Irodalmi Szemle, 1982
1982/3 - Cselényi László: Kortársaink: Arany és Goethe (montázs)
nős érzelmi játék adódik ebből: a költő önmagán humorizál, mint aki megkopott, kiöregedett, elmaradt a kortól, de a félig őszinte, félig költőien megjátszott önirónia mögül aztán hol pajkosan, hol csípősen bukkan elő az igazi irónia, az igaz humor, amely mégis ennek a haladottságára oly büszke, de csillogásával csak sebeit takargató kornak szól. 2/3/4 ,Most kezdődik a modern világirodalom, a huszadik század irodalma. Milyen jellemző egyébként, hogy a XIX. század irodalma-művészete, mint láttuk, mélyen a XVIII. sziázadban kezdődik (a Werther, Blake, Hölderlin!), a XX. századé meg egyenesen a XIX. közepén (A romlás virágai s a Bovaryné egyként 1857-ben jelenik meg, Whitmann Fűszálai egy évvel előbb). S nemcsak az irodalom, a modern képzőművészet (az impresszionisták, Cezanne, Gauguin, van Gogh) s a modern zene is (Liszt, Wagner, Musszorgszkij). 2/4 2/4/1 Van világi bölcsesség és van szellemi bölcsesség — írja T. S. Eliot. — A pusztán előbbi fajta bölcsesség végül is bolondsággá válhatik, ha nem vesz tudomást azokról a dolgokról, vagy éppen igényt tart olyan dolgok megítélésére, amelyek túl vannak megértésünk határain; az a bölcsesség viszont, amely kizárólag szellemi bölcsesség, semmi hasznunkra nincs e világ ügyeiben. így hát azt hiszem, hogy amikor egy embert „bölcsnek“ nevezünk, általában azt akarjuk mondani, hogy bölcsesége átfogóbb, mint a többi emberé. És ezt mondhatjuk el Goethéről is. Lehet, hogy vannak a bölcsességnek olyan területei, ahová nem hatolt be; de engem inkább az a törekvés érdekel, hogy megértsem a bölcsességet, amely birtokában volt, mintsem hogy megvonjam határait. Ha valaki jóval bölcsebb nálunk, ne panaszkodjunk, amiért nem bölcsebb önmagánál. 2/4/2 Annál kevésbé érthető a többiek, mondjuk épp Arany Goethe-képe. Igaz, a Toldi poétája kimondottan nem támadta s nem kérdőjelezte meg a Faust; alkotójának nagyságát, mint Petőfi, de nem is lelkesedett érte, egyáltalán, legalábbis számomra, teljességgel ismeretlen Arany Goethével kapcsolatos álláspontja. Pedig ha valaki, ő igazán rokonának érezhette Goethét, akárcsak Tolsztojt, hiszen közéjük tartozott, ellentétben a romantikus „beteg“ és forradalmár Schillerrel, Petőfivel, Dosztojevszkijjel, hogy a közismert s a „.Goethe és Tolsztoj“-tanulm'ányban Thomas Mann által újra fölmelegített párhuzamokat- ellentéteket használjuk. De.Arany nem írt vagy alig írt Goethéről. 2/4/3 Történetíróink örvendve emlegetik a józanságot, mely krónikásainknál már a legrégibb korban mutatkozik. Én nem örülök e kora józanságnak. Mitológiánk, mondavilágunk úgy szólva elveszett: fölér-e a veszteséggel a históriai nyeremény? Ha krónikásaink, mint közösen véljük, nagy részben népi énekekből merítettek: mivel biztosabb az átvett, mint a kihagyott részek hitelessége? Azért, hogy valószínű, amit jelhasználtak, következik-e, hogy való is egyszersmind? 2/4/4 A magyar irodalomtörténetírás sokáig úgy tudta, hogy a magyar irodalomművészet lekésett e korszakról, s hogy a modern magyar szellem csak a századforduló után, Adyval, Bartókkal, Kodállyal kezdődik. Az újabb hipotézisek azt bizonygatják, hogy ez koránt sincs így. Reviczky Gyula és Komjáthy Jenő, Csontváry és Szinyei Merse vagy a kései Liszt mindenesetre ellentmondani látszik e közhiedelemnek. De a „modern Arany“ mintha még őket is megelőzné,
