Irodalmi Szemle, 1981
1981/9 - KRITIKA - Alabán Ferenc: L. Gály Olga: Szívdobogás
Alabán Ferenc L. GÄLY OLGA: SZÍVDOBOGÁS L. Gály Olga nemzetiségi irodalmunknak ahhoz a csoportjához tartozik, melynek tagjai a Februári Győzelem után a teljes lét lehetőségét visszakapott ember örömével és hálájával kezdtek el alkotni, kezdték építeni társadalmunkat. Ö írta a felszabadulás utáni második csehszlovákiai magyar verseskötetet (Hajnali őrségen, 1953), melyet a kritika „a költő hiányos életismerete”, jelszavas és sematikus szemlélete miatt elítélt. Költészetének kezdeti éveiben legtöbbször a családi élet szépségéről és öröméről, a békéről, az emberi kapcsolatokról, a szocialista építés sikereiről, a Szovjetunióról és a haza tájairól írt. Bár sokszor frázisokban, a kor rekvizitumainak szövetében, már kezdeti verseiben megjelennek az érzelmekre intenzíven fogékony női lélek mesterkéletlen meleg villanásai, hogy a későbbi években levetve modorosságukat kiteljesedjenek (Halkan szólok, 1967; Tiszta vászon, 1976). Az őszinte, családi, anyai, női érzések kiegészültek a magány, a gond és a szomorúan emlékező hangulatok színeivel, melyek mindig az életet szerető, az odaadást, önfeláldozást, harmóniát és tisztaságot hirdető életérzést fejezik ki. ■ A költői szándék, mely a Szívdobogás címen most megjelenő — új és régebbi verseit tartalmazó — vékonyka gyűjteményét is jellemzi, így fogalmazódott meg a lírikus egy önjellemzésében: „A ma emberét lépten-nyomon megtépázó elidegenedéssel szemben a kiutat kereső, feloldó költészetet vállalom. Odanyújtom a versemet, mintha a kezemet nyújtanám — kapaszkodjon meg benne, aki akar.” Legújabb kötetének verseiben, kevés kivételtől eltekintve, szinte mindig személyes, átélt vagy tapasztalt érzések, viszonylatok és tények jelennek meg sajátos költői szemléleten átszűrve. Duba Gyula a költőnő jubileumára írt köszöntő cikkében így jellemzi ezt a meghatározottságot: „A gondolatok is úgy vannak verseiben, hogy emberi viszonyokat jellemeznek és érzéseket szülnek, nála minden a fogalmak és tárgyak élő, meleg közegében mozog.” A kötet verseinek tartalmi-eszmei hordozója az elmúlás gondolata (Gyenge órán), a múltra, gyermekkorra való visszaemlékezés (Emlékek varázsa, Hamuhegy), költők emlékének idézése (Túl sok vonat, Költőt temetnek) csomópontjaiban tömörülnek. Ezt a témasort egészítik ki az L. Gály Olga egész lírikusi pályáján színfoltként jelenlevő gyermekihlette anyaversek (Fénytörésben, Nem kőben, holt betűben, Égre írom neved) és a felmérő, összegező jellegű költemények, melyekben a világban betöltött helyét, létének értelmét kutatja, illetve tudatosítja (Ki merem mondani, Másként minek?, Hetedíziglen, Vért nélkül). A tiszta és egyszerű szépségek és a valóság átélése nem tűri a dekorációt, a stilizált hatás-eszközök használatát akkor sem, mikor József Attila és Latinovits Zoltán tragédiáját idézi, Bábi Tibor halálára emlékezik, Bartók művészetét csodálja vagy éppen, mikor az élettárshoz fűződő bensőséges emberi kapcsolata kap hangot a költeményekben. Elkötelezett humanista kiállás, az emberi életre vonatkoztatott határozott szemlélet tükröződik a sorok közül. A lírikusi szándék és a komoly témák választása, a „megfürösztött gondolatok táncá”-nak kedvelése, az irónia és groteszk elutasítása a külső formában sem modernkedő, a valóság fölé emelkedni nem kívánó költői gyakorlat is ezt jelzik. Közérthető relációkban, primér ok-okozati viszonyban állnak össze a gondolatasszociációk és emberi érzések. A költő bölcseleti alapállása is ezt hangsúlyozza. Elsődleges feladata az embernek ui. önmaga megismerése, mert „a legnehezebb út önmagunkba vezet” és „bátorságos tett szemünkkel szembenéznünk”, vállalni magunkat, annak érdekében „hogy mérhessek — magamról / kell vennem hű mértéket...” (A legnehezebb út). A lírikus helyét keresi a világban, életének funkcióját és elhivatottságát
