Irodalmi Szemle, 1982
1982/10 - KRITIKA - Mészáros László: Irodalmunk 1982-es termése
Cúth János kultivált elbeszélőként mutatkozott be Lélekharang című kötetében, írásai Jó tempóban olvashatók, még bonyolult körmondatai is minden nehézség nélkül, első olvasásra megérthetők (például a címadó novella kezdetén). Az írások tartalmi szférájában a sok foglalkozást kipróbált író élettapasztalatai tükröződnek. Legjobb írásaiban Jack London-i figurákat állít elénk és ez újdonságként hat (Lecke, Első jelvételim, Összetett verseny). Sajnos, az ilyen írás viszonylag kevés a kötetben, az uralkodó forma a karcolat. Műfaji szempontból csak az imént három írást, valamint a kötet két fantasztikus történetét fogadhatjuk el jól megszerkesztett novellának (Egyre távolabb..., Kiállítás a múlt számára). A többi karcolat csupán, így nem egészen érthető a szerkesztői elgondolás, hogy a kötet végére külön jelzéssel került néhány karcolat, melyek némelyike viszont publicisztikai jellegű írás (nem is mindig kifogástalan érveléssel). Cúth írásainak a többsége viszont karcolatnak jó, némelyik kitűnő (Hadüzenet, Elégtétel, Otkereszteződés). Csak az a kár, hogy a terjedelemben meghatározott hetilapi közlés után nem dolgozta ezeket át szigorúbb követelményeknek is megfelelő novellává vagy esetleg drámává. A Főnix füzetek legújabb, sorrendben ötödik számaként Vajkai Miklós A másnapos város című novelláskötete jelent meg. A kötet legjobb írásaiban egy őserejű, természetadta elbeszélő tehetség munkálkodását érezni. Vajkai nem az az elbeszélő tehetség, aki lendületes, társalgási szinten ad elő valós vagy valótlan történeteket, hanem történeteiben rákényszeríti a világra a saját belső történéseit, tehát érzelmeit, vágyait és így tovább. A legjobb és legátfogóbb példa erre Vajkai egyik legújabb novellája, Az eltávozott város (Irodalmi Szemle 1982/3). A várossal való érzelmi szakításának a tényét Vajkai úgy írja le, hogy likvidálja a várost. „Amikor Zim kilépett az utcára, meglepődve tapasztalta, hogy a város elköltözött. A levegő még sűrű volt a porszemcséktől, és ő úgy vélte, hogy a költözködés legfeljebb pár perce fejeződhetett be. Az épületek helyén a tér hányatott volt és szomorú”. Alapjában véve szürrealista megoldásait viszont szinte kivétel nélkül realista stílusban írja meg. Nem egy ötlete, írása Kafkát idézi. Viszont véleményem szerint Vajkai még mindig nem eléggé ura az anyagának, ami abban nyilvánul meg, hogy legtöbb írása életrajzi jellegű. Nevezze bár hősét Gének, Bének, Wohlnak vagy Zimnek, mindig ugyanarról az írással küszködő fiatalemberről van szó. A kötet legjobb írásai viszont azokból kerülnek ki, ahol túltette magát a közvetlen életrajz-i tényeken (Egy legény viszontagságai, Ha nem kopogtat senki, Az autóbusz útja, A férfi, A vár). Szürrealista módszerének legjobb példája a kötetben A kó- válygó című írás. Egy ideig Oblomovval hasonlítja őt össze az ember, de aztán kénytelen lemondani erről a párhuzamról. Mert a megjelenített hangulatok, életérzések mellett és után a történet ugyanazzal ér véget, amivel elkezdődött: a magánnyal. A nyár című írásban azonban sikerült megtalálnia a megoldást, a magány ellenszerét. Az önfeláldozó fiatalember történetében itt szervesen kapcsolódik jelen és múlt, fantázia és valóság, a harcos magánya és harcának értelme: a köz védelme, megmentése. Talán a kötet legszebb, legsikerültebb írása ez a novella. Nézetem szerint Vajkai írói, művészi problémái A novella tartalma című írásban lepleződnek le. Az írás arról szól, hogy egy író, Wohl úr, novellát ír. A novella egy rejtéllyel zárul, a hősnő sohasem tudja meg, hogy mi volt a titokzatos táskában. S ekkor Wohl úr így meditál: „már tudta, hogy sohasem éri el Tamarát, meg sem közelíti azt a világot, amelyben a lány bujdokolt, és bujdokolni fog, csetleni-botlani örökké, míg ő, az író, sohasem léphet be abba a zárt körbe ...” Csakhogy, emlékezzünk az ókinai mondára: a festőnek annyira megtetszett a kép, amit festett, hogy fogta magát és elindult a hegyek közé, bele a képbe. Wohl úrnak át kellene gondolnia ezt a dolgot. Az író benne él művei világában, hiszen különben hogyan ismerhetné hőseit, hogyan segíthetné át őket erre a világra. Bátorság, Wohl úr! 3. Cselényi László Jelen és történelem című kötetének jellegét lehetetlen egyetlen műfaji kategóriával meghatározni s így logikus, hogy külön pontban kell foglalkoznunk vele. De a Jelen és történelem nemcsak műfajilag rendhagyó mű, hanem koncepciójában, tartalmában, eredményeiben és kihívásában is, tehát szinte kikényszeríti az önálló megközelítést és elemzést. Most természetesen csak néhány átfogó észrevételre szorítkozhatunk. A Jelen és történelem tulajdonképpen zárt, magábanvaló, totális mű, hiszen egyszerre,
