Irodalmi Szemle, 1982
1982/2 - Böszörményi János: Hadak útján — hadak szolgálatában
ezt írta 1708. jún. 2-án Károlyinak: „Már passust kért tőlem a lemenetelre, a feleségének ugyan talán fogok, de magának nem.” A kurucok Bercsényi parancsára a csenkevári sáncot mégis kiürítették (1708. júl. 15-én), mert azzal vádolták Bottyánt, hogy ezzel az erősséggel a környéken fekvő birtokait védelmezi. Ezután a császáriak helyeztek el katonaságot a csenkevári sáncokban és 1708 augusztus végén már az összes dunai átkelőt megszállták és az összes rendelkezésükre álló sajkát a Mocsi-szigeten lévő sáncokba vitték. Bél Mátyás írja 1735-ben, hogy „Mocs falu határában két sánc látható, az egyik kisebb, kerek halomként kézzel hordott, árokkal övezett és északra fekszik a Dunától, míg a nagyobbik a Duna partján van és a kuruc háborúk idején keletkezett, amikor a karvai és a nyergesújfalusi sáncok is épültek.” A dunai közlekedést elzáró karvai sánc akadályt jelentett a császáriaknak és azon voltak, hogy megszerezzék az összeköttetést a Dunán Komárom és Esztergom között. Az öt évig tartó kuruc háborúskodásoknak végül is a környéken 1709-ben kitört súlyos pestisjárvány vetett véget. Ehhez járult a nagy marhavész is. A környező falvak lakosságát nemcsak a hadak, hanem a járványok is tizedelték. A győzedelmeskedő labancok bosszút álltak a vidék népén. Kuckländer „a kurucokkal való összeköttetés” címén Párkány és Mocs magyar lakóit elűzette. Emiatt az említett helyek elnéptelenedtek és romokban hevertek. Mocs falu sem az 1709-es, sem az 1710-es összeírásban nem szerepel, mivel a falu ezekben az években teljesen lakatlan volt. A Mocs újjáépült község lakosai c. összeírásban csak 1712-ben esik szó a faluról. A falu bírója ekkor Bellebus (korábban Ballabás, ma Bellabás), rajta kívül 14 adózót írtak össze a faluban: Makky Mihály, Szabó János, Szalay János, Nagy István, Lajos János, Baby (Bábi) Istvány, Lajos Mihály, Gacsal András özvegye, Gacsal János, Kelle István, Bolthizar (Boldizsár) Istvány, végül Egyed György és Vörös Ferenc. Ez utóbbi két családnév a török idők után most szerepel először az összeírottak között. Ennek két oka lehet: vagy csak ekkor tértek meg hosszú bujdosás után szülőföldjükre, vagy korábban a nemadózók kategóriájába tartoztak. Az előbbi ugyan már az 1701-es egyházlátogatási jegyzőkönyvben is szerepel, de Egek formában. Feltehetően azonos e két családnév, mert később is különböző formában (Egegh, Egyed, Egek) szerepel. Mocs falu 1388-ban még Zsigmond király birtoka volt. 1409-ben „bizonyos karvai jószág fejében” ajándékozta el és elrendelte, hogy a falu a. búcsúját „Szent Lőrincz napján tartsa”. A török háborúkat követően sok olyan hagyomány szűnt meg és merült feledésbe, ami korábban oly változatossá tette a falvak társadalmát. A KURUC HÁBORÚK KÖVETKEZMÉNYEI A FALUBAN A császári megtorlás Mocs falu lakóinak minden rétegét sújtotta, de anyagilag elsősorban a módosabb családokat. Vagyonuk elpusztulásával (malom, ház, állatok) a földönfutó lakosok 1709 és 1712 között a környéken bujdostak. A mocsi molnár mesterek 1713-ban a malmos gazdák ellen írt panaszlevelükben emlékeztetnek erre. A molnár céhen belül, a kuruc háborúkat követően, kiújultak az ellentétek a gazdák és a mesterek között, annak ellenére, hogy a malmok is majdnem teljesen elpusztultak. Csupán Pap István egyik malmát sikerült használhatóvá tenni. A többi malmot a komáromi révből engedték le. A céhen belüli osztályharc ettől kezdve 100 éven át lankadatlan hevességgel folyt és a mesterek csupán a 19. század első évtizedeiben értek el némi eredményt. Pap István neve 1719-ben bukkant fel újra a faluban. Ekkorra népesült be újra a falu és 11 egész, 25 féltelkes jobbágy lakta, továbbá 3 szabadmenetelű személy, 6 molnár, 1 kovács, 1 mészáros, összesen 47 adózó család tette ki a falu lakosságát. A kuruc háborúkat megelőző időkben a féltelkes jobbágyok száma csupán 17 volt. A jobbágyság telki állományának csökkenése tehát a kuruc háborúk után tovább tartott. A 140 évig tartó török hódoltság alatt a falu többször is elnéptelenedett, de lakói újra és újra visszatértek és konok következetességgel fogtak hozzá az újjáépítéshez. A keresztény seregek bejövetele után a falu népe vallási okokból volt kénytelen évekre elhagyni a falut. Amit a magyar meghagyott, azt elprédálta a német. Bél Mátyás szerint a vidék lakói
