komáromi vár veszélybe került, a honvéd védősereg erősítésére rendelték oda az esztergomi nemzetőröket. A kiképzetlen, rosszul felszerelt nemzetőri zászlóalj nem tudta eredményesen felvenni a harcot a Csallóközben a császári csapatok ellen. A mocsi nemzetőrökről apáról fiúra szállt a történet, hogy Gál Mihály és Bábi Márton — a nemzetőri csapat önkéntesei — kiegyenesített kaszákkal indultak a felkelt nép soraiban sok más mocsival együtt a harcba. Gál Mihály és Bábi Márton — miként a nemzetőrök általában — a módosabb gazdákhoz tartoztak, mindketten családosak voltak. A nemzetőrök elsősorban lakhelyük közvetlen környékén vették fel a harcot az ellenség ellen egy-egy veszélyhelyzet elhárítására, de néhány hét után másokkal váltották fel őket. Nem voltak harcedzett, kitartó katonák, inkább csak a lelkesedés fűtötte őket. Ez pedig gyakorta kevésnek bizonyult a túlerőben levő, jobban felszerelt és kiképzett, fegyelmezettebb császári sorkatonákkal szemben. így adódott, hogy a Csallóközben meg kellett hátrálniuk az esztergomi — s velük együtt a mocsi — nemzetőröknek is. A visszavonulók egyike-másika a parancsot sem várta meg a visszavonulásra, máris a hátát mutatta az ellenségnek. Gál Mihály még a szűrét is elveszítette. Odahaza vette észre, hogy elveszettnek hitt bundáját Bábi Márton viseli. „Hátrafelé bizony nem lát az ember!” — mondogatta Gál Mihály, amikor szó esett a dologról. Nem is követelte vissza a szűrt annak egykori gazdája sohasem! így lett Gál Mihály szegényebb egy szűrrel, a falu pedig gazdagabb egy szállóigével!
