Irodalmi Szemle, 1982
1982/10 - FIGYELŐ - Cselényi László: Radar
akiknek nevét viselik. Azután annak vizsgálata, vajon mindezeknek a könyveknek több szerzője volt-e, vagy csak egy, mégpedig kicsoda?” S mindezt 1670-ben! Az ellenreformáció rombolása idején, mégha mondjuk Hollandia aránylag mentes volt is annak vad tombolásától. „Ha meggyőzőan kívánunk elemezni egy olyan bonyolult és sokrétű filozófiai rendszert, mint Spinoza tanítása, maximálisan ki kell tágítanunk a filozófiatörténeti horizontot. Ezért a szerző úgy akarta ábrázolni Spinoza filozófiáját, mint az ókortól a jelenkorig tartó filozófiatörténeti folyamat láncszemét” — írja Vaszilij Szokolov Spinoza filozófiája és a jelenkor című kitűnő monográfiájában, amely a Gondolat Kiadónál jelent meg Láng Rózsa fordításában. Közhely, hogy kevés olyan alakja van a filozófiatörténetnek, mint a XVII. századi nagy hollandus, akinek korát ugyancsak megelőző eszméi, amint Szokolov könyvének címe is utal rá, máig hatnak s olyan ellentétes gondolatrendszerek hivatkoztak és hivatkoznak rá ma is, mint a enciklopédisták és Goethe, a német klasszikus filozófia szubjektív idealistái és Feuerbach, a marxizmus klasszikusai és Einstein, Renan és napjaink liberális judaizmusa. Szokolov könyve egyértelműen azt kívánja bizonyítani, hogy Spinoza racionalizmusa, panteizmusa és ateizmusa egyértelműen a filozófiatörténet materialistaracionalista vonalának szilárd és az egyik legfontosabb láncszeme. ]ó bizonyítéka ennek néhány sokatmondó cím az egyes fejezetek éléről: A panteizmus történelmi fejlődése — A világ végtelenségének problémája és a panteizmus — Az Isten és a világ a végtelen világegyetemben — Spinoza természetfelfogásának materialista lényege — Az ateizmus, mint Spinoza filozófiájának legfőbb történelmi eredménye. E jellemző címek mindennél hívebben érzékeltetik a könyv gondolatmenetének irányát és legfontosabb tételeit. „A holland gondolkodó műveit, már a legelsőket is, determinisztikus, törvényeken alapuló világkép hatotta át, mely háttérbe szorította a képzeletszülte sok évszázados hagyományokat — írja Szokolov s idézi Spinoza korai, Az értelem megjavításáról című tanulmányát, mondván, hogy „minél kevésbé ismerik az emberek a természetet, annál könnyebben tudnak sok mindenfélét képzelni; mint például azt, hogy a fák beszélnek, az emberek hirtelen kövekké, forrásokká változnak át, szellemek jelennek meg a tükörben, a semmiből lesz valami, meg azt, hogy istenek átváltoznak állatokká és emberekké és végtelen sok effélét”. Spinoza kritikája, Szokolov szerint, azzal tűnik ki, hogy szerzője következetesen feltárja a teleológiai általánosítások mechanizmusát. E mechanizmus alapját teljes joggal abban az analógiában jelöli meg, amelyet az emberek minduntalan látni vélnek saját tevékenységük és a természet működése között. Ezért „az emberek általában felteszik, hogy a természeti dolgok mind, csakúgy, mint maguk az emberek, valamilyen célból cselekszenek”. Az emberek ugyanis „szükségképpen a maguk gondolkodás- módja szerint ítélik meg a dolgokat” s ez a célról szóló tanítás teljesen feje tetejére állítja a természetet. „Ha azonban azt mondjuk, hogy Isten nem szereti az embert, ezt nem szabad úgy érteni, mintha (úgyszólván) magára hagyná, hanem mivel az ember mindennel együtt, ami van, ilyképpen Istenben van, Isten pedig ilyképpen áll mindenből, azért nem viseltethet tulajdonképpeni szeretettel valami más iránt, mert hiszen minden egyetlen dologból áll s ez maga az Isten”. Vagyis a Természet, tehetjük hozzá azonnal, mert a híres Spinozái panteizmus legeslegelső megjelenésével találkozunk e formulában. A nagy hollandus összes műveinek sorozatában, mint említettük, megjelent az Ifjúkori művek című gyűjtemény is s ennek egyik legelső tanulmányában olvasható ez a „kései” Spinozára olyannyira jellemző s főként az Etikából annyira ismerős gondolat. Ahogy az itt következő további eszmefuttatás is: „A természetet önmaga által ismerjük meg, nem pedig valamilyen más dolog által. Végtelen sok attribútumból áll, amelyeknek mindegyike végtelen és tökéletes a maga nemében, amelynek lényegéhez tartozik a létezés; úgy hogy a természeten
