Irodalmi Szemle, 1982
1982/2 - Cselényi László: A fekete madár (mítosz)
A madárfiókák dala elhallatszott messze földre. Meghallotta a holló is, odarepült a fészkükhöz s így szólott hozzájuk: — De szépen daloltok jégmadár-fiókák. Énekeljétek csak el még egyszer, de jó hangosan ám! A madárfiókák behunyták szemüket s fújták teli torokból: Aranysugár melegítsd föl a földet... 2/3 Én Uram Napfény igazságos bíró ég s föld királya Te igazgatod a földet határait te jelölöd meg erőt te adsz Igazságos vagy és irgalmas vagy minden vágyainkat teljesíted 2/4 De a halál mégsem köszöntött be minden jarangába, nem pusztított el mindenkit. Sokan voltak, akik megérték a nyarat s nyáron a nap szinte soha nem tűnt el az égről: éppen csak lebukott a tengerbe s máris világított újra. Örvendeztek a vadászok, hogyne örvendeztek volna. A jég fölszakadozott a tengeren, a jégtáblák között föltünedeztek a fókák s ideröpült mindenféle madár. Elérkezett a vadászat ideje. 3/1 E gyógyfű az amivel a Démon Indrát elcsábította távol tartva az isteneket ezzel csábítalak én is hogy számodra nagyon kedves legyek 3/2 A holló elkapta az ének fonalát s kitépte a madarak csőréből. S röpült vele, röpült a saját fészkébe fenn a magas kősziklák között. S alighogy hazaért, tüstént reákezdte: Aranysugár melegítsd föl... 3/3 Szerető Napfény vagy ismered az irgalmat az igaz embert becsülöd és támogatod Nap Ningala férfias fia lazuritból van a szakállad Lásd egy ember a te szolgád hajlong előtted s téged szólít 3/4 Elindultak a vadászok nyilaikkal, lándzsáikkal fölszerelve, kivitték a tengerpartra erős rozmárbőrrel körülvarrott csónakjaikat. Ám alig értek ki 2/2
