Irodalmi Szemle, 1981
1981/9 - Koncsol László: Egy költői nyelv átváltozásai
Ifjúságom szép rügyeit könyörgöm én vissza ezüstön Csiszolt vágyamtól kérdezem: el lehet-e még menekülnöm Nem nem lehet küzdenem kell ember vagyok végig a harcot Rímmel ha másképp nem lehet hasonlatokkal szedni markot Rügyjakasztó rigmusokkal kényszeríteni a csatára Irtani a dudvát a gazt magot dallal csalni kalászba Mert ember vagy s ez nem elég magyar vagy el nem menekülhetsz Átkot amit ezer év oltott szavakkal el nem űzhetsz Ha mást nem tudsz hát rímeid kényszerítsd érte perbe szállni Vagy pusztulj el mint a jéreg gyávaságnál jobb a halál is Hogy nincs erőd hozzá? Itt van nézd apád ráncos Krisztus-arca Kit nem tudott földre bírni pokol tüdősorvasztó malma Apám te sokat szenvedett mégis betegség-győző mártír Kinek az arca könnyezett mikor behívót a halál írt De keze ökölbe szorult s elindult újra-kikelt hittel Mert élni akart mert volt hite Neked nincs? Apádra tekints jel Az élet rossz a sors gonosz de az ember e fejlett állat Azért lobbant föld sarából fénnyé ésszé azért von vállat Istenre is mert van hite megváltoztatni a világot Fel a fejjel hát mord komám s ki odadobtad az ifjúságot A rímekért a versekért indulj tavasz-kedvvel csatára Könnyeket akarsz oltani? Önelégés annak az ára Ki kába hasonlatokért odaadtam szép ifjúságom Elszürkült csőrű kismadár ki csak lapult eddig az ágon Most tavasz jöttén friss kedvvel tejes rügyek közt kinyílt hittel Indulok újra világot hódítani a rímeimmel Mert ha a rész tökéletlen is ha úgy érzi is a költő Egymaga van és elbukik de a tömeg az egész ömlő Nagy folyammá izmosodik s fénnyel árasztja el a világot Ezért tán nem kár versekért odaadni az ifjúságot? (1957) A versben, mely eredetileg Próbaszüret címmel jelent meg, s a költő első kötetébe is (Keselylábú csikókorom, 1961) így került be, 104 igére 154 főnév, 41 melléknév, illetve melléknévi igenév és 4 számnév esik, tehát összesen 199 névszó — megnevezés — terheli a nyelvi mérleg egyik serpenyőjét, szemben a 104 igét tartalmazó másikkal. Minden igéhez két-két névszó, azon belül is másfél főnév társul. Más szóval: csak minden második névszóval jelzett fogalom, személy vagy tárgy — a versbeli dolgok fele — mozog és cselekszik, a többi ilyen elem statikus, mozdulatlan, vagy osztozik a cselekvésen. Mennyire jellemző, hogy a vers első nyolc sora, ez a nyolc hosszú sorra kiterjedő, többszörösen összetett szerkezet, egyetlen mondatszövevény, mely még csak véget sem ér a nyolcadik sorral — hogy ez a hosszú mondat a „milyen vagyok?” kérdésre próbál részletesen válaszolni, tehát vég9ő lebontásban nem egyéb, mint önminősítés, azaz jelző: „Ki kába hasonlatokért odaadtam szép ifjúságom, elszürkült csőrű kismadár, ki csak mereng lapuló ágon, s nem mer röpülni, ha az ég sólyomszárnyakkal csalogatja, mert riasztja a végtelen, s ha zeng a nap, nem is néz arra, csak a maga pelyhes berkében szemerkélgeti a jövendőt, fújja egyhangú énekét, s ha az eget orv viharfelhők lepik el, behúzza nyakát az ág ölelő tenyerébe, ne is hallja a szél dalát, s a zsarnoknak nem áll elébe —” fejezi be a vers hőse saját maga minősítését, a jelzői értékű tagolatlan tudattartalom hosszú, aprólékos nyelvi lebontását, hogy a következő két sorban még rá is kérdezzen ugyanerre egy melléknévi mutatónévmás által bevezetett mondatban:
