Irodalmi Szemle, 1982

1982/3 - Forbáth Imre: Az avantgarde költészetről — dióhéjban

sen Magyarországon, több tudással, türelemmel, megértéssel s persze vájtfülű érzékenységgel közeledni a költészet kérdéseihez.

Előadásom végére értem, s kétségeim támadtak — igaz-e minden, amit mondtam s ahogy mondtam? Valamikor magam is az új irányok' művelője s propagátora voltam, vajon öregségemre nem estem-e vissza azon éveim hittérítő buzgalmába? Nem torzltot- tam-e el a poézis elvét valamely öncélú (útkeresés és fetisizálás irányába? — Talán mégsem. Mint Aragon, őszinte vagyok, hajlandó volnék megtagadni ifjúságom törekvéseit. De sok jó volt azokban, dacára a bolondériáknak. Inkább valami nosztalgiával emlékezem azon időkre. De az is tény, hogy azóta megváltozott az ízlésem, s a nézeteim sem egészen a régiek. Talán az öregség jele ez, talán már túl sokat éltem és láttam, olvasmányt keresve elkerülöm a parádésat, a túlságosan megcsináltat, a mindenáron szenzációsat, meglepni akarót, újra s újra olvasom az öreg, nagy klasszikusokat, Berzsenyit, Vörösmartyt, Adyt. És szeretettel olvasom az Ígéretes fiatal költők sokszor még bátortalan, de élettel teli szerzeményeit. Minden hitelt megadok nekik, csak egyre kérem: ne igyekezzenek minden áron újak, modernek lenni. A modernizmusnak megvannak a maga törvényszerű korszakai. Akkor időszerűek, szükségesek. Nincsen szegényesebb valami az akart modernizmusnál. Rosszabbak ezek, akár a fűzfapoéták. És vannak öreg ravaszok, akik már önmaguk epigonjai, s túlélték hasznosságukat. Komoly ügy a poézis ügye. Dosztojevszkij mondotta: szépséget keresve él és szenved az ember. Irányok jönnek s múlnak, maradandó az alkotás, mely az ember s világa kapcsolatának művészi megoldását adja a maga kora és ezzel minden kor számára. Ősi tétel, s örökké érvényes: a jónak, igaznak és szépnek felbonthatatlan egysége a mű, s lényeges társadalmi közlés nélkül a látszólag legszebb mű is elporlad, semmiséggé válik. Azt hiszem, ez a felelet az avantgardizmus kérdésére is. De hiszen megfeleltek erre maguk a legjobb avantgardisták. Állásfoglalásuk e kor égető kérdéseiben egyértelmű: életükkel s művészetükkel a haladást szolgálják, a békét és a szocializmust.