Irodalmi Szemle, 1982

1982/3 - Forbáth Imre: Az avantgarde költészetről — dióhéjban

óriási laboratóriumban végezték munkájukat, amelynek eredményeit sokszor nyers zagy- vaságban kiürítették az utcára, a pódiumokra, a folyóiratokba és számtalan botránytól kísérve dühítették a polgárt s ébresztették a tömegeket. Végső elemzésben ez az ébresztés volt az új költészet legigazibb társadalmi küldetése. Mert minden tévedésük, balfogásuk, esetlen próbálkozásuk dacára olyan poézist hoztak létre, amelyik legjobb alkotásaiban történelmi jelzése volt a legnagyobb társadalmi kataklizmának: háborúnak és forradalomnak. Egy világkrízis jelzése volt az avantgardizmus, melyet a maga síkján segített elmélyíteni s megoldani, negációja a réginek egészen az abszurditásig, s végül létrehozta negációját is, s transzformációját, túlhaladását, átnövését egy túlzásaitól, torzításaitól megtisztított új, magasabb poézisbe.

Beszéljünk röviden az avantgarde költészet előfutárairól. Sok elemét megtaláljuk a romantikában, mely a felbomló feudalizmus és a kialakuló polgári világ talaján jött létre. Kétarcú, ellentmondásos csakúgy, mint az őt létrehozó társadalom. A haladó romantika mesterművei mellett ott találjuk az irracionális, metafizikus műveket is. Ez a kettősség végigvonul a polgári irodalom egész bonyolult történetén. A romantika felbontotta a konvenciót és tradíciót, fellazította a nyelvet, új kifejezésekkel, szóösszetételekkel, szintaktikus újításokkal gazdagította, kiszélesítette a költészet területét a múlt, az exotikus, a népi s a lelki mélységek felé, összekeverte a műfajokat és sok tekintetben merészen utat tört egy új poézisnek. A képzőművészetnek, zenének, építészetnek is új aspektust adott, melyet csak ma tudunk jelentőségében értékelni. Külön jelentőségű a mi szempontunkból a francia romantika, melynek viharos társadalmi osztályharcok adtak hatalmas lökéseket. A poézist hallatlanul gazdagította az ún. „átkozott költők” lázadása a kapitalizmus ember- és művészet-ellenességével szemben. Aragon sokszor említi Lautréamont-t, a Maldoror énekei szerzőjét, aki zseniális villanásokban megjósolta a jövőt, amikor megszűnik az egyes alkotók kora és mindenki költő lehet.

Az új költészet úttörője Baudelaire, aki, mint Gautier írta, új borzongással ajándékozta meg a világot. Klasszikus tökéletességű versei egy új esztétikát is hoztak a korrespon- daincek felfedezésével. Oj tematikát is hozott, felfedezte a nagyvárost, a modern társadalom kivetettjeivel, a csúnyának, a groteszknek a költészet kategóriáiba való beolvasztásával. Legnagyobb követője, Rimbaud még tovább ment ezen az úton fantasztikus, de érzékiségükben anyagszerű, zuhatagos metaforában, vad vízióiban. Képzelete a költőlátnokról, a szó alchímiájáról megtermékenyítette az egész modern művészetet. Mallarmé bonyolult, homályos lírája a végletekig fejlesztette a vers muzikalitását, a szavakat a köznapi értelmükből kiszakítva egy magasabb, tisztább költői metanyelv részévé avatta.

A legújabb költészet azonban főképpen Apollinaire-t tekinti apostolának. Ű már a XX. század egész tudományos-technikai forradalmának helyet ad költészetében. Kifejezi a kor bonyolultságát, tempóját és paradoxonait, szabad asszociációjú, dinamikus képsorozatú verseiben. Ezen újítások nélkül az újabb irányok elképzelhetetlenek. A francia mesterek ösztönözték a futurizmus újításait is. A gépkorszak töirtetését, tempóját, vad energiáit tükrözték haladó, majd később inkább reakciós irányban. — Mindezek mellett egyetemes hatása volt a modern költészetre az amerikai Whitman-nak. Ő az akkor még feltörekvő Amerika nyers demokráciáját énekelte, óriási térségeivel, felszabadított erőkkel, melyek hivatva lettek volna fölépíteni egy új, emberséges, faji, vallási gyűlölettől megtisztított Amerikát.

Apollinaire költészete új kvalitás. Beolvasztotta a nagyvárosi élet motívumait, a külvárosok drasztikus humorát, köznyelvét, a cirkuszi panoptikumok, vásárok tarkaságát, mindazt a bizarr és fantasztikus elemet, ami azóta polgárjogot nyert a költészetben. Szakított a régebbi költészet egytémájúságával, némely versében minden verssor új témát jelenít meg. — Az új poézist így jellemezte: a járást utánozva feltalálta az ember a kereket. Így magyarázta az addig sosem látott technikai újításait és fortélyait. Aragon egyik beszédében rámutatott arra, hogy Apollinaire korszakot jelent nemcsak a francia, de a világirodalomban is.

Az előfutárok között említeni kell az orosz szimbolistákat. Balmontot, Brjuszovot és Blokot. Ezek lábnyomait követte egy ideig Majakovszkij is, hogy aztán szakítson a múlttal és kialakítson egy művészileg és politikailag is élenjáró poézist. A futurizmustól csak dinamikát tanult, egy rohanóan változó világ tempóját és saját formáiba öntve megtöltötte forradalmi tartalommal, hogy Október s a szovjet költészet legnagyobb