Irodalmi Szemle, 1981
1981/2 - MŰHELY - Poór József: Egy évad az ezredesnél (novella)
Poór József EGY ÉVAD AZ EZREDESNÉL A meleg fölelte a havat, elolvasztotta a Jégtáblákat. Elszáradtak az ősszel lehullott falevelek is, a festő elégette őket. Egy borús napon, amikor hideg észgki szél tört be a síkságra a Kárpátok felől, kéréssel ment az ezredeshez. — Ha Jónak látná, megfoltoznám a csónakokat... — Teri — hökkent meg a pamacsbajszú, leült az íróasztala mögé, elővett egy vonalzót, s kínos lassúsággal aláhúzott egy sort az előtte heverő Vládcové oceánu című haditengerészeti szakkömyvben, aztán a pipája után nyúlt. A fiú türelmetlenül köhintett. Sercent a gyufa, majd szörcsögés hallatszott. Pillanatokon belül az Amfora dohány édeskés illata töltötte be a kis irodahelyiséget. Az öreg elkapta a festő pillantását; csak semmi filozofálgatás, dünnyögte, én csak ezt mondom. Magam is művész vagyok. — A férgek csiklandozhatnának már ... — kesergett magában a másik. Másnapra az öreg meggondolta a dolgot. A fiú meghatódott, mikor a szerszámok — a gyalu, a fúró — előkerültek. Művészien dolgozott a fával, ám csak most ötlött fel először benne, hogy fafaragással is próbálkozhatna. Napról napra vidámabb lett. Persze viszonylagosan, hiszen az életben minden viszonylagos. Néha énekelt is a kopácsolások ritmusában. Egymás után kerültek ki a csónakok a műhely mögötti fűre. Kijavítva, újjáfestve. Különös tavasz volt, óriási belső feszültségekkel. A szokottnál idegesebbek és Érzékenyebbek voltak az emberek és az állatok is. Valami különös, szenvedélyes láz csillant a szemekben, kitisztultak a színek. Az emberek tele voltak tervekkel, álmaik és vágyaik beteljesülése miatti szorongással. Az ezredes, aki valójában nem is volt ezredes, csak így titulálták, kiült a tóparti ház elé a földbe sulykolt padra. Ház elé? Mindössze egyetlen szoba volt benne, északról csónakház, délről pedig egy műhely és a készültségi orvos számára berendezett helyiség volt hozzáragasztva. Volt az ezredesben valami kifürkészhetetlen és titokzatos, ami mindenkit arra kényszerített, hogy ha vele szóba áll, hát tekintetét inkább a földre szegezze, mintsem farkasszemet nézzen vele. Az ember önkéntelenül alázatossá vált előtte. Beszélték róla azt is, hogy egy nő miatt él ilyen visszavonultan. Am az ezredes duzzadt az életerőtől és egyáltalán nem zárta ki életéből az asszonyokat. Szap- panozópamacs-bajuszát is annak rendje s módja szerint pödörte. Reggelenként, fél hatkor, a mosdás és egy deci gin után mindig akadt valami elfoglaltsága, mert a dolgait napokkal előre eltervezte. Legtöbb idejét hadtörténeti munkák tanulmányozásának és különféle (nem akármilyen!) puncsok keverésének szentelte. Legjellemzőbb tulajdonsága mégis az volt, hogy amikor és ahol csak tehette, igyekezett az emberek tudtára adni, hoigy ő fölötte áll az e világa dolgoknak. Ez volt az ő színháza. Másik életét (a titkosat) a fővárosban élte.
