Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe

.. . Falum alatt, régi medréből Vámosmikola felé áttelepítve, új útjával ismerkedik már a folyó. Meg fogja ezt szokni, tudom, nemcsak a víz* hanem az ember is. Mint ahogy racionális lényem is kénytelen tudomásul venni: a népgazdasági érdek nem gondolhat az érzelmekkel; az én érzelmeimmel sem. Azt tartja szem előtt, hogy az Ipoly áradásai csupán a Ság-Helemba közti szakaszon évente három-négyezer hektár mezőgazdasági területet öntöttek el, s hogy csak az Ipolyszakállos-Ipolypásztó közötti új, mintegy hétkilométeres folyószakasz majdnem hétszáz hektárnyi földet tesz majd termékenyebbé, öntözhetővé. Értem én ezt a logikát; hogyne érteném. Számomra azonban az új meder most már örökre a hideg-hivatalos Ipoly marad; szemben a régivel, a gyermekkorival, a kedves „Ipó”-val.

Hasonló emlékeket, a gyermekkor aranymázával bevontakat, őriz persze tarsolyában mindenki, aki falun nőtt fel. A nosztalgia meg, a városba s értelmiségi létbe vidékről szakadtaké is, legyen bármily általános, bizonyos ponton végül magánügy. Nem is jól érti a sorokat, aki ezt olvassa ki belőlük. Az Ipolyról szólva azt szerettem volna érzékeltetni — s ez a magam élményeiről és érzelmi kötődéseiről szólva bíztathatott a leginkább sikerrel —, hogy földközelben élő embernek a táj domboldala, lankája, lapálya, legkisebb árka sem valami rideg „tereptárgy”, hanem élményekkel, érzelmekkel átitatott valóság. Egy darab humanizált természet, amelyben az ember is benne él: nyelvével, névadó fantáziájával, őseitől örökölt névmagyarázatokkal, kis legendákkal, hiedelmekkel, a „tereptárgyak” eredetmondáival. Be kell gyűjteni nemcsak a termést, hanem a hagyományokat is. Ne maradjon behordatlan (hiszen a gépesített földmunkák, nagyüzemi összeszántások korában soha nem látott méretben változik a határ) egyetlen név sem! A hajdani dűlők egykoron beszélő nevét sok helyütt már az „A”, „X”, „1-es”, „XV-ös” típusú névadás lélektelen leplébe burkolja az elszemélytelenedésre maga is hajlamos elme. Gyűjtsük be hát, ami begyűjthető! Valljon nevének titkáról: térszíni formáiról, rendeltetéséről, egykori tulajdonosairól, hajdan volt növény- és állatvilágáról, legendáiról, emberének nyelvéről maga a határ. Beszéljen az anyaföld, a mostoha-édes: földrajzról, történelemről, nyelv- és gazdaságtörténetről, kultúrhistóriáról.

Alsó-rét: (később bőven sorjázó többi társával egyetemben) arról vall, hogy falum gazdálkodásában a rétnek s az állattartásnak különösen fontos és megyeszerte híres szerepe volt. A XIX. század derekán, Fényes Elek szerint, Ipolypásztó igen szép ökröket hevei, s ad el a báti és lévai baromvásárokon. Galgóczi Károly, a múlt század kitűnő gazdasági szakírója, szintén megemlékezik az Alsó-Ipoly menti marhatartásról. Alapja az a nagy számú rét és legelő, amely a régi faluhatár tavakkal pöttyözött, vízerekkel és Ipoly-holtágakkal tagolt délkeleti részén terült.

Agyig-ácsó: a nyelvjárási alakváltozat az Agyag-ásó nevet fedi. 1863-ban, a tagosításkor jelölték ki helyét a Máj-szőlők alatt. Tapasztáshoz, a döngölt földű konyhák „csapásához” szolgáltatott nyersanyagot.

Bajcsik: szántó a szomszédos Kisölved határában.

Bakhajmás: utótagjában a köznyelvi „hagyma” szó rejlik; előtagja meg arra utal, hogy régente itt sok vadfokhagyma nőhetett.

Berek: Papberke vagy -berki néven is említik, mivel a XIX. század elején az egyházközségnek volt itt földje. Egyike annak a mintegy tizenöt (csaknem 922 katasztrá- lis holdnyi) dűlőnek, amely az Ipoly túlsó oldalán feküdt. E területeket falum lakói az első Csehszlovák Köztársaság alatt a határváltozás ellenére is művelték — sajátos határátlépési igazolvány birtokában. A Berek 1945-től Magyarországhoz tartozik.

Bika-rétek: a dűlő, amely az állattartás hajdani nagy szerepét húzza ismételten alá, a határ délkeleti részén feküdt, két — az Ipolyra merőlegesen ráfutó vízér s a Rókás- tó közeiben.

Börzsönyi határnál: a nevet, amely azt bizonyítja, hogy korábbi századokban a pásztói faluhatár messze túlnyúlott az Ipolyon, föl szinte a hegyek lábáig, egy 1782-es jobbágyi hagyatéki lista hagyta ránk. Ma Magyarországhoz tartozik.

Czene-tö: nevét falum hajdan volt jobbágyáról kapta, akinek emlékét az 1720-as országos összeírás őrizte meg.

Csárad: patak, amely Garamkissalló felől éri el az ipolypásztói határt, majd a falu alá kanyarodik, s a Bél felől érkező Ipollyal két oldalról közrefogja a települést.