Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - FÓRUM - Cselényi László: Radar III.

ugyanabban a számában megjelentetett hozzászólásában (Mit kezdjünk a történelemmel?) Írja Száraz György: „Történelmi tapasztalat dolgában nagyhatalom vagyunk”. Erről a nagyhatalmi monopóliumról szól a korszak és a nemzedék legsúlyosabb könyve,. Simonffy Andrásnak az idei könyvhétre megjelentetett történelmi kollázsregénye, a Kompország katonái. ♦

„Amikor huszonkét éves koromban először kaptam meghívót a magyar prózaírók szakosztályi ülésére, Veres Péter meglátott és átkiáltott a termen: »Simonffy! Gyere csalt Ide! Te annak a kiváló Horthy-tlsztnek a fia vagy, lgaz?«

Belém döbbent a felismerés: nem menekülhetek! Nincsenek külön szigetek, mert csalt igen van és nem, mert csak kezdet van és a kezdetnek folytatása, az apáknak fiaik vannak, és csak érdektelen tudatlanságuk választhatja el őket egymástól” — írja Simonffy könyvének utószavában. S így folytatja:

„És én nem tudtam semmit. Azt sem tudtam, belenézhetek-e Veres Péter égtiszta szemébe, büntet-e vagy jutalmaz másodíziglen akkor, amikor életemben először önmagam képviseletében jelentem meg valahol.

»lgen« — motyogtam tehát, és elhatároztam, hogy megismerem és elmondom ezt a történetet, hogy letéphessem apám szívéről sorsának sárga csillagát”.

Radarunk első közlésében szólottunk már egyebek között Csoóri Sándor megrendítő- esszéjéről a Magyar apokalipszisről. A Kompország katonái legújabb szintézise e magyar apokalipszis-motívumnak , mely a Hideg napoktól Nemeskürty Rekviemjén át a Cseréptörésig, a Parázna szobrokig ível.

Miről van szó, miről szól a Kompország katonái? Arról, amiről oly hosszú időn át csak hallgatni illett. Magyarország második világháborúbeli szerepéről, arról, hogy volt-e- magyar ellenállás, antlfaslzmus, kiugrási kísérlet vagy sem. Simonffy András, akinek édesapja, az a „kiváló horthysta tiszt”, Simonffy—Tóth Ernő, egyike volt azoknak a magyar katonatiszteknek, akik Moszkvában keresték a fegyverszünet, illetve az átállás, lehetőségét, történelmi kollázsregényében egyértelműen (újra) bebizonyítja, hogy Ilyen antifasiszta magyar ellenállási mozgalom Igenis létezett, s édesapjának meg a hozzá hasonló kiváló tiszteknek a Rákosi-korszakban átélt tragédiája feledtette csak el ezt a bizonyítható tényt. Harminchárom évnek kell eltelni a háború után, amidőn „1978- ban a posta könyvcsomagot hoz. A könyv címe: Az antifasiszta magyar katonai hagyományokról (1945). Benne a szerző, Kiss András hadtörténész-ezredes dedikációja: Mély tisztelettel a Néphadsereg egyik és első szervezőjének. A könyv egyik lábjegyzetében találkoztam a nevemmel. Simonffy—Tóth Ernő, Kéri Kálmán vezérkari ezredessel együtt az első volt, aki az Ideiglenes Nemzeti Kormány Honvédelmi Minisztériumának felállítását elkezdte... Folt nélküli, tiszta antifasiszta múltjának és akkori igazának tudatában a honvédség érdekében bátran és nyersen mondott véleményt, miért is 1945 márciusában gonosz módon félreállították.”

A legmegrendítőbb talán az a két mondat, amit erre Simonffy—Tóth megjegyzésként mond fiának: „Harminchárom évig kellett várnom erre a néhány elismerő sorra. Öregségemre talán újra itthon érezhetem majd magam ebben a hazában.”

Nem kevésbé jellemző és ökölbeszorító egy másik túlélőnek, Almásy Pálnak a sorsa. Almásy egyike volt annak a tíz magasrangú katonatisztnek (Kiss János, Nagy Jenő, Tartsay Vilmos stb.), akit 1944 novemberében ítéltek halálra. A vak véletlen folytán életben maradt. S íme, mit mesél későbbi sorsáról anyaggyűjtő fiatal barátjának, Simonffy Andrásnak:

„Engem 1950-ben hurcolt el az AVH, s az első kérdés úgy hangzott, te András, hogy: »Miféle fasiszta összeesküvésben vesz maga részt Sólyom Lászlóval?« Én még meg is könnyebbültem először... Mondom, ha ez a vád, hát igazolni tudom, hogy éppen az ellenkezője az igaz... Mondom ennek a nyomozónak, hogy fasiszta összeesküvésben én? Éppen én, aki annak idején az ellenállásban vettem részt... Hát hogy jövök én ehhez? Azt mondja erre, hogy hallgasson, nagyon jól tudja, hogy a maguk Zsilinszkyje és Kiss Jánosa is csak amerikai kémek voltak”.

Még ennél is tragikusabb, ha lehet, a kommunista Sólyom László sorsa. Dokumentumregényében erről Nógrádi Sándort beszélteti Simonffy:

„1949 november végén vagy december elején — írja Nógrádi — irodájában három szovjet tábornok elvtársat mutattam be neki (Rákosinak — Cs. L.), akiket abban az időben tanácsadókként kértünk a szovjet hadseregtől. Egyiküknek a néphadsereg vezér