Irodalmi Szemle, 1982
1982/2 - LÁTÓHATÁR - Július Lenko: Vallomás, És telnek a napok (versek)
JÚLIUS LENKO Vallomás Ich liebe das Geschlecht dér kommenden Jahrhunderte. Hölderlin Mi szintén egyazon nemzedékből vagyunk, melyet a jövőn át akartok szeretni. Anyajegyünk: a megismerés forrásaihoz tüzes ostorok űztek bennünket. Álmaink s vágyaink helleszpontoszain mi szintén bátran átgázoltunk Diotímánkhoz. Ámbár az ő szívét soha meg nem pillantottuk. Nem. Ö, hasztalan susogott a liget, híva a költőket a poézis szent tanácskozóhelyére. A srapnelek lerombolták a hidakat, más irányt szabtak az ágyúcsövek. És lángokból, romokból, gyermeki zokogásból emelkednek a szülőházaink. Bennük dalolni akartunk, de a forró hamuban emberi vér sistergett. így hát mint a főnix felszálltunk a galaxisba, a fény ősforrásához és hirdettük a béke, a munka, a kezek eljövendő halhatatlanságát. A homály barlangjából, a holtak verméből mi golyózáporban piros lobogókat vittünk föl és dicsőségükkel telve költőink verseit szavaltuk. Nemzedékünk, mely akkor jött a világra, midőn isten villámot ojtott a rózsákba, a történelem faláról leszedi a képeket, melyeken özvegyasszonyok lathatók. Hiszen a sírjaikra gyakran nézünk a költők átlőtt könyvein keresztül, ezért még elszántabban kívánjuk védeni a napot — Diotíma nagy szívét.
