Irodalmi Szemle, 1982

1982/2 - LÁTÓHATÁR - Marie Kubátová: Éjszakai ügyelet (elbeszélés)

és az összeset beszedni, tizenhat korona. Ketazon, háromszor naponta egy szemet, nyolc negyven. Nulla egyes reszerpin, doses duo, valóban nulla egyeset adtam és két adagot? Igen, rendben van, kétszer két korona. Szulfamethoxydin kiskorúak részére, gyereknek való adagot adtam, igen, azt, a harmadik fiók jobbra, a kéz emlékszik, hová nyúlt. Hogy olvasnák, Lár istenek, ezt az ákombákomot? Pleumolysin, kartársnő, František fukar és minden szárat egyföriha hosszúra húz, nem lehet más, írja, egy korona harminc fillér. Az emlékezet megtanulta'pontosan visszaidézni, mi és hogyan történt a nap ' folyamán, és este az árjegyzékes, ellenőrzéskor az emlékezet és a lelkiismeret együtt nyugtázzák a történteket. Meprobamat négy koronáért — vajon hány éves az a nő —

huszonhat, épp huszonhat.. .

i- ;; ? . -- ’ ■ », -• - ■ ‘ - .t.

Olykor-olykor megszólal a csengő. Amikor az emberek moziba mennek, meg amikor hazafelé indulnak, gyakrabban. Aztán egy-két részeg csönget, amikor bezárják a vendéglőt. Éjjel anyukák jönnek, rémülten, kisírt szemmel. Ünnepek után az epések. Reggel felé morcos rokonok, hogy az öreget megint lidércnyomás kínozza. Starý Klášterec- ben alhatok, itt nincs éjszakai ügyelet. Csakhogy — mit kezdjen az ember az estéjével Starý Klášterecben— moziba menjen, aludni vagy a vendéglőbe? Ezért aztán este ellenőrzőm az árakat, mintha ügyeletet tartanék. Vagy vegyelemzést végzek. Ilyenkor zavartalanul csinálhatom mindazt, amire napközben nem maradt idő. Starý Klášterecben csak Bernášek számára van éjszakai ügyelet.

Bernášek a megboldogult gyógyszerész után maradt örökség. Habrovkán kívül, aki kiseprűzte őt, minden itt vendégeskedő gyógyszerésznél megvan az a kiváltsága, hogy este is jöhet, és nem kell felárat fizetnie. Az öreg évek óta mindig egyforma, csak a gyógyszeres kosár zsugorodott összébb az évek során, mint ahogy az öreg Bernášeken is egyre inkább lóg a kabátja: már nem a kórház számára vételez gyógyszereket, most már csak a háznak vásárol, hogy az ott lakó asszonyoknak ne kelljen sorakozniuk és várakozniuk.

— Na, Bernášek úr, ki betegeskedik ma a házban?

— Emeletek szerint viszem, kisasszonyka — mondja Bernášek a kórházban megszokott megszólítással, és az égő fényénél receptet recept mellé rak. Olyan ez, mint a házban lakók egészségi állapotának keresztmetszete. — Először a földszint, Sunar PlaCkovká- nak. Sokáig időzött a fodrásznál, és megfeledkezett a babatápszerről, nevelő célzattal számoljon hozzá öt koronát.

— Bernášek úr, úgy látom, rosszul aludt.

— Kérjek talán magától dormiralt? Ogy alszom, mint a mormota. De ha figyelmen kívül hagyjuk Plaökovka feledékenységét, nemsokára ott tart majd, ahol Čipernýék. Ciperný, meprobamat, a felesége a fejéhez vágta a serpenyőt. Ha egy emelettel magasabban laknának, szép kis zűrzavar lenne a lépcsőházban. A kiszőkített hajú nőcskénél ivászatokat rendeznek, Matouškovicék fia a hegedűjét nyekergeti, az öreg Sádlovicra meg az a panasz, hogy éjjelente többször lehúzza a WC-t csak azért, hogy ha ő nem tud aludni, felébressze a többi lakót is. Az összesen, summa summárum, három doboz hisztepsz, egy noxyron és két bellaszpon František rendelőjéből, és vennem kell még valoszedant és valeriáncseppeket.

— Nincs mit tenni, Bernášek úr, a maguk házában ez krónikus tünet, altatószerek, idegcsillapítók, nyugtatok, századunk divatja.

Eloltom a mécsest, és egyetlen átfogó tételként beváltom a panelház egészségügyi meghatalmazottjának a recepteket. Villanyt gyújtok a műhelyben, Bernášek utánam somfordál:

— Kisasszonyka, nekem valamit fejfájás ellen.

— Mi az? Plaökovkának mindig maga tanácsolta, hogy sétáljon a friss levegőn, és egyen meg tíz deka sonkát.

— De — szörnyű dolgok készülődnek.

— Az egészségügyi felvilágosítás házi szakértője nem kuvikol.

— Nem kuvikolok, dehogy — rázta meg a fejét a nyugdíjas szanitéc, és sötét jóslatot sejtető hangon mondta: Tavasz lesz.

— Tavasz? És akkor mi van?

Töröm a fejem, vajon ebben a városkában, ahová gondnokoskodni küldtek engem, más-e a tavasz, mint a többi városban. Ugyan. Dühös vagyok az öregre, mintha ő tehet