Irodalmi Szemle, 1981
1981/10 - Duba Gyula: Huszonöt éves a Hét
Huszonöt éves a Hét Képeslapunkat értékes jubileuma alkalmából azzal szeretném köszönteni, hogy megpróbálok kifejteni vele kapcsolatosan egyetlen — de talán a legfontosabb — gondolatot, lényegretörően, tehát röviden, de lehetőleg pontosan. Mit jelent nemzetiségi kultúránk számára a Hét? A válasz nemcsak a lap szempontjából lehet fontos, hanem kulturális életünk egészét illetően is . A Hét negyedszázados léte, fejlődése és eredményei szorosan összefüggnek írásbeliségünk és közösségi tudatunk kiteljesedésével. De fordítva is mondhatnám: maga a lap volt kultúránk egyik fontos intézménye, melyben közgondolkodásunk és a magunkról való tudatunk — öntudatunk — kiteljesedett. Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a lap kultúrszervező törekvései átfogó jellegűek és összegezők. Ez pedig azért lehetséges, mert kiadója a CSEMADOK. így szerkesztőségi koncepciója, amely témaköreit, hangvételét, eszmei célkitűzéseit egybefogja, lehetőségeivel azonosulhatott. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a lap nem foglalkozott mindenkor és széleskörűen ideológiai, külpolitikai és gazdasági kérdésekkel is, tehát össztársadalmi témakörökkel, hanem az következett helyzetéből, hogy ezeknek a kérdéseknek a fejtegetését és tudatosítását is a nemzetiségi kultúra szempontjai szerint vállalta. Össztársadalmi téren sajátos viszonyainkat és érdekeinket képviselte oly módon, hogy a nagy egészen belül a részletekre is odafigyelt. Ezért joggal állíthatjuk róla, hogy alkotóan megvalósította a közösségi gondolkodásnak és a magyar nyelvű írásbeliségnek azt az új — létfeltételeinkből adódóan internacionalista — minőségét, amelyet az egyetemes magyar kultúrán belül a nemzetiségi írásbeliség hivatott képviselni. A Hét huszonöt éven át közgondolkodásunk műhelye volt. Tudatteremtő munkájának fontos mozzanata, hogy fennállása óta mindig vállalta a nemzetiségi irodalommal való szoros együttműködést. Nemcsak közölte az irodalmat, hanem annak képviselőit szerkesztői sorába fogadta. Ezért azok a kisebbségi ideálok és közösségi eszmék, a történelemszemléletnek egyre korszerűbb szempontjai, melyeket hazai irodalmunk alakított ki és képvisel, szerves egységbe olvadnak a népi kultúra tömegalapjaival, a szervezett mozgalommal, hogy kölcsönösen hassanak egymásra és egymásra hatásukban gazdagodjanak. Irodalom és népi kultúra kohéziós erői egymást növelve hatottak a nemzetiségre. Ha ehhez még hozzátesszük a képi — vizuális — információ lehetőségeiben rejlő erőket, érzékletesen előttünk áll a Hét igazi jelentősége: annak a ténynek átfogó ereje, hogy a lap oldalain az űrutazás legfrissebb eredményei mellett helyet kapnak a dél-szlovákiai falvak műkedvelőinek képei, a nemzetiségi író portréja mellett szövetkezeti elnökök, gyári felvételek szomszédságában változó faluvilágunk új arca szemlélhető. Más szavakkal: a Hét nagyvonalúan megvalósítja kicsiny, egyedi méreteink és a világ kozmikus lehetőségeinek egységét, és a világ sorsának alakulásában, az egyetemes fejlődés méretein belül láttatja helyünket, éltető hagyományainkat és jövőnk alakulását. A mi szemünkkel nézi a világot és mi meglátjuk benne önmagunkat. Sok szót lehetne — és kellene — ejteni a lap múltjáról, negyedszázados útjáról, fejlődéséről. A bekötött évfolyamok sokezer lapján nemzetiségi kultúrtörténet, társadalmi fejlődéskép, egyéni sorsok és törekvések színes kaleidoszkópja foglal helyet. A valamikori szerkesztő — de akár a szorgalmas külső munkatárs is! — bárhol üti fel a vaskos köteteket, mindenütt találkozik önmagával, az elmúlt évekkel, eszmékkel és helyzetekkel, melyeknek valamikor részese volt s még mindig benne élnek. Szólhatnánk fontos irodalmi vitákról, melyek a lapban zajlottak, de nem kevésbé jelentős közéleti ankétok
