Irodalmi Szemle, 1982
1982/3 - ÉLŐ MÚLT - Berkó Sándor: Koszorú helyett, Egyedül, Elfecsérelt percek, Szivárvány, Fohász (versek)
így úszom a csendben: talán egy legenda életet lehel majd ernyedt tagjaimba s mint az ezerszer is megújuló vétek egy szép napon ismét eljövök közétek. Elfecsérelt percek Napjaim szürkén vonulnak a felhők fodraival és összecsukló szárnnyal hullnak a mélybe, hol a végtelenség ásitó mélység sötétjébe hajlik. Jó így anyámmal ülni a szobának félighomályos rejtekén; a kályha drága melegét csókolja szívemre, míg künn, az uccák latyakos sarában, behúzott nyakkal sompolyog az élet s virul a bűn. Ö, elfecsérelt percek, ti tudjátok, hogy rövidke nyugalmam, mellyel sajgó sebeim kötözöm, csupán hamu, mit tovafú az idő suhanó szele, s hogy alatta ifjú akarásoknak parázsa világlik, míg hallgatag ülök a diványon, hajlott derékkal, álmosan figyelve anyámat, amint halványsárga fények festik groteszkül profilját a falra. Szivárvány Szájon csókolsz, de szárnyam nem nyílik szét, hogy felröppenjek és lelked mosolyában fürdessem arcom dalos kábulatban, pedig szeretlek és mondanék néked gyönyörű szókat, ömlene a dallam feléd ajkamról, mint bővizű forrás csobbanó vize, de szavaim kopottak, elvész a mezők loccsanó sarában, dalom: kiáltás, amelyben milliók jajszava verdes fuldokló tüdőből,
