Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - KRITIKA - Alabán Ferenc: „Induló balra”

TANULMÁNYOK A SZOCIALISTA VILÁGIRODALOM KIALAKULÁSÁRÓL A címét Majakovszkij forradalmi költeményétől kölcsönző tanulmánykötet a szocialista világirodalom kialakulásának több évtizedes folyamatát elemző dolgozatokat tartalmaz és számos eddig megoldatlan kérdésre ad választ. Megjelenése az irodalomkutatók nemzet­közi összefogásának: a Szovjet, Magyar, Német és Bolgár Tudományos Akadémia Iro­dalomtudományi, Irodalomtörténeti és Világirodalmi Intézetei együttműködésének kö­szönhető. A magyar nyelvű kiadás szerkesztője Illés László, ő írta a kötet előszavát is. A szocialista irodalom, éppúgy minit a szocialista gondolat története közel százéves, s ezt az időszakot az irodalomtörténet már szakaszaiban is fel tudja mérni. Mivel a fent említett kötet tárgyát e történet egy része képezi, kiindulópontként nagyon rövi­den érintjük ezt a kérdést is. A szocialista irodalom története a II. Internacionálé idején kezdődik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt. Külön szakaszt alkotnak az 1917-től 1923-ig terjedő évek, melyek a forradalmi hullám csúcsán keletkező, közvetlenül politizáló forradalmi iroda­lommal tűnnek ki. Az 1925 és 1932 közötti évek az erőgyűjtés, az átalakulás évei (a szocialista forradalom rappista szakasza). 1932 körül egy új fejezet kezdő­dik, a modern realista szintézis (a népfrontpolitika) talaján, mely a szocialista világirodalom eddigi fejlődésének csúcsát jelenti. Az 1939—1945 közötti szakasz az antifasiszta harc jegyében születő irodalom korszaka, a második világháborút köve­tően pedig különböző előző szakaszok után kb. 1965-től keltezhető a szocialista világ- irodalom kétségtelenül új fejlődési korszaka, melyben a szocializmus sikerei nyomán egy újfajta arculatú irodalmi folyamat keletkezik. Ez időben a szocialista világirodalom­nak új hajtásai jönnek létre a fejlődő országokban, felgyorsul a tudományos-műszaki forradalom, amely sokban új körülményeket teremt az egész kultúra számára. Ezek a korszakhatárok természetesen csak közelítéssel, egyes nemzetek sajátos viszo­nyainak megfelelően alakítva lehetnek érvényesek. A folyamatnak van néhány vitatott, különféleképpen megítélt, ennélfogva a további kutatás számára nyitva maradt, lezárat­lan szakasza. Ilyen például az 1917-es forradalmi fellendülés utáni irodalom és az avantgarde mozgalmak viszonya, vagy az 1945 utáni fejlődés problémája, mely az 1950 utáni korszak hibáival és eredményeivel való szembenézést is jelenti stb. A tanulmánykötet négy nagy fejezetének időbeli kerete az Októberi Forradalom és a fasizmus felett aratott győzelem közti negyedszázad, bár az írások esetenként a szo­cialista irodalmak kezdeteire is visszanyúlnak, máshol átlépnek a mába. A szocialista világirodalmi folyamat kibontakozásának és felnövekedésének hőskora az említett idő­„INDULÖ BALRA” Alabán Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom